Lángba borítottad a szívemet! (Demon Slayer)

Mennydörgés

Néhány nap múlva Kyojuronak ismét el kellett mennie. Indulás előtt mindenkitől elbúcsúzott, majd útnak indult. Ryzu és Rengoku san ahogy a legutóbb is a tornácról nézték ahogy a fiú alakja távolodik. Miután Kyojuro eltünt a fák mögött, Rengoku san leült a szokásos helyére.

Ryzunak kellemetlen volt most, hogy a férfi ott van, így úgy döntött visszamegy a szobájába. Aznap nem igazán tudott mit kezdeni magával. Kyojuro most jobban hiányzott neki mint bármikor. Tegnap éjjel azt mondta neki, hogy ők szerelmesek. Ryzu ettől úgy érezte, hogy méginkább összetartoznak. A figyelmét az edzésekkel igyekzett elterelni. Senjuro elkísérte őt a hegyre, hogy ne legyen egyedül, de ő maga nem edzett vele. Ryzu annyira elmélyült, és agresszív volt akkor, hogy Senjuro meg sem merte szólítani őt. A lány éjjel sem tudott megnyugodni. Senjuro áthívta őt , hogy aludjon ma az ő szobájukban, hátha attól nem érzi majd magát olyan magányosnak, és legalább ő sem lesz egyedül.

-Aludhatsz a bátyám futonján.-Mosolygott rá.

Ettől Ryzu teljesen elpirult. Kyojuro sokszor aludt már ott nála, végülis ebben nem lenne semmi rossz, valahol mégis zavarba ejtette a dolog. Sokszor miután Kyojuro nála aludt, a fiú illata napokig a párnáján maradt. Arra gondolt, milyen jó illata lehet a futonnak, amin egyedül alszik...

-Rendben!

Ryzu nem csalódott, Kyojuro futonja olyan volt számára mintha a paradicsomban lenne. Mindennek Kyojuro illata volt, amit ő annyira szeret. Pár nap múlva viszont Kyojuro illata kezdett elillani mindenhonnan. Nem volt aki segítsen neki edzeni, nem volt aki éjjel simogassa őt, és mesét mondjon, és ami a legnehezebb volt, nem volt aki elűzze a rossz emlékeket. Egy délutáni edzés befejeztével, épp visszaindult, hogy lepihenjen a szobájában, de Rengoku san megállította őt.

-Ryzu!

-Tessék?

A férfi nem szólt semmit, csak megpaskolta maga mellett a tornác deszkáját, ezzel jelezve, hogy azt szeretné, hogy helyet foglaljon mellette. Ryzu odament hozzá és leült mellé. Rengoku san percekig csak nézett maga elé, majd a másik oldaláról egy bögre zöld teát vett elő, és a kezébe adta.

-Köszönöm!-Szeppent meg a lány. Ezután rengoku san egy kicsi fa tálcát tett elé, amin 3 rizsgolyó foglalt helyet.

-Edd meg!-Kérte tőle morcosan.

-Miért?-Nézett rá értetlenül a lány.

-Mi mást csinálnál vele?

Ryzu a rizsgolyókat fixírozta. Nem volak túl szépek, látszott, hogy kezdő próbálkozás. Talán ő csinálta?

-Tonhal van a közepén...-Lágyult el a férfi hangja.-Edd meg őket az istenért! Ez az én béke ajándékom.-Lágyult el a végére a hangja.

Ryzu rámosolygott, majd végül elvett egy gombócot, egy másikat pedig a férfinak nyújtott.

-Akkor együtt kell megennünk.-Erre rengoku san elvette tőle a rizsgombócot, és szó nélkül enni kezdett. Ryzu nehezen rágta meg a rozsgombócot. Nem azért mert baj lett volna vele, csak valahogy minden falatnál a sírás folytogatta. Nagyon meghatotta őt ez a gesztus. Aznap éjjel sokkal nyugodtabban aludt. Mintha egy kő gördült volna le a szívéről. Arra gondolt, talán azért is élte meg annyira drasztikusan Kyojuro hiányát, mert Rengoku sannal is rosszban volt.

Közben Kyojuro

Ohagi ismét egy távoli városba vezette Kyojurot. A fiú csöndesen sétált közben a tájra meredt a tekintete. Hírtelen vidám dudorászás és fütyülés ütötte meg a fülét. Igyekezett keresni a hang forrását. Nagy örömére, a távolban a számára nagyon is ismerős Uzui Tengent pillantotta meg.