Szívzűr a gimiben ✅

Eighteen

Végül aztán mégsem írtam rá Westonra.

Ennek többek között az volt az oka, hogy épp mikor az üzenetet fogalmaztam meg, Mason bejött a kórházi szobámba, és ez valahogy megállított, illetve kijózanított. Ezután beszélgettem még úgy egy fél órát velük, ezalatt Piper elmesélte azt a kültéri tigrises bulit, ahol elmondása alapján nagyon jól érezte magát. Piper és Mason meg is beszélték, hogy a kültéri bulik néha sokkal jobbak tudnak lenni, mint a házibulik, és hogy feltétlenül rendezniük kell egyet a közeljövőben. Később felhoztam Masonnek a meccsen történt dolgot is, de nem igazán akarta kommentálni. Igazából egészen dühösnek és elkeseredettnek tűnt a témától, és végül aztán azzal zárta le az ügyet, hogy majd összehívnak egy csapatmegbeszélést, és megpróbálják elsimítani az ügyet. A távozásuk után már nem volt aktív Weston sem a közösségi oldalon, illetve már én sem éreztem akkora nagy késztetést, hogy ráírjak. Több mint valószínű, hogy Mason már beszélt vele, és ha akkora óriási baj lenne, akkor azt nem tartotta volna magában. Vasárnap aztán végre kiengedtek a kórházból, és ennek anya és én is nagyon örültünk. Otthon aztán a kanapénkon fekve töltöttem az egész délutánt és az estét is. Egy egész Peaky Blinders évadot pörgettem végig a Netflixen. Anya ragaszkodott hozzá, hogy még hétfőn se menjek iskolába, pedig már vasárnap sem volt különösebb bajom. A gipsz az mondjuk eléggé zavar, de a kényelmetlenség az már tényleg szóra sem érdemes.

És most hétfő délután van, én pedig a bejárati ajtónál lévő tornácunkon fekszek és olvasok a hintaágyban. A napos időt elfújta a szél, vagy legalábbis otthagytuk a tigrisek városában. Ma egész nap esett, de mostanra már elállt.

Tudjátok, hogy szeretem az esőillatot.

- Na, jól van, Charlie! - Lép ki az ajtón munkaruhában anya. - Megleszel itthon egyedül?

- Nem vagyok egyedül, hisz itt van Mason is. - Nézek fel a könyvem mögül.

Anya épp a pénztárcáját gyűri bele a kistáskájába.

- Hamarosan edzése lesz, legalábbis ezt mondta.

- Ez esetben igen, megleszek egyedül is.

Anya aggódó tekintettel mér végig, mire én csak a szemem forgatom.

- Mégis mi baj történhetne? Eltöröm a másik kezem is és nem tudom magamra hívni a mentőket, mivel az idegek sérülése miatt nem működnek az ujjaim? Aztán meg csak vegetálok és szenvedek itt, mígnem valaki haza nem ér, hogy megmentsen?

- Valami ilyesmire gondoltam. - Veti oda haragosan, majd egy gyors puszi kíséretében távozik.

Én pedig újra belemerülök az olvasásba. Végre valahára elkezdtem a Büszkeség és balítéletet, amit már legalább két éve el akarok olvasni, és ami filmben nagyon szuper volt, de a könyvre valahogy nehezen vettem rá magam. Most azonban eljött az idő, és azt kell mondjam, igazak a hírek: Mr. Darcy tényleg megérne egy ajtócsapkodást.

Épp egy egészen izgalmas résznél járok, amikor is Weston kocsija parkol le a házunk előtt. A szívem rögtön kétszázzal kezd verni, és már el is feledkezek a könyvben történt dolgokról...Őszinte leszek, nem csupán az esőillat miatt feküdtem ki ide a jó levegőre olvasni. Valahol sejtettem, hogy Weston jön majd a bátyámért.

Épp csak felsandítok a könyv mögül - nem túl feltűnően - és látom, ahogy egy laza, melegítőnadrág-pulcsi szerelésben kiszáll a kormány mögül és felnéz a házra. Mintha feljebb nézett volna a kelleténél, nekem meg rögtön az a bugyuta gondolatom támad, hogy talán az ablakomat nézi...

Őrültség.

Jól láthatóan csak később, pár lépéssel a tornác előtt veszi észre, hogy odakint vagyok. Anya leanderei jól eltakartak.