I Can Wait For You (L.S.)

-28-

- Szombat -

Louis

A kanapén, Harry karjai között ébredek. Az egyik keze a nyakam alatt kinyújtva lóg le, a másikkal a derekam öleli át lazán. Érzem az orrát a vállamnál. A lábaink is össze vannak gabalyodva. És még így is hideg van. A takaró a földön van, valószínűleg lerúgtuk éjjel. Lassan mozogva nyúlok le érte. Nem akarom felébreszteni Harryt. Megszerzem a pokrócot, majd betakarom magunkat.

- Fázol? - kérdezi Harry halkan, mire összerezzenek. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni - szorít magához és ad egy puszit a nyakamra.

- Semmi baj - mosolyodom el.

- Szóval fázol? - kérdez meg újra.

- Egy kicsit - füllentek, mert egyébként nagyon fázom. A vékony kanapén nehezen fordulok meg, hogy Harryvel szembe kerüljek. - Jaj, de álmosan nézel ki! - simítom meg az arcát nevetve.

- Álmos is vagyok - jelenti ki.

Felhúzza a hátamon a takarót, így nyakig a pokróc alatt vagyok. Egyszerre hajolunk egymás felé, hogy megcsókoljuk a másikat üdvözlésként. A karomra hajtja a fejét, mire nyomok egy puszit a homlokára és a hajába csúsztatom az ujjaim. Miközben a derekamat simogatja a takaró alatt, apró puszikat szór a mellkasomra. Mostmár nem fázom, sőt. Kifejezetten melegem van.

- Fázol még? - néz fel rám vigyorogva.

- Harry! - nevetek.

- Úgy hívnak - ért egyet, majd visszabújik hozzám.

A hajába hajtom a fejem és mélyen beszívom az illatát. Egy darabig csak csendben pihengetünk. Végül én töröm meg a hallgatást hosszas gondolkodás után.

- Kérdezhetek valamit? - szólalok meg a hajával játszva.

- Lou, általában megtiltom, hogy kérdezz bármit - válaszol cinikusan, mire elmosolyodom. - Mondd csak! - teszi hozzá és megpuszil.

- Honnan tudtad, hogy újra együtt leszünk? Mármint... Tegnap kiálltál az egész suli elé, hogy tegyél értünk. De nem tudhattad, hogy még mindig szeretlek. Nem tudhattad biztosra - mondom lassan, átgondoltan.

- Én is téged - válaszol rögtön. - Tényleg nem tudhattam. Nem is tudtam. Csak reméltem - néz a szemembe. - Féltem. Rohadtul féltem, hogy örökre elveszítettelek. Sőt csütörtök délután úgy voltam vele, hogy feladom és biztos, nem csinálom meg - folytatja, mire elhúzom a szám. - Nem a te hibád! - nevet, majd megcsókol. - Anya előtt buktam ki és ő azonnal helyre rázott. Szóval tujadonképpen neki köszönhető, hogy felmentem a színpadra. Anya végig hitt bennünk. Ezért én is hittem bennünk - fejezi be, én pedig könnyezve próbálom összeszedni magam.

- A húgod is hitt bennünk - suttogom, mire megszorítja a derekam. - Tulajdonképpen mindenki hitt bennünk, igaz? - kérdezem elképedve. Erre csak bólint mosollyal az arcán. - Szeretem a gödröcskéid - jelentem ki megbökve őket.

Nevetve felül és magával húz engem is.

- Mit szeretsz még? - kérdezi kíváncsian, mire az ölébe ülök amitől azonnal beindul. Érzem a boxer vékony anyagán keresztül.

- A szemeid - nézek zöldjeibe. - Mert gyönyörűek - teszem hozzá és a tenyerembe veszem az arcát. - Szeretem a hajad - folytatom és a tincseibe csúsztatom az ujjaim, aztán hátra húzom a fejét, mire elnyílik a szája. - Meg az ajkaid - hajolok fölé. - Óó és a nyelved, az isteni - suttogom és megcsókolom. Épp csak összeér a nyelvünk, máris elszakadok tőle.