Lángba borítottad a szívemet! (Demon Slayer)

Szaké

Suzuna fáradtan nyitotta ki a szemeit. Még sötét volt a szobában, csupán az ablakon beszűrődő holdfény adott némi világosságot.
-Lassan mennem kellene... - Gondolta, de csak nem akaródzott megmozdulni. Annyira kellemes volt Shinjuro ölelésében kipihenni a néhány órával ezelőtti szeretkezés ,, fáradalmait''. Érezni ahogy a paplan alatt a férfi meztelen bőre az övéhez ér és felmelegíti őt, érezni ahogy szuszog és ahogy a lehellete a nyakát csiklandozza. Egy szóval csodálatos volt. Neki nagyon sokat jelentettek ezek az együttlétek, akkor is , ha Shinjuro sannak nem annyira... Lassan minden napossá váltak az együtt töltött éjszakák. Suzuna mindig megvárta, hogy a férfi elaludjon, aztán visszament a szobájába. Rengoku san soha nem mondta neki, hogy ne aludjon ott, ő megis mindig vissza ment a saját helyére. Úgy érezte ha ott alszik vele, még inkább elmélyül a kapcsolatuk, és nem ez lett megbeszélve...
Ezek a dolgok minden egyes éjszaka leperegtek Suzuna agyában, mielőtt ott hagyta Shinjuro sant. Megnézte, hogy alszik e aztán felöltözött és egy apró puszit adott a fejére vigyázva arra, nehogy felébrejen rá. Miután kinyitotta az ajtót, mindig visszanézett rá.
-Nem kellett volna beléd szeretnem.-Szinte mindig ezt gondolta amikor rá nézett.
Valójában Rengoku san soha nem aludt ilyenkor. Mikor Suzuna elkezdett kibújni az öleléséből mindig megébredt, de úgy tett mint aki alszik. Érezte amikor a nő óvatosan megpuszilta a fejét, és nagyon erőlködnie kellett, nehogy elkezdjen mosolyogni. Bánta, hogy Suzuna ott hagyja őt, de midig arra gondolt, hogy igaza van. Így talán tényleg csak a testiség marad közöttük, bár ő maga nem tudta hogyan kellene ezt kezelnie. Még nem volt ilyen helyzetben, hisz Suzuna előtt a felesége volt az egyetlen asszony az életében, így nem volt még ilyen jellegű kapcsolata. Talán jobb ha így marad minden akkor is ha fájlalja, hogy Suzuna nem marad mellette egész éjjel.
Rengoku san csak akkor nyitotta ki a szemeit amikor hallotta, hogy az ajtó óvatosan becsukódik Suzuna után.
A hátára furdult, a kezét pedig az arcára tette. Nagyot sóhajtott, hátha attól lenyugszik egy kicsit. Ilyenkor percekig csak meredt a semmibe.
-Hogy a francba is... jutottunk el idáig?

Két héttel ezelőtt

-Suzuna kisasszony! - Ugrott be a képbe hírtelen Kyojuro. Suzuna épp az ebédet készítette, és azt hitte menten felborit mindent, annyira megijedt.
-Kyojuro úrfi!! - Kapott a szívéhez ijedten.
-Suzuna kisasszony!
-K-kyojuro úrfi!
-Miért kiabalunk?!
-Hiszen az úrfi kezdte!
-Elnézést!
-Semmi baj!
-Csak azt akartam kérdezni itt lehetek e magával? - Kérdezte magához képest halkan a fiú.
-Miért ne lehetne itt úrfi? Ez az önök háza.
-Nem zavarom meg a főzési folyamatot?
-Dehogy is.
-Rendben!
-De egyébként... Miért szeretne itt lenni?
-Hmm... - Gondolkodott el a fiú. - Kettő dolog miatt!
-Mi lenne az a kettő dolog?
-Zavar hogy magáz engem akisasszony , ezért szeretném ha közelebb kerülnénk egymáshoz, hogy tegezni tudjon! - Suzuna nagyon meglepődött a fiú őszinteségén.
-Ha azt szeretné, elég mondania. - Mosolygott rá.
-Helytelen!
-Ah... Öhm.. Miért?
-Szívből kell jönnie! Azt akarom, hogy kedveljen!
-Az úrfi komolyan arra vágyik, hogy pont én kedveljem? - Nézett rá nagy csillogó szemekkel Suzuna.
