I Can Wait For You (L.S.)

-52-

- Kedd -

Harry

Valamikor a harmadik vagy a negyedik... Khmm... Nem tudom, hányadik együttlétünk után, még éjszaka bekopogott a húgom, hogy velünk akar aludni. Szóval azonnali ruhafelkapkodás volt, egy kisebb pánikrohammal fűszerezve, mivel az ajtót nem zártuk be kulccsal. Bármikor benyithatott volna, de szerencsére megvárta, amíg szóltunk neki. Befeküdt közénk, én kissé hisztisen néztem Louis-ra, hogy nem tudom átölelni, de ő csak mosolyogva sugallta, hogy majd átmászik hozzám. Ezek után magához húzta a húgomat és jó éjszakát kívánt. Csak egy fél órával - ami tűnt vagy ezer évnek - később került mellém. Háttal feküdt nekem, én átöleltem a derekát, ő pedig belesimult az ölelésembe.
Arra ébredek, hogy Louis kuncog és valamit sutyorognak a húgommal. Nem buktatom le magam, hogy ébren vagyok, inkább hallgatózom egy kicsit.

- És képzeld el, megfogott és felemelt, hiába ellenkeztem, hogy melletted akarok aludni - magyaráz Lou suttogva és hallom a hangján, hogy mosolyog. A kis kamus.

- Na, majd jól elbeszélgetünk vele, ha felkelt - mondja a húgom. Rendesen fenyegetve érzem magam. A két számomra legfontosabb ember éppen szövetséget köt ellenem. Ez nem fair.

- Bizony - helyesel Louis is. Szórakozottan hallgatom a beszélgetésüket.

- Jó reggelt, gyerekek! - hallom meg anya hangját.

- Jó reggelt, Anne! - köszön vissza Louis, aztán csak annyit hallok, hogy Vicky azt visítja, hogy anyu és trappolva fut.

- Lassan keltsd fel az álomszuszékot - suttog anya és azonnal tudom, hogy rám gondol. Megvárom, amíg már nem hallom, hogy lépkednek és csak miután elcsendesedett a szobám körüli terület, akkor nyitom ki a szemeim.

- Tudom, hogy ébren vagy - szólal meg halkan Louis.

- Nagy hantás vagy, tudod? - kérdezem szórakozottan, a nyakába hajolva és figyelmen kívül hagyva, amit mondott.

- Nem akartam megbántani - fordul velem szembe. Olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy az orrunk összeér és mindketten mosolygunk.

- Tudom - válaszolok boldogan. - Mennyi az idő? - érdeklődöm.

- Tíz körül lehet - simítja meg az orrom az övével. - Hogy vagy? - kérdezi mosolyogva, mire lassan megcsókolom gyönyörű rózsaszín ajkait.

- Jól - bólintok és csak a kissé nedves száját figyelem. - És te? Hogy érzed magad három nappal karácsony és a szülinapod előtt? - vigyorodom el.

- Nem vettél két ajándékot, ugye? - kérdez vissza hirtelen.

- De... - válaszolok értetlenül. - Baj? - kérdezem kétségbeesve.

- Nem, csak... Mindegy - legyint egyet, hogy tereljünk témát. De nem hagyom magam.

- Naaa - simítom az arcára a kezem. - Mondd el kérlek! - teszem hozzá, miközben hüvelykujjammal cirógatom a selymesen puha arcát.

- Nem szeretem, hogy kétszer annyi ajándékot kapok, mint mások, ez csak egy szülinap - válaszol győzködés nélkül. Tudta, hogyha el kell kezdenem győzködni, úgyis én nyerek. Vagy addig hisztizek, amíg nem mondja el. Az egyszerűbb utat választotta.

- De megérdemled - mosolyodom el.

- Nem érdekel az ajándék, nekem egy egyszerű reggelizés is megteszi - sóhajt fel. - A lényeg, hogy veled legyek, a többi nem fontos - bújik a mellkasomhoz. Az egész testemben szétáramlik a melegség és a szeretet, amit iránta érzek és mosolyogva visszaölelem.