I Can Wait For You (L.S.)

-23-

Harry

Már túl vagyok az üveg felén. Még mindig a pince sötétjében gubbasztok. Egyre jobban érzem, hogy ellazul a testem és zsibbad mindenem. Fel akarom hívni Lout. Elég részeg vagyok ahhoz, hogy ne boruljak ki nagyon, ha nem veszi fel. Meghúzom a vodkát. Semmivel nem törődve benyomom a hívást, majd kihangosítva magam mellé teszem a hideg kőre. Legnagyobb döbbenetemre felveszi.

- Hellokaaaa - énekel a telefonba. - Be vagyok baszcsizvaa, huh - folytatja rappelve és hallom, hogy kihangosít.

- Ééén iiis - válaszolok összeakadó nyelvvel, mire kitör belőle a röhögés és még valaki más is nevetni kezd.

Ha jól hallom, Liam az.
Jóleső remegés fut át rajtam. Részeg, részeg. Ismétlem magamban. Csak azért vette fel, mert részeg. Nem élhetem bele magam.

- Miért hívtál, bééjbii? - kérdezi a hangjában némi részeges vággyal. Vagy nem is tudom, mivel.

- Úúúgy hiányzol - nyögöm ki.

Úgy néz ki, én vagyok az érzelgős részeg, Ő meg a beindult részeg.

- Meg kéne döntened - sóhajt fel, mire a háttérből fuldoklás hallatszik, aztán Louis hangos kacagásban tör ki. - Mondjuk a közös konyhánkban a pulton - búgja a telefonba, mire kiráz a hideg és felnyögök, ahogy elképzelem.

- Louis - szólok rá, mert mindjárt szétreped a gatyám.

- De tudod, ebben az élményben nem lesz részed - áll meg egy pillanatra. - Mert megbántottál - mondja, majd kuncogni kezd.

- Mit tehetek azért, hogy mégis megtörténjen? - kérdezem, de nem biztos, hogy értett, mert nagyon nehezen forog a nyelvem.

- Leginkább semmit - válaszol, aztán kinyomja a hívást.

Legalább őszinte...

- A francba - suttogom a falnak döntve a fejem és legördül az arcomon egy könnycsepp.

A fájdalom észrevétlenül száguld át a testemen, de mire észbe kapnék, már nagy kortyokkal pusztítom el a maradék vodkát. Csak most jut el a tudatomig, hogy holnap suli. Mégsem kezdek pánikolni vagy stresszelni. A következő pillanatban a szemközti falhoz csapódik az üres üveg. Hangos csattanással érkezik és a szilánkok a földre hullanak. Elfekszem a kövön az oldalamra, a hátamat a falnak nyomom, a karom pedig a fejem alá teszem, aztán rám tör a zokogás.

- Szerda -

- Harry, Harry - nehezen nyitom ki a szemem és észreveszem, hogy anya rázogatja a vállam. - Harry - sóhajt fel megkönnyebbülten.

- Anya - nyögöm panaszosan.

Rohadtul fáj mindenem. A karom, a hátam, a derekam és legfőképp a fejem.

- Mit csinálsz itt? - kérdezi és megpróbál felültetni.

- Mondd, hogy hoztál valamit, amibe hányhatok! - suttogom, majd a szám elé szorítom a kezem.

Gyorsan maga mögé nyúl és idead egy tálat. Pont időben, mert, ahogy a kezembe nyomja, rögtön belehányok.

- Kicsikém - simogatja a hajam.

- Jaj, anya, annyira sajnálom - mondom rekedten, aztán újra kiadok magamból egy adagot.

- Ssss - csitítgat. - Ne beszélj! Maradj itt, hozok vizet - áll fel és sietősen kimegy a pincéből.