Lángba borítottad a szívemet! (Demon Slayer)

Haladni az út felé

Tanjiro a kardját sétabotként használva, esetlenül, teljesen legyengülve igyekezett visszafelé Urokodaki sanhoz. A fiú még mindig hihetetlennek tartotta, hogy végül sikeresen teljesítette a végső kiválasztást, viszont annyira fáradt volt, hogy nem maradt ereje ezen gondolkodni. Minden erejére, és koncentrációjára szükség volt, hogy megtudja tenni a lépéseket. Szép lassan egyiket, a másik után. Minden lépéssel közelebb kerül Nezukohoz, és Urokodaki sanhoz. A fiú már nem figyelte hol tart, mennyi utat tett meg és mennyi van még hátra. Minden lépést egy másik követ, minden lépéssel a célja felé közeledik ez volt a lényeg. Egy ponton, a fiú úgy érezte a lábai nem viszik tovább. Kezdett minden egyre homályosabb és sötétebb lenni.

Pedig már biztosan nagyon közel lehetek...

Mielőtt minden elsötétült volna előtte, Tanjiro ismerős, finom illatot érzett. Hírtelen nem tudta beazonosítani, de tudta, most már az sem baj, ha összeesik. Az illat tulajdonosa mellett biztonságban van.

Végig sötét volt, a biztonságos, megnyugtató illat pedig végig ottmaradt. Minden meleg volt, és puha.

-Nézd, már itt is vagyunk.- Hallott meg egy szintén kellemesen csengő és ismerős hangot a fiú. Tanjiro először csak laposakat pislogott, az első dolog amit látott a ragyogó vörös szín volt. Ahogy tisztult a látása a fiú megértette a tűzvörös dolog, egy haj.

Ez Ryzu san haja. Az ő illata és az ő hangja volt...

Tanjiro ezután még több illatot érzett. Nezuko és Urokodaki san illatát. hamarosan az érintésüket is megérezte, és kezdett magára is rátalálni.

Miután a fiú rendesen magához tért, megmosdott és evett végre. Ryzu gratulált a vizsgájához, Tanjiro pedig nem győzött hálálkodni amiért segített neki hazajutni.

-Most már sajnos kevesebbet tudunk majd találkozni.- Mondta neki a lány mielőtt hazaindult volna. – Ha bármikor segítségre van szükséged, vagy megtudok valamit, ami mindannyiunk számára fontos....el tudjuk majd érni egymást.

Abban a percben Tanjiro sok dolgot szeretett volna még mondani, megköszönni, de lekötötte a lány egyre szomorúbb és szomorúbb illata. Biztos volt benne, hogy valami nehéz dologgal vagy teherrel küzd, amit egyre nehezebben visel. Szívesen segített volna, mégsem volt bátorsága megkérdezni.

-Jól vagy Ryzu san? – Ennyit kérdezett csak végül. Ryzu közelebb lépett hozzá, majd a tenyerét a fiú arcához simította.

- Kamado fiú....minden rendben lesz.

Tanjiro ebben nem volt annyira biztos, ennek ellenére mégis visszamosolygott rá, még ha bátortalanul is, végül pedig elbúcsúztak egymástól.

Fél év múlva:

Ryzu épp Tanjiro levelét szorongatta a kezében. A fiú szinte heti rendszerességgel írt neki leveleket, amire ő természetesen mindig válaszolt, és izgatottan várta a következőt. A mostani levélben viszont a fiú olyat írt amire talán egyikük sem számított. Miután Ryzu elolvasta a levelet, rögvest családi kupaktanácsot kellett összehívni, amire Tengen és Mitsuri is hivatalosak voltak. A ház lesötétített részében gyűltek össze, hogy Shinjuro san is ott lehessen. Mindenki izgatottan várta mit fog Ryzu mondani.

-Most olyan történt, amire nagyon régóta vártunk srácok.- Mondta nagy izgalommal a hangjában a lány. A többiek még közelebb hajoltak hozzá, a tekintetük pedig sürgetően az információkat követelte.

-Tanjiro előrelépést tett Apa és Nezuko ügyében.

Erre mindenki csak álmélkodva sóhajtozott. Már annyira megszokták, Hogy Shinjuro san ilyen, hogy néha el is feledkeztek róla, hogy vissza akarják változtatni emberré.