Szívzűr a gimiben ✅

Fifty-nine

CHARLIE

Weston az erdei tornapályához vezet, majd parkolóhelyet keresve félrehúzódik. Egész úton csendben ültünk egymás mellett, szóval most már őrülten kíváncsi vagyok rá, hogy mi járhat a fejében. A szüleimmel folytatott kis konyhai beszélgetésünk után már egyáltalán az is kész csoda, hogy hajlandó volt eljönni velem bárhova. Bár az is lehet, hogy csak így akart szabadulni a szorult helyzetből és most majd kidob egy félreeső helyen itt az erdő szélén. Bármi lehet.
Leállítja a motort, majd hátradől az ülésben úgy, hogy a fejét felém fordítja. Vágyakozó tekintettel néz rám, a szája pedig egy lusta mosolyra görbül közben.

A kezembe temetem az arcom zavaromban.

- Ne is mondj semmit! - Kérem, mire röhögni kezd.

- Ugyan, annyira nem volt gáz!

- De! - Ellenkezek, a hangom tompán szól. - Szörnyű volt!!

Kezével az enyémért nyúl, megpróbálja elhúzni az arcom elől. Amikor pedig végül sikerül neki, már sokkal közelebb van hozzám. A tekintete szinte perzsel.

- Lottie. - Olyan közel van hozzám hogyha csak egy centivel is megdönteném a fejemet, akkor összeérne a szánk. - Nem volt az.

Őszintének hangzik, mégsem tudom elhinni.

- Életem legkellemetlenebb élménye volt! - Magyarázom, bár nehéz úgy, hogy közben ilyen vészesen közel van hozzám. - Komolyan. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha most bosszúból kitennél itt vagy ha megetetnél hóval, vagy ha...

- Lottie, őszintén... - Szakít félbe. - Szerinted érdekel, hogy hány perverz poént süt el az apukád vagy hogy hány szelet sütit kell megennem még ahhoz, hogy az anyukád kedveljen?

- Így is kedvel!

- Ami azt illeti, ez igaz, de Lottie, akármennyi sütit megennék miattad, de tényleg.

Felmelegítenek a szavai, de azért nevetek is. Kesztyűs kezemmel most az arcához nyúlok és  megsimítom.

Csukott szemmel ejti ki a következő szavakat:

- Komolyan mondom.

- Jó. - Suttogom, majd a nyaka hajlatába temetem az arcom. Egyszerűen isteni illata van. - Akkor jó.

Néhány percig így maradunk. Megnyugtató ennyire közel lenni hozzá, a nyakán olyan finom, illatos a bőre. Olyan békés, olyan jó így lenni vele, ilyen közel lenni hozzá.

Most nem zavar az sem, hogy ő még nem reagált semmit arra, hogy én azt mondtam, szeretem. Nem zavar, mert érzem a mozdulataiból, a pillantásából, hogy hasonlóan érez... Valahogy simán csak tudom, hogy hasonlóan érez. És ennyi. Ez pedig hihetetlenül fantasztikus érzés.

Valamennyi idő elteltével lassan elhúzódik. Elégedett pillantást vet rám, majd hüvelykujjával óvatosan végigsimít az ajkamon. Szokatlan és intim mozdulat ez, de tetszik. Nagyon is.

Csillogó szemekkel, jó kedvűen teszi fel a kérdést:

- Csúszdázzunk?

*

WESTON

Nézem, ahogy Charlie lassan feltápászkodik a földről, majd leporolja a fenekére tapadt havat. Olyan morcosan néz rám, hogy attól muszáj vigyorognom. Amúgy se bírom abbahagyni a vigyorgást, egy percre sem.

- Eltört a fenékcsontom. - Jelenti ki összehúzott szemöldökkel, miközben visszasétál hozzám, fel a dombra.

Az én ötletem volt, hogy csúszkáljunk a frissen esett havon, és az is, hogy egy szemeteszsákot használjunk ehhez. Az erdei tornapályának van egy kissé dimbes-dombos része, amit csak kevesen ismernek, még Lottie sem csúszdázott itt korábban, így minden felém küldött, haragos pillantását megérdemlem. És közben élvezem is.