I Can Wait For You (L.S.)

-29-

Harry

Lesokkolódva állok a szülők előtt és fogalmam sincs, mit kellene csinálnom. Itt vagyunk az ajtóban álló farokkal - ami eléggé árulkodik arról, mit is akartunk csinálni -, egymás kezét szorítva. Nekem kell kibírnom a szülők gyilkos pillantásait, mert Louis az arcát a hátamba fúrta és próbálja összeszedni magát. Remeg, mint a kocsonya és nem azért, mert hideg van.

- Mit keresünk itt?! - kérdez vissza Louis anyja, mire egyet hátra lépek, magam mögött tolva Lout is. - Ez aztán a szívélyes fogadtatás - rázza meg a fejét gúnyosan.

- Elnézést, nem akartam tiszteletlen lenni - szólalok meg végig a szemébe nézve, mire Louis megrántja a kezem.

- Nem gondoljátok, hogy kéne magatokra ruha, ha kinyitjátok az ajtót? - kérdez most az apja fennhangon.

- Nem - válaszolok megvonva a vállam, mire annyira meghökkennek, hogy tudom folytatni. - Azt hittük, a pizzánkat hozták meg, szóval csak gyorsan kiszaladtunk volna - teszem hozzá. - Esetleg Ön a futár? Akkor elnézést - nyúlok le a tárcámért, ami még a földön van. - Mennyi lesz? - kérdezem szemtelenül, mire Louis kuncogni kezd, majd nyom egy puszit a hátamra.

- Ne szemtelenkedj, fiam! - szól rám dühösen, erre pedig véletlenül elnevetem magam.

- Szerencsére nem a fiad - lép szorosan mellém Louis. - Ráadásul az ő házában vagy, úgy beszél veled, ahogy akar - teszi hozzá a kezemet szorítva, mire elmosolyodom.

Undorodva néznek minket, mintha az lenne a legnagyobb bűn, hogy fogjuk egymás kezét.

- Utoljára kérdezem meg - kezdem, mielőtt válaszolhatnának Louisnak. - Mit keresnek itt? - nézek felváltva az anyjára és az apjára.

- A szüleiddel akarok beszélni - szinte köpi felém a szavakat az anyja.

- Maximum szeretnél - vágja rá Louis.

- A szüleim nincsenek is itthon - értetlenkedem.

- Mikor jönnek? - kérdezi az apja nem túl kedvesen.

- Nem tudom - hebegek.

- Akkor megvárjuk őket - lépnek be és leveszik magukról a cipőt meg a kabátot, majd becsukják az ajtót is.

Louis csak meglepődve figyeli őket, majd kétségbeesetten rám néz.

- Nem - szólalok meg nehezen.

- Mondd mégegyszer! - áll meg az apja közvetlenül előttem, mire nagyot nyelek.

- A szülei elutaztak a hétvégére, csak holnap jönnek - ránt hátrébb Louis, miközben magyaráz. - Nem megmondtam, hogy hagyd békén?! - kérdezi az apjától higgadtan, majd rám mutat.

Vagy viszonylag higgadtan, mert az ujjaimat úgy szorítja, mintha az élete múlna rajta.

- Egy ekkora háznak biztos, van vendégszobája - gondolkodik az anyja. - Itt maradunk éjszakára is - jelenti ki gúnyosan vigyorogva.

- Mi van?! Nem, nem, biztos, hogy nem!! - kezdi Louis hevesen rázva a fejét, de a szülei csak elsétálnak mellettünk, egyenesen a nappaliba. - Harry - néz rám kétségbeesve, mire magamhoz húzom.

- Mit csináljunk? - kérdezem, majd a hajába puszilok.

- Fogalmam sincs - suttogja a mellkasomra.

- Felhívom anyut, jó? - tolom el, hogy rá tudjak nézni.

- Ne! Hagyjuk őket pihenni - reagál azonnal. - Megoldjuk... Valahogy biztos - gondolkodik, mire nyomok egy puszit a homlokára.