Szívzűr a gimiben ✅

Twelve

CHARLIE

Hogy megtartsam a késő délutáni bátorságom, olyan zenéket kellett újra és újra meghallgatnom, mint például Britney Spears Womanizer vagy Ariana Grande Thank you next című dala... Szóval értitek. Kellett az önbizalom. Arra is gondoltam, talán fel kellene vennem a Halloween-ról megmaradt macskanős szerelésem, de akkor már tényleg teljesen őrültnek néztek volna. Az ég közben leszakadt és úgy zubogott az eső vagy két órán keresztül, mintha csak dézsából öntötték volna. Az én ablakom természetesen végig nyitva volt, így most varázsos eső-illat lengi be az egész szobát.

Imádom.

Azt is meg kellett tennem, amit egész idáig bőszen halogattam: elmondtam Piper-nek az egész Weston-os dolgot. A csókot. Mindent. És természetesen eléggé kiakadt. Videóhívásban beszéltünk körülbelül másfél órán keresztül, mert minden egyes részletet tudni akart. Muszáj voltam elmondani, mert hallanom kellett egy harmadik személy véleményét is a dologról, hogy nem csak beképzelek-e bizonyos jeleket, megnyilvánulásokat. Igazából ő is csak megerősített abban, hogy tetszem Weston-nak, hogy igazán tetszem, és hogy valószínűleg tart a bátyám haragjától vagy attól, hogy ezzel a kezdődő románccal akár tönkre is teheti az amerikai focicsapatot...Na, igen. De hogy én mit akarok? Semmi komolyat. Nincsenek buta reményeim arról, hogy Weston majd miattam megváltozik, vagy hogy majd mesébe illő módon összejövünk. Nem. Csak végre valahára azt érzem, hogy élek, hogy hatalmam van. Ez az érzés pedig olyan intenzív, és olyan magasra repít, hogy eszem ágában sincs ellenállni neki. A végére akarok járni a dolognak. Azt akarom, hogy Weston se tudjon ellenállni neki. Mégha ez egy szörnyen meggondolatlan és részeges ötletelésnek tűnik, akkor is. Mellette úgy érzem, elektronok sülnek ki. Létezik ilyen kifejezés egyáltalán? Mindegy. Azt hiszem, értitek.

Szóval a tükröm előtt guggolok a szobámban és az utolsó simításokat végzem. Lassan kilenc óra és nemsokára átjönnek a fiúk, szépnek kell lennem. Na, de nem akármilyen szépnek. Úgy kell tűnnie, mintha nem is érdekelne a dolog, mintha csak magamtól néznék ki így az esti órákban. (TUDOM. Rémes vagyok, ugorjuk is át ezt a gondolatot.) Egy pamut melegítőszett van rajtam, ami kihangsúlyozza a lábam, a fenekem és a derekam. A hajamat frissen mostam, és feltettem egy leheletnyi alapozót is. És most legszívesebben megveregetném a saját vállam (persze azután, hogy felpofoztam magam), mert tényleg úgy nézek ki, mintha csak egy hanyag, háziját író szépségkirálynő lennék. Ezek amúgy Piper szavai.

A nyitott ablakon át hallom, ahogy egy autó leparkol a házunk előtt, mire azonnal odarohanok, és kinézek rajta.

A gyomromban a rakoncátlan pillangók felélednek. Weston megérkezett és most is nagyon helyes. Lazán becsapja a kocsiajtót, majd a csomagtartóhoz lép és kivesz belőle egy rekesz sört. Az igen. Hát az életet valahogy el kell viselni végül is... Aztán felnéz. Egyenesen rám, én meg azonnal megriadok és beverem a fejem az ablakkeretbe.

BASSZUS.

- Szia, Lottie! - Köszön vidáman. Úgy mosolyog, hogy még a fogai is kilátszanak.

Annyira egy nyomi vagyok. Egészen elképesztő.

- Nem úgy volt, hogy ma nem isztok? - Kérdezem jobb ötlet híján, meg hát holnap amúgyis tigrisek kontra cápák meccs lesz. Ilyenkor nem részegedhet le senki.

- Nem is, ez csak sör.

Hmm. Ide valami frappáns válasz kell.

- Azt ugye tudod, hogy ezt csak az alkoholisták mondják?

Aranyosan elmosolyodik, de lepillant a földre, így csak egy rövid ideig láthatom. Kár. Amikor újra felnéz, már nem mosolyog.

- És lejössz, mire bemegyek, vagy most is fel kell mennem érted?