Lángba borítottad a szívemet! (Demon Slayer)

Csendháborítás a Pillangó birtokon

Kyojuro épp a teraszukon ülve gondolkodott mindenfélén, mikor nagy hangzavar ütötte meg a fülét. A hangok közt mindenfélét fel lehetett fedezni.Valaki kiabált, valakik kellemes beszélgetést folytattak, valaki pedig kikelve magából hajtotta a magáét. A hangok mind ismerősen csengtek számára.  Tengen és Shinazugawa azok akik ordítanak, Iguro san az aki magából kikelve mondja a többieknek a magáét, Gyomei és Tokito kun pedig kellemes társalgást bonyolítottak le apró semmiségekről, miközben  készültek átlépni a Rengoku ház kapuján. Kyojurot kettős érzés kerítette a hatalmába. Egyrészt nagyon boldog volt, hogy mindenki ott van. Azok akikkel már régebb óta nem tudott találkozni, ezek szerint mind sértetlenül visszatértek a küldetésükről. Másfelől viszont nagyon ideges volt. Itt van az összes fiú, neki pedig illene behívni őket a házba. Az apja viszont valahol ott bent tartózkodik.... A néhány szófoszlányból amit Tengen ordításából megértett arra a következtetésre jutott, hogy legjobb barátja is épp ettől tart. Többször hangoztatta, hogy nem kellene a majmot most zavarni... A hang pillér persze égtől a földig pattoghatott.  Kyojuro a barátjuk, aki most egy nehéz helyzetet él meg. Senki nem állhatott az útjukba ha szerették volna őt meglátogatni és legalább néhány órára elvonni a figyelmét a dologról. 

Majd megoldom valahogy. - Gondolta magában Kyojuro, majd boldogan vetette magát a fiúk gyűrűjébe. 

-Rengoku! - Ordította  Shinazugawa, majd jó erősen megszorongatta. - Most már itt vagyunk, úgyhogy minden rendben lesz!

-Azt ne mondd, hogy te hozod rendbe!- Mászott bele az arcába a féltékeny Tengen. 

-Én is itt vagyok Rengoku san.- Húzgálta meg a  köpenyét félénken Tokito kun. Kyojuro valamiért kivételesen kedvelte őt. Talán azért mert olyan fiatal volt még hozzájuk képest, ennek ellenére mégis pillérré tudott válni. Mindig olyan aranyosnak találta, és remélte ha egyszer lesz egy fia hasonló személyiség lesz. Talán ez volt az ami olyan különlegessé tette számára a fiút. 

-Igen, és nagyon örülök is annak, hogy itt vagy.- Mondta Kyojuro, majd magához ölelte a fiút. -Nagyon büszke vagyok rád.

Kyojuro valóban így érezte. Sokat aggodalmaskodott miatta a korából adódóan. Tokito kun olyan fiatal szerencsére mégis olyan jól harcol. Ha tudta, hogy a fiú épp küldetést teljesít mindig azt remélte épségben tér vissza közéjük. Ez a dolog persze minden körülötte állóra vonatkozott.

A fiúk végül a teraszon foglaltak helyet. Suzuna hallotta, hogy vendéket érkeztek, így teát és harapnivalót is vitt ki nekik. Kyojuro hálás mosolyt küldött felé. Suzuna ezzel megoldotta, hogy ne kelljen a fiúkat beengedni a házba. A fiúk már jó hosszú ideje társalogtak ott. Suzuna néha kimerészkedett, hogy pótolja a folyamatosan fogyó ételt és italt számukra. Tengen és Kyojuro látták, hogy a nő arckifejezése kezd egyre furább lenni. Mosolya nagyon erőltetett volt és igen gondterheltnek tűnt. A két fiú gondolta, biztosan Shinjuro san kezdett odabent valamilyen szintű ámokfutásba amivel Suzunának és Senjuronak nehéz megbirkózni. Kyojuro és Tengen is kezdett egyre feszültebb lenni, szerencsére a többiek ebből semmit nem vettek észre. A házból hamarosan egyre furább hangok kezdtek kiszűrődni. A vendégek először semmit nem vettek észre belőle, egyedül Tengen és Kyojuro akiknek a füle már ki volt élezve erre hallották meg a csörömpölést és Suzuna hozzá képest halk szitkozódását.  Ahogy az idő telt a hangszínt is kezdett felemelkedni. A bentről kiszűrődő hangok immáron a vendégek fülét is megütötték, és elkerülhetetlen volt a kérdezősködés. Tengen és Kyojuro szabályszerűen izzadni kezdtek. Kényszeredett mosoly kíséretében lehetetlenebbnél lehetetlenebb magyarázatokkal álltak elő.

-Nem kellene megnézni,hogy nem történt-e baj odabent? -Kérdezte meg ártatlanul Iguro san. 

-Suzuna megoldja! Igen! Suzuna mindent meg tud oldani!- Kiáltott fel egyszerre Kyojuro és Tengen.