Lángba borítottad a szívemet! (Demon Slayer)

A remény fekete sugara

Tengent azokban a percekben mindenféle érzés feszítette szét. Sötétség burkolta körbe, és egyszerűen nem volt képes a valóságot teljes egészében látni. A félelmetes sötétségben csupán egy-egy dolog villant fel a szemei előtt. Néhány részlet, ami a valósághoz tartozott, és bár azok tejes pompájukban kitárulkoztak neki, csak még nyomasztóbbá tettek mindent. Hatalmas fogak végeláthatatlan sora, amiken nyál, majd vér csordogált patakokban. Ő valahogy csak erre tudott koncentrálni. A bőrén csak hideget érzett, és mintha az egész teste igazán apróvá zsugorodott volna. A hangok is csak tompán érték el a füleit, és abban sem volt biztos, hogy azok kihez tartoznak pontosan. Nezuko nagyon dühösen morgott, ebben biztos volt. Tanjiro pedig próbálta megállítani. Tengen füleit Mitsuri éles sírása ütötte meg, és ez volt az ami a valóság egészébe is visszarántotta.

-Shinjuro san nincsen semmi baj! Ha akarod engem megehetsz, csak kérlek, ha így is döntesz, ne az ujjaimmal kezd! Hallod?! Egyél meg, de az ujjaimat hagyd ott!

Tengen Mitsurit hallgatva kezdett kicsit megnyugodni. Hiszen ha ilyenkor is van ideje ezzel a hülyeségével foglalkozni,mégsem lehet akkora nagy a gond ugye?

A kép amit látott akkor tisztult ki igazán, mikor az épp menekülő emberek véletlenül neki ütköztek futás közben.

Akkor őket mégsem ehette meg....

És valóban Shinjuro san fogain nem az ő vérük csillogott, hanem Mitsurié. Ráadásul nem is volt ott olyan nagy vér, mint ahogy ő azt először látta. A lány az emberek elé vetette magát így Shinjuro san fogai akaratlanul is a vállába fúródtak. Itt viszont minden nemű mozgása abba is maradt. A fogai a lány vállába akadtak, közben pedig csak meredt előre könnyező szemekkel. Mitsuri zokogott, de úgy tűnt a vállába fúródott éles fogak nem is igazán zavarják. A lány ehelyett azzal volt elfoglalva, hogy az ujjait minél magasabbra tartsa fel mintha ezzel távolabb lenne Shinjuro santól.

-Hidd el én megértem amit érzel! – Sírta tovább a lány. Egyre nehezebben bírta a másik súlyát így szép lassan kezdett lecsúszni a földre, magával húzva Shinjuro sant is. A lány hátulról átkarolta őt, de az ujjait még ebben a pozícióban is igyekezett eltartani amennyire csak lehetett. – Biztos nagyon nehéz lehetett neked! Sokat kellett küzdened és azt sem értetted miért bántanak! Kimerült vagy és össze vagy zavarodva, de kérlek nyugodj meg! Ha megeszed az embereket te magad sem maradhatsz életben, én pedig azt szeretném, hogy még sokáig velünk légy! Kérlek Shinjuro san.... fontos vagy nekem!

Nezukonak közben sikerült félrelöknie Tanjirot és a többieket. Aggódva Mitsuri és Shinjuro san mellé guggolt, majd a maga módján ő is a férfit kezdte vigasztalni.

Tanjiro szomorúan nézte a jelenetet. – Nem tudom mi történhetett amíg távol voltak tőlünk, és azt sem, hogy ha meg tudom képes leszek-e elviselni annak súlyát.

Tengen végül aprót sóhajtott, majd Shinjuro san mögé térdelt.

-Semmi baj Rengoku chi chi.- Mondta nyugodt mély hangon, majd az említett hóna alá nyúlt az egyik kezével, a másikkal pedig a felső fogsorát igyekezett kihúzni Mitsuriból.

Most rossz Rengoku chi chi vagyok igaz? Ezt fogod mondani hiszen ilyenkor ezt szoktad.

-Nem kell sírni, tudod mindenki, még a legtökéletesebb ember is megbotolhat.

Rosszat tettem igaz?

-Nem történt semmi baj. – Mondta Tengen, majd óvatosan Shinjuro san lent lógó állkapcsához ért, mintha össze akarná nyomni. – Csukd be mielőtt belerepül valami, mert Istenemre mondom, ebbe simán beleszállna egy kövérebb galamb is.