-Persze! A kisasszony különleges nekem.
-Hogy én? - Könnyesedett be a szeme.
-Ühüm!
-De.. De.. De, de, de miért?
-Mert mennyei ételeket főz! - Suzuna kővé dermedt.
-Komolyan mondom. - Szorította meg Kyojuro a nő kezeit. - Ilyen ételt csak egy jó ember tud készíteni.
-Most viccel ugye?
-Az étel nem vicc.. - Váltott komolyra Kyojuro tekintete. - Maga táplál engem az ételen keresztül, így a családomhoz tartozik. MOST MIÉRT SÍÍÍR?! - Kezdett el össze vissza kapálózni Kyojuro.
-Én csak.. - Kezdett el szipogni a nő. - Csak meghatódtam. Még nem beszélt velem senki ilyen kedvesen. Soha nem volt családom sem.. Maga pedig azt mondta, hogy a családjához tartozom.
-Ezt eddig is tudhatta. - Mosolygott rá kedvesen Kyojuro. - Hisz itt lakik. A régi személyzetet is nagyon szerettük. Szerintem még apa is. Hiszen gondoskodtak rólunk.
-Nekünk ez a munkánk.
-Lehet. De nem mindenki csinálja szívvel lélekkel.
-Köszönöm... Kyojuro.
Kyojuro boldog volt. Suzuna nem magázta, csak egyszerűen Kyojuronak szólította. Mingyárt jobb is igy...
-Egyébként. - Csillant fel újra a fiú szeme. - A másik dolog amiért itt vagyok, hogy szeretném látni, hogyan készül az étel.
-Tényleg? - Vidult fel Suzuna is.
-Igen, kérlek mutasd meg.
-Jó.
Ezután Suzuna tovább szorgoskodott, közben pedig végig ecsetelte Kyojuronak, hogy mit csinál. Nagyon meglepte, hogy ezt a fiút komolyan érdekli ez. Legalábbis kívülről valóban így tűnt.
Később mikor nagyjából minden elkészült mindketten kijöttek a konyhából. Útközben még beszélgettek és csak akkor hallgattak el, amikor megláttták Senjurot. Aggódtak, hogy talán elesett, mert épp az apjuk nyitott szobájának ajtaja előtt kuporgott.
-Senjuro te mi...
-Shhh! - Csítította le a bátyját.
-Mit csinálsz? - Suttogta Suzuna.
-Leskelődöm. - Suttogott vissza.
-De, hogy kerülsz ide? - Kérdezte szintén suttogva Kyojuro.
-Ide kúsztam, hogy leselkedhessek.
Ezután Kyojuro és Suzuna odakuporodtak Senjuro mellé, mert ők is kíváncsiak lettek.
-Mi történik? - Súgta oda neki Kyojuro.
-Apa és Ryzu onee sama nagy pillanata, úgyhogy csendben kell lenni.
-óhh... - Sohajtottak fel a többiek. Ezután ők is tűkön ülve figyelték, hogy mi történik.
Ryzu török ülésben ült a földön, úgy hogy ők pont láthatták az arcát. Rengoku san közvetlen mögötte a sarkán ülve fésülgette a lány haját, nagy odafigyeléssel. A hajkefét még reggel kérte kölcsön Senjurotol, így ő mindent tudott, mivel az apja azt is elmondta miért olyan fontos ez neki. Ryzu arcán látszódott, hogy folyamatosan a sírást tárja vissza. Rengoku san pedig... olyan volt az arca amilyen egy szerető apának lehet, amikor a lányárol gondoskodik.
Rengoku san végül egy copfba kötötte Ryzu haját a hajszalaggal, megpróbált masnit is kötni rá, amitől úgy gondolta még aranyosabb lesz. A végén még megigazította Ryzu frurfuját, és az arca mellé simított, pár tincset.
-Gyönyörű vagy. - Nézett rá büszkén Rengoku san. Ezzel Kyojuro is egyet értett. - Milyen aranyos!- Kiáltott fel magában, közben pedig teljesen elvörösödött az arca.
-Ez az anyátoké volt. - Nyújtott át egy kis kézi tükröt Rengoku san Ryzunak, hogy megnézhesse magát. A lány igazából nem is tudta hogy tetszik e neki vagy sem, egyszerűen nem tudta átgondolni. Nem is látott rendesen, hisz a szemei előtt átláthatatlan fátylat alkottak a könnyek.
