Szívzűr a gimiben ✅

Seven

CHARLIE

Szombat reggel arra a biztos tényre ébredek, hogy csókolóztam Weston-nal. Újra behunyom a szemem, közben pedig abban reménykedek, hogy ez az egész csak egy álom, de nem az. Tegnap este valóban csókolóztam Weston-nal. BASSZUS. Hullámokban tör rám a szégyenérzet, amikor eszembe jut, hogy valójában én kértem meg rá, hogy csókoljon meg. Istenem... Mégis mit gondoltam? Mentségemre szóljon, hogy többet ittam a kelleténél, de az igazság az, hogy nagyon is akartam azt a csókot. De Weston is akarta, vagy nem? Annyira hülye vagyok. Mégis miért akart volna engem megcsókolni? Azt mondta, vágyik rá, de ezt már lehet, sőt biztos, hogy csak az ittas elmém képzelte hozzá. Filmszerűen tódul elém az előző este összes eseménye: Az üvegezés. A szekrény. A rengeteg ital. A csokiszökőkút. Ja, és nem mellesleg összetörtem Cindy egyik vázáját is. Fantasztikus. Ennél jobban tényleg nem alakulhatott volna az este.

Kómásan tapogatom ki az ágyam melletti komódon a telefonomat, ami 56 új beérkezett üzenetet jelez.

- Jesszusom...

Biztosan mindenki azt hiszi, hogy meghaltam. Piper nevére kattintok rá elsőként.

Tegnap

PIPER: Merre vagy?

PIPER: Hahóóóó! Mi történt?

PIPER: Hívj fel, ha hazaértél!

Ma

PIPER: Legalább üzizz!!!!!!!

Aggódik, engem pedig elfog a bűntudat. Gyorsan be is pötyögök valami választ neki, de a csókot nem említem.

CHARLIE: Élek nyugi. Weston hozott haza. Azt hiszem, megártott a sok ital.

Alighogy elküldöm, szinte rögtön érkezik is a válasz.

PIPER: Nemsokára átmegyek és átbeszélünk mindent!!

CHARLIE: Okés.

Na jó, ideje lenne összeszednem magam. Kipattanok az ágyból, mire rögtön meg is szédülök. Még mindig a macskanő szerelésem van rajtam, bár a parókát az éjszaka folyamán leforgolódtam a fejemről. Bár tudom, hogy egészen valószínűtlen, hogy bárkivel is szembetalálom magam, hiszen anya dolgozik, Mason alszik, apa pedig ahogy hallom a konyhában van, de azért én osonva megyek ki a fürdőbe. A tükörképem szinte ijesztő. A szemfestékem elkenődött, ahogy a rúzsom is, a hajam egy szénakazal, és összességében most tényleg úgy nézek ki, mint egy vérribanc.

De jó.

Hosszú ideig zuhanyozok, közben pedig igyekszem lemosni magamról a buli összes szennyét, de attól tartok, ez lehetetlen. Amúgy is tök mindegy. Az életem csúfos kudarcba fulladt. Felkapom a fehér köntösöm, a vizes hajam pedig egy törülközőbe csavarom. Úgy döntök, teszek fel anya maszkjai közül is egyet, mivel most tényleg elkél minden segítség. Egy iszapos kenceficét választok, majd fel is kenem az arcomra. Immár frissen és üdén robogok le a konyhába.

- Jó reggelt! – Mondom apának, aki ekkor az asztalnál ül és újságot olvas.

- Kicsit késő van már a reggelhez. – Feleli.

Igaz.

- Bocs, meg vagyok zavarodva. – Mondom, közben pedig egy bögrét veszek le a szekrényről.

Egy életmentő kávéra van szükségem, de sürgősen.

- Milyen volt a buli?

Ó, hát az nagyon klassz. Berúgtam és lejárattam magam mindenki előtt, ja és csókolóztam Mason legjobb barátjával, tudod azzal, akit gyerekkora óta ismersz. Fogalmam sincs, mihez kezdjek, de talán iskolát kellene váltanom. Te mit gondolsz?