Lángba borítottad a szívemet! (Demon Slayer)

Zen

200 évvel ezelőtt

Mudan a Holdat nézte a felhőtlen éjszakai égbolton. Valójában a szeme kinyitása és becsukása volt az egyetlen mozdulat amire akkor képes volt. A kedvenc virágos kimonóját több helyen szétszaggatták, hosszú ébenfekete haját kócosra tépkedték, fehér bőrét mindenféle színű zúzódások borították, a csontjai pedig eltörtek. A lány hűvös szellőt érzett a bőrén. Biztos volt benne, hogy a teste több helyen fedetlen, de nem tudta megmozdítani a kezét, hogy eltakarja magát. Valójában azt sem értette, a fájdalmak hogyan szűntek meg. Hova tűntek azok az emberek akik ezt tették? Mindegy is, a lényeg, hogy már nincsenek ott.

A lány épp beakarta volna csukni a szemét, mert úgy érezte teljesen fölösleges nézelődnie. A látása mostanra nagyon elhomályosodott. Hirtelen egy furcsa arc bukkant fel. A bőre szürkéskék volt, a haja vörös, a szemei pedig úgy világítottak mint a Hold az égen. Valami írást is látott bennük, de annyira már nem látott tisztán, hogy el is tudja olvasni azt.

Vajon, ő is bántani akar?

Most

Ryzu és Giyuu még az indulásuk napján elérkeztek a céljukhoz. A falu mely az ideiglenes szállásukként szolgált nagyon közel helyezkedett el a kardkészítő mesterek falujához. A hadtest tagjai biztosak voltak abban, hogy a démonok oda szeretnének bejutni, és félő, hogy tervük hamarosan sikerrel jár majd. Ryzu és Giyuu nem sokat tétlenkedtek. Miután egy órácskára megpihentek a lilaakác címeres házban útnak is indultak. A nap lemenőben volt, Giyuu pedig a nyomozása eredményeit ismertette a lánnyal. Éppen oda vezette el őt ahol a féregszerű hatalmas démon nyomait vélte felfedezni.

-És mégis, hogy keveredtél te erre? – Érdeklődött Ryzu.

-Igazából csak szokás szerint jártam-keltem, hátha hallok valamit. A falusiak arról beszéltek az utcákon, hogy nyom nélkül tűnnek el emberek éjszakánként, így lassan már senki nem meri elhagyni a házat naplemente után. Így aztán tovább maradtam itt, és megtaláltam ezeket a lyukakat. Nappal bátorkodtam leereszkedni, és úgy láttam elég hosszúak a járatok.

A két démonölő közben elérkezett a célhoz, és kis ideig csöndesen figyelték a földbe vájt hatalmas lyukat.

-Biztos vagyok benne, hogy az a lény csinálta. – Állapította meg Ryzu.

-Abban én is biztos vagyok, viszont abban már nem, hogy a falusi embereket is ez vitte volna el. Amikor ez a dolog felütötte itt a fejét, akkor még nem voltak a környéken ilyen lyukak. No meg aztán egy ilyen lény ha bemegy a faluba, azt nehéz lenne nem észre venni, szóval...

-Van vele valaki.

-Igen.

-És miért gondoltad, hogy egy felső démonhold lesz?

-Nincs bizonyítékom rá, mégis valamiért tudom. A kardkészítők falujába akar menni. Egy átlagos démonnak szerintem nem sikerülne megtalálni azt a helyet, sőt fogalma sem lenne, hogy merre keresse. Ezek a furcsa lények, meg tudják enni a lilaakácot. Számított ara, hogy esetleg azzal is találkozik a környéken, és volt esze, hogy hozzon magával egy ilyet.

-Ebben van valami.- Gondolkodott el a lány.

-A másik, hogy nyilván küldtek már ide démonölőket. Az újoncok persze eltűnnek, de itt előfordult, hogy magasabb rangú harcosok is elestek. Akik pedig túlélték, arról számoltak be, hogy bár nem láttak semmit, félelmetes erőt éreztek, amit még soha. Emiatt gyanakszom arra, hogy nem akárkivel lesz itt dolgunk.

-Te aztán mindent számításba vettél, és jól átgondoltál Giyuu.- Mosolygott rá Ryzu. Giyuu arcára enyhe pír kúszott a dicséret hallatán.

-Igazán semmiség ez...