-Copfba akartam kötni a hajad. - Hallatszott a fejében Rengoku san hangja. Szinte érezte az érintest ahogy azon az éjjelen amikor mind majdnem meghaltak a férfi a haját markolaszta. Akkor mondta neki ezt is.  Látta maga előtt Rengoku san vértől és hamutol piszkos arcát is és hírtelen azt hitte valóság. Hátra kellett néznie, hogy lássa minden rendben van vele. Rengoku san arca nem volt koszos, sem véres, sem meggyötört. Boldogan mosolygott rá.
-Tetszik? - Kérdezte tőle lágy hangon a férfi. Ryzu ezt már nem bírta elviselni. Rengoku san karjaiba vetette magát és hangosan sírni kezdett. A férfi persze gondolta, hogy miért reagál így rá Ryzu.
-Nincsen semmi baj. -Mondta neki halkan, közbe pedig egyre erősebben ölelte magához.
Kyojuro és Suzuna értetlenül nézték ezt a kis jelenetet. Senjuro persze csak mosolygott.
-Szerintem hagyjuk őket kicsit. - Mondta, majd elkezdett visszamászni a szobájába.
-Nem tudom mi történt. - Szólalt meg Suzuna. - De az biztos, hogy nekik nagy dolog volt. Kyojuro csak bólintott. Gondolta majd rákérdez.
Ebéd előtt találkozott Ryzuval legközelebb.
-Milyen csinos vagy. - Mosolygott rá, közben pedig átkarolta a derekát. Ryzu zavarában inkább oldalra fordította a fejét is.
-Ugyan már. - Tette az arca elé a tenyerét, amit Kyojuro gyorsan el is kapott onnan.
-Aranyos így a hajad. - Kezdett el az arca mellett logó tincsekkel játszani.
-A-az a-apukád cs-csinálta. - Kyojuronak nagyon tetszett az hogy Ryzu ennyire zavarban tőle.
-Apának jó érzéke van ehhez.
-Nagyon ügyes.
Kyojuronak kedve lett volna most megcsókolni őt, de gondolta jobb lesz ha húzza egy kicsit...
Az ebéd jó hangulatban telt. Kyojuro elmesélte, hogy ma nézte, hogy Suzuna kisasszony az ebédet készíti, holnap pedig segíteni is fog.
-Vajon marad e valami belőle mire ideérünk....-Merengett el Rengoku san.
-Suzuna kisasszony.-Nézett rá komolyan. - Ne engedje kérem hogy túl zabálja magát ez a gyerek.
-Nem fogom. - Mosolygott rá. - Miért ilyen jóképű ez az ember? - Sóhajtott fel magában.
Később miután mindenki kipihente a finom ebédet, Senjuro segített Suzunának rendet tenni, a többiek pedig edzeni mentek.
Suzuna mosogatás közben nagyon elgondolkodott. Az járt a fejében amikor Rengoku san odaadta Ryzunak azt a tükröt.,, Ez anyátoké volt '' Mi történt az anyjukkal? Megkérdezhetné Senjurot, de lehet hogy nagyon felzaklatná vele. Úgy döntött inkább annyiban hagyja.
Miután rendbe rakták a konyhát Suzuna kitolta Senjurot a kertbe, hogy nézhesse a többieket.
Rengoku san most a szokásosnál hamarabb véget vetett az edzésnek, és Suzuna úgy látta elnézöbb mint szokott... Nagyon zavarnak tűnt. Mikor Ryzu és Kyojuro elmentek tőle, valahogy az arca is olyan gondterheltnek tűnt, aztán sietősen a házba ment. Suzuna úgy döntött megkerdezni jól van e. Hisz a múltkor is elfogadta a segítségét akkor most miért ne?
-Rengoku san! - Kopogott be hozzá.
-Mi a baj? - Suzuna úgy hallotta a hangja is elég fura.
-Csak meg akartam kérdezni hogy jól van e?
-Áhh persze persze! Nincs semmi gond. - Ez nem hallatszott túl őszintének...
-Akkor jó. - Lépett hátrébb az ajtótol. -Elnézést a zavarásért uram.
-Ugyan semmi gond.
Ezután Suzuna egy csattanást hallott.
-Rengoku san! - Fordult vissza gyorsan az ajtóhoz. - Rengoku san!
