I Can Wait For You (L.S.)

-40-

- Péntek -

Louis

A hátamon fekve, Harryvel a mellkasomon, szétdobált karokkal ébredek az ébresztőm hangjára. Oldalra nyúlok és egy laza mozdulattal kinyomom. Nem megyek be suliba. Nem igazán érdekel, mindenáron elviszem Harryt a dokihoz. Én megyek vele. Önzőségnek tűnhet, de egyszerűen nem tudom felhívni Anne-t, hogy vigye el az orvoshoz. Pofátlanságnak is gondolom.
Harry haját simogatom ki az arcából és ébresztgetem. Hosszú éjszakánk volt. Annyira kómás és álmos voltam, hogy nem is emlékszem minden pillanatra. Lassúkat pislogok, de minél nagyobbakat, mert félek, hogy visszaalszom. Harry közelebb kúszik és a lábait az egyik combom köré fonva ölel át. Lassan nyitogatni kezdi a szemeit.

- Hogy vagy? - kérdezem halkan.

- Mint, aki végighányta az éjszakát - válaszol rekedten és felpillant rám. Bár sötét van, nem sokat láthat belőlem. - Neked készülnöd kéne - suttogja értetlenül.

- Lehet nem emlékszem mindenre az éjszakából, de arra tisztán, hogy azt mondtam, elviszlek orvoshoz - bököm meg az orrát játékosan.

- Igen, erre én is emlékszem - morog és megforgatja a szemeit, mire felkuncogok.

- Fáj valamid? - komolyodom el és a homlokára teszem a kezem.

- A fejem, de ezt már megszoktam, nem is tudom, mióta fáj megállás nélkül - legyint.

Kimászom alóla, majd mellé feküdve a szemébe nézek. Közelebb megyek és megcsókolom. Nem izgat, hogy akár el is kaphatom tőle. Erre mindkettőnknek szüksége van. Lehet nem csókolgatjuk egymást most a nap huszonnégy órájában, de a jóreggeltszerelmem és a szépálmokatéletem csók nem maradhat el. Átöleli a derekam és a nyakamba fúrja az arcát.

- Nagyon félek az orvosoktól, mióta... Nyár óta - suttog. Nem számítottam arra, hogy ilyesmit fog mondani. - Túl gyakran voltam a közelükben és nem mindegyik volt a kedvencem - érzem, hogy elhúzza a száját.

Hogy a francba fogom neki elmondani, hogy Zayn belezúgott Liambe?!

- Megértem - simítom meg a hátát.

- Tudom, hogy el kell mennünk, de hagyj aludni még, kérlek - alkudozik, mire bólintok. - Nagyon fáj a fejem - teszi hozzá. Erre a hajába puszilok és jobban betakarom. Kimászom az ágyból. - Azt nem mondtam, hogy hagyj itt - motyogja félálomban.

- Csak hozok neked vizet és gyógyszert - nyomok egy puszit a homlokára, majd kimegyek a szobából.

Összeszedem a holmikat és visszasétálok hozzá, de ő már újra az igazak álmát alussza. Gyógyszer, Harry, gyógyszer! Basszus. Mindegy, hagyom egy kicsit aludni, aztán visszajövök később bevetetni vele a lázcsillapítót. Behúzom magam mögött az ajtót és a konyhába megyek, hogy megigyak egy jó, erős feketét. Érzem, hogy hosszú napunk lesz. Nem tudom, mit várjak a dokinál, mert Harry tényleg úgy néz ki, hogy nagyon fél. Persze, elhiszem akkor is, ha csak mondja, de látom az arcán az őszinte félelmet. Ilyennek még nem láttam és ez aggaszt. Mit csinálhattak vele? Még az orvosnál sem volt nyugta?!
A nappaliba megyek a kávémat szorongatva, majd ledobom magam a kanapéra. Lassan kortyolgatva iszogatom, a telefonom nézegetve. Észreveszem, hogy Katy írt.