Szívzűr a gimiben ✅

Thirty-three

CHARLIE

Másnap reggel a vihar miatt kissé elázva és megtépázva sétálok be az első órámra, ami irodalom. A kocsiút Weston-nal és Mason-nel ma amolyan említésre sem méltóra sikeredett, tekintve, hogy én mérgemben egyikükhez sem szóltam egy árva szót sem. Na, Mason-t nem mintha egyáltalán érdekelte volna a megnémulásom, de Weston-t igen, és ő azért igyekezett jobb kedvre deríteni.

De persze ez nem sikerült. (Mondjuk az időjárás is ellene dolgozott.)

Most komolyan. Előző este kénytelen voltam lenyelni a mérhetetlen nagy haragomat, hogy ne buktassam le Weston-t a bátyám előtt, közben pedig minden erőmmel azon voltam, hogy megakadályozzam Mason-t a gusztustalan csajozó trükkjeinek bevetésében. Rémséges és visszataszító. Egy percre sem maradhattam kettesben Piper-el, mert valamelyikük mindig ott téblábolt, még a konyhába is utánunk jöttek, amikor egy pohár vizet kért Piper. Ez több, mint agyrém, ez kész rémálom!

- Valaki ma csúnyán elázott. – Állapítja meg Piper összehúzott szemmel, amíg levetődöm mellé a székre.

A tanterem megtelt, pár perc múlva csengetnek, így nincs sok időnk beszélgetni.

- Nem hiszem el, hogy ma is esik! – Simítom oldalra az egyik nedves tincsemet.

- Én sem! – Ezt valamiért nagyon boldogan mondja, mire én gyanakodva húzom fel a szemöldököm. – Teljességgel kizárt, hogy ilyen időben kiküldjenek minket futni! Az NTRKF-nek mára végérvényesen annyi, talán majd máskor.

Hát, ennél jobb már nem is lehetne! Összeesküdtek ellenem az égiek is.

- Szuper. – Húzom el a számat. – Kezdem azt hinni, hogy nélkülem már nem is rendezik meg.

Piper megigazítja a piros garbóját a nyakrésznél, majd rám mosolyog.

- Hát, tényleg nagy kár lenne érted, de hé, legalább együtt fogunk szenvedni!

- Értékelem, hogy vigasztalni próbálsz, de te is tudod, hogy ez nem így lesz. – Magyarázom néhány nagy sóhaj kíséretében. – De az is lehet, hogy csak teljesen mást értesz szenvedés alatt, mint én.

Valójában Piper a sportokban totálisan maximalista volt. Minden erejét beleadta a szurkolásba, és nem volt ez másképp a futással sem. A tanulás terén annyira nem, de tulajdonképpen szinte minden másban fontos volt számára a teljesítmény. Gyanítottam, hogy az élbolyban fog beérni idén is, ahogy minden évben.

- Jó, hát ez szívás. – Feleli végül kevésbé lelkesen.

Kicsapom a padra a füzetemet és a Szöveggyűjteményem, majd rászánom magam arra, amit már tegnap este meg kellett volna tennem. Tesókódex ide vagy oda, Weston ide vagy oda, Piper és én tisztességes legjobb barátok vagyunk, én pedig nem szándékozom hátba szúrni őt. Soha.

- Valójában van valami, amit meg akartam beszélni veled... - Hú, de nehéz is ez. Utálok a bátyám miatt magyarázkodni. – A tegnap estéről van szó.

Piper rám sem néz, még válasz közben is a táskájában matat.

- Arra gondolsz, hogy a bátyád teljesen rám van állva?

- Öhm...Igen. Észrevetted?

Erre amolyan ezt most tényleg komolyan kérded? nézéssel fordul felém.

- Hát nehéz lett volna nem észrevenni. – Feleli teljesen semlegesen, majd előhalássza a vörös rúzsát, amit aztán az asztalra helyez. – Bingó!

Értetlenül meredek rá.

- És ez nem zavar téged?

- Ugyan. – Legyint egyet. – Bár biztos vagyok benne, hogy mindjárt megmagyarázod, mitől van ez a hirtelen jött lelkesedés irántam!