Suzuna hiába szólítgatta nem válaszolt. Bár minden porcikája tiltakozott ellene, engedély nélkül benyitott a szobába. Rengoku san a földön feküdt, ő pedig odarohant hozzá.
-Rengoku san! - Kezdte el rázogatni, hogy felébredjen. Szerencsére hamar magához is tért.
-Mi van magával? - Nézett rá kétségbe esetten.
-Ne aggódjon. Nem komoly a gond.
-Hogy mondatja ezt? Hiszen most esett össze!
-Mondom, hogy semmi bajom. - Morcoskodott a férfi. Suzunának ez most nagyon nehezére esett.
-Jó akkor ne mondja el. - Sértődött meg ő is.
-Most mi baja?
-Semmi... - Szomorodott el a hangja. Rengoku san nagyon megsajnálra öt. Ez a nő észre vette, hogy nem jól van, és bár nem kötelessége be is jött megnézni öt, mert aggódott. Ő meg úgy rá rivallt. Ezt nem kellett volna... Látta, hogy ezzel nagyon elszomoritotta.
Suzuna gondolta inkább kimegy a szobából. Majd szól Kyojuro nak, hogy nézzen rá az apjára. Mit is gondolt... Majd pont rá van szüksége egy ilyen férfinak.
-Várjon! - Kapott a keze után Rengoku san. - Ne haragudjon. Csak...kellemetlen nekem, hogy észre vette, hogy rosszul vagyok.
- De hát miért?
-Nem szeretem mutatni az ilyesmit. Nem akartam, hogy aggódjanak a gyerekek, vagy maga...
-Miért olyan nagy baj az, ha aggódnak a gyerekei magáért? Szeretik magát.
-Mert edzeni akarom őket.
- De nem kell így hajszolnia magát.
-Ennyit bírom kellene... Csakhát ez itt. - Tette a kezét a hasán lévő sebre. - Kérem ne mondja el a gyerekeknek, de tényleg fáj. - Rengoku san hangja szinte teljesen elhalkult a mondat végére. Nagyon szégyellte ezt kimondani. Nem értette miért támad rá ez az őszinteségi roham ha Suzuna ott van.
-Mivel fáj, igyekszem kihagyni azokat az izmokat a mozgásbol, hogy hamarabb gyógyulhassak. Így viszont kicsit túlterheltem a végtagjaimat. A koncentráció pedig, hogy irányítsam ezt elég fárasztó.
-De miért kell ezt csinálnia?
-Miért jó ha megijesztem ezzel a gyerekeket? Már végig nézték ahogy az anyjuk betegeskedik. Elég volt.
-De uram, most nem ilyen súlyos a helyzet. Ön lábadozik. Biztos megertenék a gyerekek. - Suzuna észre vette a férfi arca is teljesen ki van pirosodva. Gondolkodás nélkül érintette meg a homlokát, ami szinte sütött.
-Maga lázas!
-Ne kiabaljon már, meghallják a gyerekek!
-Hát aztán? Orvost kell hívni uram.
-Dehogy kell! Tudom én, hogy mi a bajom.
-Mi?
-Csak egy kicsit begyulladtak a sebeim. Nem lesz gond.
Suzunának el kellett számolni 10 ig, mert azt hitte menten felpofozza ezt az embert.
-Maga hülyéskedik velem... Igaz?
-Miért hülyéskednék?
-Erre orvosság kell! - Rivallt rá Suzuna mérgesen.
-Ami azt illeti... - Kezdte el Rengoku san zavartan a fejét vakargatni. - Kocho kisasszony adott orvosságot, és kenőcsöt, hogy ne legyen ez.
-AKKOR MI A FRANCÉRT NEM HASZNÁLJA?!
-Maga mindig kiabál velem. - Nézett rá sírós szemekkel a férfi.
-Hogyne kiabálnék mikor ilyet csinál?!
-De a kenőcs egész nap csíp az orvosságtól pedig egész nap álmos vagyok. Mit tehettem volna?
-Pihent volna! Már rég túl lenne ezen Rengoku san.
-De akkor ugyanazt látták volna a gyerekek tőlem amit régen. Mivel lett volna jobb?
-Örüljön, hogy látják egymást. - Nézett rá könnyes szemmel a nő. - Ez nagyon felelőtlen döntés volt.
Rengoku san ezen elgondolkodott. Valószínű, hogy az asszonynak van igaza...
