Szívzűr a gimiben ✅

Thirty-four

CHARLIE

A délutáni meccsre egy egyszerű kötött pulcsit választok. Türelemmel, kondicionáló spray-vel és még több türelemmel viselhetővé varázsolom az elázott hajamat, így már nem nézek ki úgy, mint egy vízbe fúlt macska, hanem... Mint egy visszafele simogatott macska, de ezt hagyjuk is. Tényleg hagyjuk! Valamiért jó kedvem lett délutánra. Rá kellett jönnöm, hogy Weston-nak igaza volt. Ez az első igazi meccsem, és valóban teljesen más ráérősen, egy Mason-mentes házban készülődni rá, mint pomponlányként. Sosem volt még alkalmam kívülről szemlélni egy ilyen eseményt, és most végre eljött ennek is az ideje. Persze a jó kedvemhez annak is lehet valami köze, hogy Weston és én a meccs után randizni fogunk. Jó igaz, ő nem így nevezte, szóval talán nekem sem kéne... De végül is tök mindegy, minek nevezzük. Találkozni fogunk. Kettesben leszünk. Más nem számít.

- Kész vagy Charlie? - Ordít fel a Cápák legnagyobb drukkere, az apám.

Hát igen. A szüleimmel megyek a meccsre. Ez talán gáz is lehetne, de amúgy nem az. Örülök, hogy jönnek, mert így legalább lesz időm beavatni őket a Cindy-féle pizsama partyba, ahova meghívtak, és ami most pénteken lesz. Tudom, hogy mostanában sok időt töltök házon kívül és anya már a múltkor is úgy tűnt, mintha egészen gyanakvó lenne, szóval... Nem is tudom, de talán kicsit félek, hogy egyszer csak majd besokallnak, és nem engednek el többé sehova, még iskolába sem. Na, jó, ez több mint valószínűtlen, de azért jobb mindenre felkészülni, én azt mondom.

- Jövök már. - Kiáltom vissza, miközben lefele trappolok a lépcsőn.

Odalent anya és apa már teljes Cápák szettben várnak rám. Mindig ezt csinálják. És minden egyes alkalommal meghökkentenek vele, de a pálya széléről valahogy nincs kedvem közbeavatkozni.

- Emberek, azért ez nem egy New York Giants meccs!

Megütközve néznek rám a cápa mintás sáljukkal és baseball sapkájukkal, amin szintén a Cápák logója virít.

- És? - Húzza fel apa a szemöldökét.

Fogadok, hogy még a kabátja alatt is Mason egyik régi meze van.

- Csak azt mondom, hogy nem kell ennyire kiöltözni, mivel ez csak egy sima, középsulis, helyi meccs. Ennyi.

Hiába beszélek. A szüleim mintha nem is hallanának, már fordulnak is az ajtó felé, mintha csak a Nemzeti Liga egyik döntő meccsére lenne jegyük. A szemem forgatva lépek ki utánuk a hűvös őszi levegőre. Így délután ötre még a nap is kisütött. Úgy döntök, hogy mára már tényleg be kell fejeznem, nem dédelgethetem tovább a világ elleni haragom, mert ahhoz egyszerűen túl szép most minden.

- Tudjátok mit? - Szólalok meg újból a kocsifelé menet. - Valójában megértelek titeket, hiszen egy fiatok van. Szurkoljatok csak teljes erőbedobással!

Apa hitetlenül néz rám a kocsi túloldaláról.

- Hát ez így van, de ha neked lenne focimeccsed, arra is elmennék.

Hogyne, az is a közeljövőben lesz. Kössz apa!

- És ha mondjuk országos pomponlány találkozóra kéne mennem?

- Olyan is van? - Néz rám zavartan. Egyébként én sem tudom, hogy van-e. De hát bármi lehetséges. - Akkor oda is elmennék, bár oda már nem annyira szívesen.

Ezen felnevetek. Apát igazából sosem tudnám elrángatni egy ilyen rendezvényre, ezt egészen biztosan tudom.

- Frank!! - Szól rá nagyon szigorúan anya.

- Nem, nincs semmi baj! - Vetem közbe. - Valójában én sem szívesen mennék el rá, még börtönt látogatni is szívesebben mennék.

Valójában oda tényleg nagyon szívesen elmennék. Megnézni, hogy hova is kerülhetek, ha egy nap tényleg megölöm Mason-t. NA! Elég ebből a negativitásból. Ez egy szép délután, kár volna elrontani.