Szívzűr a gimiben ✅

Fifty-two

CHARLIE

Az elzárások miatt úgy tűnt, csigalassúsággal telnek a napok. Cindy és Clarissa állandó társasága rávett, hogy mélyen magamba nézzek... Muszáj voltam magamba nézni. Weston a konyhai beszélgetésünk óta nem nagyon szólt hozzám, sőt azt vettem észre, hogy tudatosan kerül. Persze elvitt a suliba, de többé nem maradt velem kettesben és nem próbálta meg megoldani a helyzetet. Én pedig nem firtattam a dolgot. Megadtam neki azt, amit kért : az időt.

Viszont minden egyes eltelt nappal csak még jobban megharagudtam rá, amiért tehetetlen várakozásra kényszerített.

De azért mégsem maradtam annyira tétlen: ahogy mondtam is, mélyen magamba néztem és arra jutottam, hogy több energiát kell fektetnem az életem egyéb - nem Weston-hoz kapcsolódó - területeire.

Például a szurkolásra.

- Szóval azt találtam ki, hogy a filmes jelenethez hűen kellene megcsinálni az egészet... - Magyarázom az előző este jól kigondolt ötletemet a menzánál. - És úgy kellene eljátszani a Mean girls éneklős jelenetét, hogy tényleg megálljon a zene és tényleg mi kezdjük el énekelni a dalt!

Piper keze megáll a levegőben fél úton a szája felé. Nagy szemekkel mered rám.

- És ezt mégis, hogy tervezted véghez vinni? - Sűrű, barna szemöldöke az égbe szökik. - Ki fog szólót énekelni? Talán te?

A váratlan kérdéstől felröhögök.

- Hát az eléggé durva lenne!

Tekintve, hogy egyáltalán semmi hangom.

- Szerintem meg te lennél rá a legmegfelelőbb ember, mivel rád aztán az ég világon senki sem számít. - Szólal meg az asztal végében helyet foglaló Cindy is.

- Támogatom az ötletet! - Veti oda lelkesen Kitty is.

Kétségbeesetten kapkodom a fejemet a lányok közt. Mégcsak az kéne, hogy én énekeljek! A kappan hangommal...

- Na jó, figyeljetek, azért nem egy paródia előadására készülünk!

- Pedig már azt hittem.

Greta megjegyzését inkább meg sem hallom, morcosan térek vissza a hamburgeremhez. Egyszerűen elképesztő! Az ember egyszer az életben készül és kitalál valamit, aztán meg jól leoltják. Egészen elképesztő.

Evés közben megérzem magamon Piper bámulását, mire kelletlenül abbahagyom a rágást.

- Mi van?

- Hm, semmi. - Vonja meg a vállát. - Tulajdonképp.

Pontosan tudom, hogy mi jár a fejében. Próbálom lejjebb halkítani a hangom, hogy a körülöttünk ülő lányok lehetőleg ne hallják, vagy minél kevesebbet halljanak a beszélgetésből.

- Csak szeretném kivenni a részem végre a pomponlányságból. - Magyarázom. - Ennyi az egész.

Piper sejtelmesen elmosolyodik, de persze még mindig hitetlen.

- Tudod, sosem hittem volna, hogy egyszer több is leszel a mindig háttérbe húzódó, zsörtölődős csapattagnál...

- Ez azért... - Szólalnék meg, de közbevág.

- Ez így igaz! De ne érts félre! Nekem tetszik ez az új stílus. - Most már túlságosan is lelkesnek tűnik, amolyan Piperesen lelkesnek, ami mindig aggodalomra ad okot.

Beleiszok a narancsos dzsúzomba.

- Remélem a szombati bulira is lesz valami ötleted!

Na igen... A szombati buli. A buli, amire valószínűleg el sem fognak engedni a jegyeim és az elzárásaim miatt. Ezt a bulit most kivetelesen nem Piper vagy Cindy szervezi, hanem a focisták. És bár eddig mindig kimaradtam a focis bulikból, azt kell gondolnom, hogy ez most sem lesz másképp.