I Can Wait For You (L.S.)

-50-

- Vasárnap -

Harry

Ijjj, de kényelmes ez a fotel, bassza meg! Úgy nyomja a hátam és elzsibbadt az egész lábam. Hajnali hat óra van és lassan jön a doki Louishoz vizitre. Bár Lou még nincs ébren. Felülök rendesen a fotelben, majd megpróbálom kiropogtatni a hátam. Ahogy végigropog a gerincem felsóhajtok, aztán újra hátradőlök. Louis lassan nyitogatja a szemeit, mire teljesen megfeszülök és csak az arcát figyelem.

- Ne bámulj! - szólal meg rekedt hangon, felém sem nézve, én pedig az ijedtségtől összerezzenek. Honnan tudta, hogy őt nézem?! Vagy, hogy egyáltalán ébren vagyok?!

- Még mindig haragszol? - kérdezem halkan, de nem válaszol. - Akkor gondolom, igen - forgatom meg a szemem. - Szuper! Nem kell beszélgetnünk. Még csak véletlenül se nézz rám - állok fel. - Fél óra múlva jön a dokid vizitre, én meg elmegyek mosdóba - jelentem ki a fejemet rázva és idegesen elindulok kifelé. - Komolyan mondom, a tököm tele, nem hiszem el ezt az embert - fújtatok a mosdó felé menet.

A wc ajtót becsapom magam után, emiatt szinte kiugrom a nadrágomból. Ennyire hangos csattanásra még én sem számítottam. Ahogy elvégzem a dolgom és mennék vissza, rájövök, hogy nem lehetek ennyire ideges, ezért megállok a csap előtt és hideg vizet kezdek fröcskölni az arcomra. A vizes kezemmel túrok bele a hajamba és a tükörben nézek szembe magammal.

- Minden. Rendben. Lesz - suttogom magamnak. - Semmi. Baj - tagoltan mondom, hátha felfogom vagy elfogadom.

Oké, menjünk vissza. Amíg visszaérek Louishoz, végig ismételgetem magamban az előző szavaimat. Kinyitom az ajtót és már a doki is bent van. Louist vizsgálja úgy, hogy a fiún nincs póló. Baszki.

- Jó reggelt! - köszönök az orvosnak és gyorsan leülök a fotelbe, majd az ágyékomra szorítom a kezem.

Nem, nem, kicsi Harry, nem. Nyugi. Nem nézhetek Louisra, bassza meg. Utálok dokinál lenni. Igyekszem megnyugtatni magamat és felveszem a pulcsimat, ami elég bő ahhoz, hogy takarjon lentebb is.

- Rendben van, Louis, felöltözhet - szólal meg a doktorúr. - Ha ma a délutáni viziten is minden rendben lesz, akkor hazaengedem saját felelősségre - jelenti ki.

- Köszönöm - motyogja Louis.

- Vigyázzon magára, még pár óráig, hogy hazamehessen - kacsint mosolyogva az orvos.

- Rendben - kuncogja el magát Lou, mire halvány mosoly kúszik észrevétlenül az arcomra.

Louis hirtelen mosolyogva rám néz, de szinte azonnal le is fagy az arcáról a mosoly. Amikor a doki kilép a szobából, én szólalok meg:

- Én foglak hazavinni, szóval néha megejthetnél egy-két mosolyt - közlöm csak úgy, mellékesen, mire kapok egy kamu vigyort.

Hitetlenül elröhögöm magam és próbálom megérteni, hogy most miért haragszik jobban, mint bármikor máskor.

- Elmondanád, hogy mégis mikor tervezel újra hozzám szólni? - kérdezem. - Nem muszáj válaszolni, csak ha gondolod, szeretném tudni, de nem kell elmondanod, csak érted - gúnyolódom, mire hátat fordít nekem az oldalára fordulva. - Oké, csinálhatjuk így is - fogom meg a könyvem és hátradőlve olvasni kezdek.

***

Egész délelőtt nem beszéltünk. Kezdek éhes lenni és biztos vagyok benne, hogy ő is az. Meg szomjas és szinte fix, hogy mosdóznia is kell. Felsóhajtok, majd mellé sétálok.

- Kérsz inni? - simítom a tenyerem a vállára. - Ne ignorálj! Csak segíteni akarok - teszem hozzá, mire felém fordul.

- Kérek - bólint egy aprót és a hangján is hallatszik, hogy teljesen ki van száradva.