I Can Wait For You (L.S.)

-48-

- Szombat -

Louis

Tegnap, miután Harry visszajött, Adammel még beszélgettünk egy kicsit, de menni-e kellett, így ketten maradtunk a göndörkével. Volt egy látogatásom is a doki által, aki azt mondta, ha szombaton jól leszek, akkor vasárnap hazaenged. Szóval még szombaton is itt alszom. Nehezen, de sikerült meggyőznünk az orvost, hogy Harry is itt maradhasson velem. Csak úgy engedte meg, ha nem alszik az ágyamban. Azt nem tudjuk, miért, de nem akartuk eljátszani a bizalmát, ezért Harry az ágy melletti fotelben feküdt le.
Reggel a fal felé fordulva ébredek, nyakig betakarózva és zsibbadó kézzel.

- Fhuu bassza meg! - nyitom ki a szemem, suttogva, szitkozódva.

Nehezen fordulok át a másik oldalamra és Harryre nézek. A feje le van hajtva, a kezei a karfán pihennek és még nagyon mélyen alszik. Felülök, majd a telefonomért nyúlok, hogy megnézem az időt. Nyolc óra. Még van egy fél órám, amíg jön a doki lecsekkolni. Próbálok lassan mozogni, mert nagyon nyikorog az ágy és nem akarom felébreszteni Harryt. Felállok, aztán a telefonom a zsebembe csúsztatva indulok a mosdó felé, mert nagyon kell már pisilnem. A folyosón mindenkinek jó reggelttel köszönök. Basszus, akkora ez a kórház, hogy mire megtalálom a mosdót, szinte kidurran a húgyhólyagom. A szobámhoz már könnyebben visszatalálok. Halkan nyitok be, mert nem tudom, Harry alszik-e még. Ránézek a fotelban szundikáló fiúra és a testemet elönti a szeretet. El sem tudom hinni, hogy itt van velem, még úgyis, hogy a fotelben kellett aludnia. Ilyenkor látom a legjobban, mennyi áldozatot hoz értem. Most is, szinte biztos vagyok abban, hogy amikor felkel, nagyon zsibbadni fog a nyaka. De mégis itt maradt, csak hogy ne kelljen egyedül maradnom.
Egy darabig csak nézem őt, majd lassan elindulok felé. Óvatosan -, hogy ne üljek olyan helyre, ahova nem kéne - fészkelem magam az ölébe.

- Jó reggelt! - suttogja rekedtes hangon és átkarolja a derekam, a fejével pedig a mellkasomhoz bújik. - Fhuu, hallod, nagyon fáj a nyakam - szólal meg.

- Tudom - bólintok. - Láttam, ahogy alszol - puszilom meg a homlokát.

- Te hogy vagy? Szédülsz? Vagy fáj a fejed? Ilyesmik? - kérdezi aggodalmaskodva és nagyon lassan felemeli a fejét, hogy rám tudjon nézni.

- Nem, most semmi ilyesmi - válaszolok és figyelek arra, hogy nehogy véletlenül megrázzam a fejem. A doki is figyelmeztetett rá, Harry is szólt már miatta és tegnap Adam is lecseszett. - Éjjel is csak egyszer keltem - teszem hozzá, mert tudnia kell róla.

- Hallottam valami motoszkálást, akkor az te voltál - gondolkodik el. Igen, én is láttam őt. Kómásan, csukott szemmel próbált körbenézni. Nagyon aranyos volt.

- Igazából a nővér, hozott nekem gyógyszert - reagálok kijavítva.

- Mikor jön a doki reggeli vizitre? - érdeklődik és szorosabbra kulcsolja a kezét a derekam körül, mire megremeg a gyomrom.

- Hmm... - nézek a falon lévő órára. - Tíz perc nagyjából - fordulok felé és a szemébe nézek.

- Akkor van még tíz percem aludni veled az ágyban - áll fel az ölében tartva, mire felnevetek és hagyom, hogy lefektessen az ágyra.

Lerúgja a cipőjét, majd befekszik mellém, a takaró alá. Velem szembe fordul és közelebb kúszik hozzám. Hátratúrom göndör tincseit az arcából, erre pedig jólesően felsóhajt és lehunyja a szemét. Közel hajolok hozzá és megcsókolom, amit hevesen viszonoz. A következő pillanatban már felettem támaszkodva nyalja meg az alsó ajkam bejutásért esedezve, mire kinyitom a szám és beengedem a nyelvét. Mindketten a takaró alatt vagyunk. Az ujjaim a tincseiben vannak, az ő egyik keze pedig már a pólóm alatt cirógat. Hirtelen kopogtat valaki az ajtón, erre Harry szinte leugrik rólam, de az ágyban marad és a derekamnál fogva magához húz, én pedig kuncogva bújok hozzá.