Lángba borítottad a szívemet! (Demon Slayer)

Megalakul a Mizugochi csapat

Sanemi arra ébredt, hogy valami nagyon világos bántja a szemeit. Hunyorogva pislogott néhányat, és hirtelen azt sem tudta, hogy hol van. A látása szép lassan kitisztult, majd realizálta, hogy ott ül Kyojuroval a kertben a nagy világos ami a szemeit bántotta az pedig egyszerűen a felkelő nap volt. . Eszébe jutott, hogy a láng pillér az éjjel megkérte, nézzék együtt ahogy kinyílnak a virágok. A szél pillér óvatosan keltegetni kezdte a másikat.

-Héé... Rengoku...- Szólt hozzá halkan. – Ébredj, mindjárt kinyílnak a virágok.

Kyojuro teste megrágott egy pillanatra. Felébredt, majd álmosan a szemeit törülgette, miközben nagyokat ásított. Lazán visszadőlt a másik vállához, majd unottan nézte a liliomokat. Sanemi elmosolyodott.

Remélem, minden nappal egy kicsit jobban lesz.- Gondolta magában.

A házban Suzuna már korán nekifogott a reggeli elkészítésének. Nem tudott aludni, így valamit kezdenie kellett magával. A nő hihetetlenül fáradt volt, mégsem tudott aludni szinte semmit és úgy érezte ha akarna sem tudna az ágyban feküdni. Az éjjel Shinjuro sant vigasztalta, miután pedig a férfi elaludt, a teraszról Sanemit és Kyojurot nézte egy darabig. Ezután még Senjuro szobájába is benézett aki édesdeden aludt Tokito kunnak karöltve, ő pedig egyre csak magányosnak érezte magát. Végül abban a szobában kötött ki ahol legelsőnek lakott az ideérkezése után. Ott gondolkodott egy darabig, majd egy-két óra kegyelmes alvásban részesülhetett. Ahogy a nap felkelt az ő szemei is kipattantak, és menten nekikezdett a főzésnek. Igazából fogalma sem volt mit is csinál pontosan a kezei egyszerűen maguktól mozogtak, ő pedig valahol a tudatán kívül helyezkedett el

-Ez Kyojuroé lesz, ez Senjuroé, ez Tokito kuné, ez Shinazugawa sané...- Ezeket motyorászta miközben épp az ételeket porciózta. Megterített, majd leült az asztalhoz és ki tudja meddig csak céltalanul nézett maga elé. Odakint egyre világosabb lett. A Nap már teljes valójában ragyogott az égen, a fény pedig beszűrődött az ablakokon keresztül, így a konyhában is egyre világosabb lett. Suzuna nem tett semmit, csak ült tovább. Addig üldögélt ott céltalanul, míg lépteket nem hallott. Hamarosan mindenki ott termett mellette, Senjuro, Tokito kun, Sanemi, és Kyojuro is. Érdeklődve figyelték a nő kifejezéstelen arcát, és élettelen szemeit egy darabig, majd mind helyet foglaltak az asztalnál. A csöndet a szél pillér törte meg.

-Már ilyen korán reggelit készített Suzuna kisasszony? – Kérdezte mosolyogva. – Ha már ennyit fáradozott azt hiszem az lenne a legjobb ha közösen elfogyasztanánk mindent ugye? – Bökte oldalba Kyojurot.

-Igen persze.- Lehelte a fiú, majd vonakodva mind a kezükbe vették az evőpálcikákat.

-Jó étvágyat.- Mondta halkan Suzuna.

Senjuro lassan kis falatokban kezdett enni egyetlen szó nélkül. Kyojuro a kezében tartotta a tálat és a pálcikákat, de ezután nem mozdult meg. A köd pillér a szokásosnál is mélabúsabbnak látszott. Aggódó szemei folyton Senjuro mozdulatait figyelték miközben ő maga is lassan eszegetett.

Sanemi zavartan forgatta körbe a szemeit. Végül elmosolyodott és jóízűen enni kezdett.

-Milyen finomat készített Suzuna kisasszony! Ugye Mui?

-i-igen! Nagyon jó szakács. – A köd pillér Senjurora mosolygott. – Neked is ízlik?

Senjuro halvány mosolyt erőltetett magára.

-Igen.- Válaszolta halkan.

A szél pillér utoljára Kyojurot szólította meg.

-Hallod Rengoku, te szeretsz enni nem?