Lángba borítottad a szívemet! (Demon Slayer)

Bocsánat

Iguro Obanai megsemmisülve állt Shinjuro san előtt. Nem is igazán mert ránézni, hol a földet, hol pedig a kardja markolatát nézegette amit még mindig erősen szorongatott a kezében. Ami most történt az túl nagy sokk volt a számára. Komolyan elgondolkodott azon jól lát-e. Valóban az áll most vele szemben aki? Talán vennie kéne a bátorságot, hogy felnézzen az arcára, valahogy ez most mégsem sikerült. A fiú már abban sem volt biztos, hogy egyáltalán a valóságban zajlik-e mindez. Hamarosan mindenki más is ott termett mellette. Érezte a jelenlétüket, hallotta a hangjukat, de valamiért rájuk sem mert felpillantani. A mély spirálból Kyojuro hangja szakította ki.

-NEM MEGMONDTUK, HOGY NEM JÖHETSZ KI?! VAGYIS...-Gondolkodott el a fiú.-ÚRISTEEEEN APA! TE KOMOLYAN ITT? EZ HIHETETLEN! TÉNYLEG TE VAGY AZ?! ANNYIRA MEGLEPŐDTEM MOST!

Tengen erre jól kupán vágta őt.

-HAGYD MÁR ABBA TE BAROM! MÁR TELJESEN MINDEGY!

Kyojuro csak lemondóan sóhajtott, és igyekezett beletörődni ebbe a helyzetbe. Végül Tengen, Ryzu és Giyuu társaságában védelmezőn az apja elé álltak.

-Akkor ezért csináltad az egészet ugye? – Kérdezte zihálva Shinazugawa. Ő, Gyomei, és Tokito mind Iguro mögött álltak. Ők addigra már felvették a támadó állást és készültek a bármelyik pillanatban kirobbanható ütközetre.

–Mégis mióta van ez? – Kérdezte dühösen Shinazugwa

-Hogy tehettétek ezt? – Kérdezte a szintén nagyon zaklatott Obanai.

Gyomei könnyezni kezdett. – Szegény Rengoku san...

Muichiro nem értette mi történik. Annyiban biztos volt, hogy egy erős démonnal állnak szemben. Óvatosnak és figyelmesnek kell lennie a nagy létszámfölényük ellenére is.

-Most azt hiszed direkt így akartam? – Fakadt ki a láng pillér. – Komolyan azt gondoljátok, hogy szánt szándékkal démonná változtattuk, és rejtegettük, hogy aztán másokat bántson?

-Elmodhattátok volna, hogy mi történt! – Rivallt rá Shinzugawa.

-És mi lett volna akkor? – Kérdezte tőle Tengen. Ugyanúgy reagáltátok volna le mint a Kamado lány esetét.

-Emlékeztetnélek rá, hogy szörnyeket rejtegettetek! – Kiáltott vissza Obanai.

-Az apukám nem szörny! És Nezuko sem az! – szállt be a vitába Ryzu is. – Soha nem bántottak senkit sem!

A lány érezte, hogy a nagy fájdalmak miatt az ereje fokozatosan elhagyja. Ha hamarosan nem vesz be egyet a gyógyszerből, amit Shinobu küldött neki, össze fog esni a fájdalomtól és a kimerültségtől, pedig még valahogyan az apukáját és Nezukot is meg kellene védenie...

Míg Ryzu minden erejével azon volt, hogy egyáltalán állni tudjon, Shinazugawa és Iguro nem fékezték a nyelvüket. Egyszerűen tombolt bennük a tehetetlenség okozta düh.

Tanjiro feszülten hallgatta a kibontakozó vitát, miközben védelmezőn a húgát szorongatta. Ő egyszerűen nem mert beleszólni a dolgokba, mert nem volt biztos benne, hogy a szavai segítenének-e egyáltalán. Attól tartott talán ha beavatkozik, még meg is nehezítené a helyzetet.

-Az már ott nem az apád! – Mutatott rá vádlón Shinjuro sanra a kígyó pillér. –Az ott egy szörnyeteg!

-Ráadásul elég erős is lehet ha, Iguro kardja ilyen egyszerűen kettétörött rajta.- Tette hozzá Shinazugawa. - Mindannyiunkat meg tudna ölni! Hogy mertetek egy ilyen dolgot rejtegetni?!

-Pont azért, hogy ez ne legyen!- Mondta Tengen. – Ti nem hiszitek el egy szavunkat sem! Soha nem értenétek meg ezt!

Giyuu mindvégig csak figyelt és hallgatott.