Lángba borítottad a szívemet! (Demon Slayer)

Valóra vált rémálom

Tengen még mindig idegesen méregette az előtte álló démont. Mitsurit még mindig a karjai közt tartotta, mert a lány  azóta sem tért magához.

-Nem gondoltam, hogy pillérek tartózkodnak ezen a helyen.- Szólalt meg Daki.

-Talán valaki gyengébb egyénre számítottál? – Kérdezett vissza Tengen.

- Valójában semmi ilyesmire nem számítottam. Nem gondoltam, hogy erre jövök vissza.

Tengen fejében csak úgy cikáztak a gondolatok. Ezek szerint ez a démon nem azért szívódott fel, mert megérezte az érkezésüket?

-Ezt nem értem. Nem pont azért szívódtál fel hetekre, mert megneszelted az érkezésünket?

Daki gúnyosan felnevetett. – És ha észleltem volna azt hiszed menekültem volna előletek? Kicsit sokat képzeltek magatokról nem gondolod? Ennél sokkal fontosabb ügyeket kellett intéznem, ami ráadásul elég bosszantó volt.

A végén a démon nő igen mérgesen ráncolta a szemöldökeit, mintha valami igen kellemetlen dolog villant volna fel az emlékeiben.

-Bevallom nem vagyok a legjobb hangulatban. Az pedig, hogy ti is felbukkantatok itt, csak még inkább felbosszant. Ti démonölők valóban nem tudtok nyugton maradni ugye?

-Ugyanezt én is kérdezhetném!- Kiáltott vissza rá Tengen.

A hang pillér jobb híján végül a földre az egyik épület sarkában ültette le Mitsurit.

-A nézeteltéréseinket azonnal orvosolhatjuk is. – Mondta Daki. – Szemtelen módon betörtetek a területemre, képes voltál nyitni egy házat, és oirant csinálni abból a nőből, hogy még a népszerűségem is fenyegesd. Az életetekkel fogtok fizetni azért, amiért így felbosszantottatok.

Daki végül a hangpillérre támadt, aki fürgén kerülgette a selyemöv csapásait, és igen mérges lett mikor rájött, nem is olyan egyszerű azt elvágni. Harcközben fél szemmel sokszor pillantott a még mindig eszméletlen Mitsurira. Ha az ütközet közben a lánynak baja esne, azt sosem tudta volna megbocsájtani magának.

E közben Tanjiro és Inosuke

A két fiú igyekezett átverekedni magát a démonok hadán. Közben megérkezett a segítő alakulat is, akik igyekeztek annyi embert kiterelni a városból amennyit csak tudtak. A démonok serege háborgó tengerként lepte el a várost, Tanjiro és Inosuke úgy érezték ennek egyszerűen soha nem lesz vége. Ha egy démont lefejezett valamiért rögtön kettő vagy három került a helyére. Tanjiro tisztán érezte, hogy nem messze tőlük a hang pillér egy erős démonnal harcol. Biztos volt benne, hogy végül megtalálta a démonholdat, ha pedig ez így van nekik ott kellene támogatást nyújtani. Így a helyzetet csak még bosszantóbbnak élte meg. Az útjukat álló démonok a legjobb akarattal sem mondhatóak erősnek, a létszámuk miatt azonban igazán meggyűlt velük a baj. A távolban mennydörgés hangja hallatszott, majd hirtelen hatalmas fényesség támadt. A villanó fény szerte cikázott körülöttük, a fiúk pedig már csak arra eszméltek, hogy a démonok létszáma nagyban megfogyatkozott.

-Zenitsu! – Kiáltott fel örömtelien Tanjiro, miközben a sárga hajú barátját nézte csillogó tekintettel. A fiú egy épület tetején álldogált, kinézetéhez képest igen méltóságteljesen. Tanjiro és Inosuke nagy csodálattal és hálás szívvel pillantottak rá, arckifejezésük viszont hamarosan megváltozott ugyanis Zentsu állása igen instabil lett. Halkan motyorászni kezdett , ezután pedig oldalra dőlt, és horkolni kezdett.

-EZT NEM MONDOD KOMOLYAN! –Toporzékolt mérgesen Inosuke. – HOGY KÉPES VALAKI EGY ILYEN HELYZETBEN ALUDNI?!

-ZENITSU!- Kiáltott oda Tanjiro is. – Veszélyes ebben a helyzetben aludnod! Kérlek ébredj fel!