Szívzűr a gimiben ✅

Two

Az ágyamon hasalok a szobámban és a biológia tankönyvemet olvasom. Kicsivel múlt este 19:00 óra, így én már többször is átnéztem az órai jegyzetemet, most pedig már csak ezeket szeretném kiegészíteni. A szobám egyébként nem túl nagy, csupán egy plüssökkel megrakott franciaágy, egy ruhásszekrény (aminek az egyik polca valójában könyvekkel van teli), és egy komód van közvetlenül az ágyam mellett. Az ágyam fölötti ablak most is nyitva van, mint mindig, mert mindennél jobban imádom a hűvös éjszakai levegőt. Mivel számítottam rá, hogy ma sem lesz nyugtom, ezért már megfürödtem és a cuki pizsamám helyett - amit mások soha semmi esetre sem láthatnak - egy szürke melegítőt és egy fehér hosszú ujjú felsőt vettem fel.

- Hihetetlen, hogy még most is tanulsz... - Lép be a szobámba Weston.

A fiú szintén laza szerelésben érkezett. Egy szürke pólót, fekete pulcsit és egy sportnadrágot visel.

- Hihetetlen, hogy nem tudsz kopogni! - Szidom le azonnal, de őt ez nem hatja meg.

A legnagyobb természetességgel terül el az ágyamon, majd az oldalára fordulva engem mustrál.

Felsóhajtok.

- Még ezt befejezem. - Mondom neki a könyv aktuális oldalára mutatva.

Weston csak bólint, közben pedig még mindig engem néz, amitől kezdek befeszülni.

- Semmi csípős megjegyzés? - Kérdezem.

Mogyoróbarna szemei erre nagyra nyílnak.

- Semmi. - Feleli egy lusta mosollyal az arcán.

- Hűha! Mi történt veled? Talán beteg vagy?

A kezemet a homlokára teszem, mintha csak a lázát mérném meg. Weston erre felnevet, majd elkapja a csuklóm.

- Az én emlékeztetőim nélkül is tudod, hogy egy stréber vagy.

- Na helyben vagyunk!

A kezem még mindig a szorításában van, mire ő a karkötőm kezdi tapogatni.

- Az csak a csapat egyenkarkötője. - Mondom neki, mire ő felhúzza a szemöldökét.

Természetesen ez is Piper ötlete volt.

- És most muszáj szentek arcait viselned a karodon?

Szentek... Édes istenem.

-  Ez a One Direction! - Magyarázom.

- Jesszus isten! Még rosszabb.

Kirántom a karom a szorításából.

- Hát mindegy. Én szívesen hordom. Amúgy meg nem hiányol téged egészen véletlenül Mason?

Erre mondjuk mindketten tudtuk a választ. Weston sosem megy le nélkülem. Kár is próbálkozni...

- De már biztosan. És téged is vár.

- Hát én azt nem hiszem.

- Miért ne várna? - Kérdezi őszinte kíváncsisággal.

- Mégis mi a fenéért akarna a testvérem velem filmezni? Téged hívott át, te vagy a haverja. Velem különben is egész nap össze van zárva.

Weston arcán látszik az értetlenség.

- De hát mindig együtt filmezünk. - Mondja.

- De csak azért, mert te nem hagysz békén addig, amíg le nem megyek.

- De mindig megvárom, hogy befejezd a tanulást.

Ez mondjuk igaz volt.

- Hát jó. - Zárom le a témát, majd visszatérek a könyv olvasásához.