-Igaza van.
-Most pedig elmondja hol vannak a gyógyszerek, és a kenőcs. Minden nap be kell vegye, és pihenni fog egy kicsit. Én fogok figyelni rá.
-Jó. - Egyezett bele.
Suzuna elment, hogy hozzon neki vizet, aztán gondolta ott marad, hogy a két szemével lássa ahogy tényleg bekeni magát és megissza a gyógyszereit. Azzal viszont nem számolt, hogy a seb ellátásához a férfinak le kell venni a felsőjet. Suzuna egy sikoly folytott el magában, amikor Rengoku san lehuzta a válláról a vékony anyagot.
-Jézusom! MICSODA IZMOK! - Kiáltott fel magában. Még saját maga is meg lepődött, hogy ilyen zavarban van, hisz látott ő már férfit ennél kevesebb ruhában is... De Rengoku san az más. Olyan volt számára, mint a tiltott gyümölcs. Rengoku san persze nem volt zavarban. Szorgalmasan bontogatta le magáról a kötéseket. Látszott, hogy van már benne gyakorlata, hisz minden nap újra kötötte miután megmosdott. Suzuna kicsit megrőkönyödött a sebek láttán. Ez biztos nagyon fájdalmas lehet neki.. Észre vette, hogy amellett a nagy friss sebhely mellett vannak kisebbek is, amik már elég régiek lehetnek. Suzuna nagyon vonzónak találta a férfi sebhely borította izmos testét. Akkor arra gondolt, eladná a lelkét is ha csak egy éjszakára megkaphatná őt. Ettől persze nagyon szégyellte is magát. Szabad neki a házvezető nőnek ilyet gondolni a munkaltatójáról? Egyáltalán helyesek e ezek a gondolatok egy asszony fejébe? Azt gondolta már túlságosan is szabadjára engedte az érzéseit. Jobban vissza kellene fognia magát.
Közben Rengoku san bekente magát a kenőccsel, majd elővett egy tiszta fáslit és próbálta újra bekötni a sebet. Nem lett volna ezzel gond, de a karjai most tényleg annyira fájtak, hogy nem igazán ment neki hogy átnyuljon a válla fölött.
-Öhm... Suzuna kisasszony. - Szakította ki őt a merengésből. - Egy kicsit, tudna segíteni? - Mosolygott rá.
Suzuna azt hitte ott fog meghalni. - Ha hozzáérek a szívem fel fog robbanni!! - Kiáltott fel magában. De nem volt mit tenni. Gépies mozgással ment hozzá közel, majd óvatosan Rengoku san keze után nyúlt, hogy átvegye tőle a fáslit. A keze így egy röpke pillanatra az övéhez ért, és Suzunát már ez is áramütésként érte. Vörös arccal folytatta tovább Rengoku san ellátását. Közben attól félt, hogy Rengoku san meg ne halja milyen hangosan ver a szíve.
-Kész vagyunk! - Fújta ki a levegőt Suzuna.
-Köszönöm kisasszony! - Mosolygott rá ártatlanul a férfi.
-Most igya meg a gyógyszereit.
-Persze, persze. - Bólogatott, majd engedelmesen le is nyelte a pirulakat egy pohár víz segítségével.
Suzuna még erősködött, hogy hagy tegyen a homlokára egy kis borogatás a láza miatt. Rengoku san nem akarta, de nem igazán volt választása...
-Mostmár aludjon Rengoku san. - Fordult oda hozzá az ajtóból. Látta rajta, hogy mingyart el is alszik. Gondolta később még vissza jön, és kicseréli a rongyot a homlokán.
-Suzuna kisasszony. - Nézett rá álmos szemekkel.
-Tessék.
-Maga... Nagyon kedves. Köszönöm
-Nem kell köszönni. - Mosolygott rá, majd magára hagyta.
-Milyen gyöngéd kezei vannak... - Gondolta  Rengoku san.
Suzuna sietősen a szobájába vonult. Tudta, hogy van még dolga, de egy kicsit még kell nyugodnia mielőtt hozzá fog a vacsora készítéshez.
Nagyot sóhajtott miután becsukta maga mögött az ajtót,majd szépen lecsúszott a földre a fejét pedig a térdre hajtotta.
-Azt hiszem...kicsit belezúgtam...valahogy vissza kell ezt fognom.