Szívzűr a gimiben ✅

Twenty-one

WESTON

Charlie fenyegetése, bármilyen bájos is volt, nem jött be.

- Ennyi. – Tör ki belőlem, amint ismét beletalálok a pingpong labdával a lányok poharába. – Iszol.

Le sem veszem a szemem Charlie-ról, miközben remegő kézzel megemeli a poharat, majd kiissza a tartalmát.

- Jaj, nekem. – Mondja, ahogy visszateszi az asztalra.

Ez már a sokadik számára, csúnyán vesztésre állnak.

- Nincs nagy gond, még van esélyetek. – Vigasztalja őket Fred.

- Egy másik csapat ellen esetleg.

Charlie a megjegyzésemet hallva rosszallóan rám néz, de nekem ettől csak még szélesebb vigyorra húzódik a szám.

Rákacsintok.

- Hogy lehet valaki ennyire öntelt? – Kérdezi égre emelt szemmel, majd arrébb botorkál, hogy May is tudjon dobni. – May, ha most nem dobod be, én kiszállok!

- Na, na, na! Olyat nem csinálunk!

- Nem mondod meg nekem, hogy mit csinálok és mit nem. – Szól rám egy cseppet sem ijesztően, mire én csak megadóan széttárom a kezem.

És ugyan ki hinné, de May nem dobja be.

- Ajj, pedig annyira igyekeztem! – Mondja a lány, még dobbant is hozzá a lábával. – Nem hiszem el.

- Hát ezt már én sem. – Szólal meg rezzenéstelen arccal az amúgy egész ügyes Greta, nekem meg nevetnem kell a jelenettől.

Charlie viszont már fordul is el az asztaltól.

- Hé! - Szólok rögtön utána. – Hát te meg hova mész?

- El.

Meg sem várja a reakciómat, vagy bárki más reakcióját, úgy megy befelé az erdőbe. Igazságszerint dülöngél befelé az erdőbe.

Rosszat sejtek.

- Bocs, srácok, jó meccs volt. – Vetem oda a többieknek, miközben utána indulok.

Még hallom, ahogy May mond valamit, talán nekem, talán másoknak, fogalmam sincs, de már nem tudok rá odafigyelni. Charlie-t nézem, ahogy egy-egy fába megkapaszkodva, ügyetlenül masírozik előttem a fák között.

- Lottie. – Szólítom meg, amikor végre mellé érek.

- Weston.

- Mit csinálsz? Mit tervezel itt az erdőben?

Járás közben rám emeli a tekintetét. A szemei kristálynak tűnnek a sötétben, elakad tőle a lélegzetem.

- Csak... Úgy érzem... - Szünetekkel beszél, mintha fullasztaná a séta is. – Járkálnom kell kicsit. Szédülök.

Ne már.

- Ittál mást is a sörön kívül?

- Nem kell utánam jönnöd.

Könnyedén tartom vele a lépést, hiszen alig-alig és kissé összevissza lépeget. Attól félek, hogy el fog esni.

- Szóval ittál mást is?

- Nem, és nem kell utánam jönnöd.

- De. – Válaszolom, közben pedig gyorsan arrébb hajtok egy ágat, még mielőtt Charlie nekimenne. – Nagyon nem bírod a piát.

Talán észre kellett volna vennem, hogy ennyire ittas lett, de végül is... Egy önálló ember. Néhány percig nem szól semmit, csak megy előre, én meg követem őt.