Lángba borítottad a szívemet! (Demon Slayer)

A vörös liliom a Hold fényében sütkérezik

Kyojuro hazatért a küldetéséről. Kalandos útja során sok minden történt vele. Megismerkedett új emberekkel, jókat evett, és még harcolhatott is a Metszőnek nevezett démonnal. A Mugen Traint is sikerült megtalálnia, ami mint kiderült kereken 10 nap múlva indul majd útnak ismét. A láng pillér így addig megpihenhetett. Nem vesztegetett egy pillanatot sem, rögtön hazaindult. Az első útja természetesen a főhadiszállásra vezette, ahol jelentést tett az eddigiekről.

-Akkor számítok majd rád Kyojuro.- Mondta széles mosollyal Oyakata sama miután végighallgatta a fiú szenvedélyes beszámolóját.

-Számíthat rám uram! – Húzta ki magát még jobban a fiú.

-Van esetleg bármi amire szükséged lenne Kyojuro?

-Nincs! – Felelte határozottan. - Amit elmondhatnék, az talán annyi, hogy a következő alkalommal szeretném én megválasztani, hogy kik kísérjenek el.

-Rendben van, természetes nyugodtan választhatsz azok közül akik addigra visszatérnek.

Kyojuro egy pillanatra elcsodálkozott.

-Olyan sokan vannak küldetésen most? – Tette fel a kérdést hangosan.

-A hozzád közel álló társaid épp mind küldetésen vannak.

-Még Ryzu és Tomioka kun sem tértek vissza?

Oyakata sama nemlegesen a fejét rázta. – Sajnos még nem tértek vissza, de reméljük a napokban sor kerül erre.

Kyojuro ezután hazafelé vette az irányt a Rengoku birtokra. Délután volt már, a nap pedig igyekezett az égbolt aljára. Érdekes színek játszottak a puhának tűnő felhők között. Kyojuro mosolyogva kémlelte az eget, miközben lassan hazafelé bandukolt. Valamilyen megmagyarázhatatlan öröm fogta el mikor végre átlépte az udvaruk kapuját. Senki nem sietett elébe, így maradt a kerti növényekben való gyönyörködés. Ahogy egyre közeledett a házhoz, a liliomok vörös hulláma ütötte meg a szemeit. A színük olyan erőteljes volt, hogy szinte bántotta a láng pillér szemeit.

Gyönyörű.- Gondolta. – Vörösebb bármilyen vörösnél... olyan vörös, mint Ryzu haja.

Kyojuro jót mosolygott magában. Arra gondolt, Ryzunak mennyire fog majd tetszeni ez a látvány. Gondolataiból Senjuro vidám hangja hozta vissza őt.

-Oni chan! – Kiáltotta vidáman, majd rohant is a bátyja ölelésre tárt karjai közé. –Annyira hiányoztál már!

Kyojuro mind erősebben és erősebben szorította őt magához. Neki is hiányzott Senjuro, de csak most érezte meg igazán, hogy valójában mennyire is. Nem is ő lett volna ha ezeket az érzéseket képes lett volna magában tartani.

-Nem is tudom, hogy bírtam eddig nélküled!- Szakadt ki a fiúból.

Kyojuro a karjaiban vitte őt vissza a házba ahol az ételek finom illata mellett Suzuna kedves mosolya és hangja fogadta őt. Mielőtt nekiugrott volna az evésnek Kyojuro a ház sötét részébe igyekezett, hogy végre láthassa az apukáját. Shinjuro san igazán boldognak tűnt miután meglátta őt. Boldogan hümmögött és ölelgette a nagy fiát, közben az egyik kezében, még mindig Ryzu csillogó masniját szorongatta. Miután kiörömködte magát azt kezdte el mutogatni Kyojuronak, miközben kérdő tekintettel pislogott rá. A fiú persze értette mit szeretne.

-Ryzu még nincs itthon apa.

-Hmmm....- Hajtotta le szomorkásan a fejét Shinjuro san. Kyojuro próbálta felvidítani őt.

-Ne szomorkodj apa. Biztos vagyok benne, hogy Ryzu hamarosan megérkezik. Sőt Tomioka kunnal együtt mentek, így biztosan elkíséri majd őt ide, és akkor ő is itt tölt egy kis időt velünk.