Szívzűr a gimiben ✅

Thirty-one

CHARLIE

Weston idegesen néz fel rám. Feszült, érzem minden porcikámban. Viszont nem tervezek megfutamodni, nem tehetem.

- Csak annyit mondott, hogy csúnya vége lett és figyelmeztetett, hogy vigyázzak veled.

Erre a tekintete nagyon szigorúvá válik, megvillan benne valami... Azt hiszem... Azt hiszem, a megbántottság.

- És mire célzol ezzel? - Kérdezi, a hangján pedig már tényleg érződik a sértettség. - Hogy majd téged is megbántalak? Vagy, hogy eleve ez a célom? Ezt nem mondhatod komolyan!

Kihúzom magam ültömben.

- Nem célzok semmire, csak szeretném tudni, hogy mi történt akkor! És igen, az is eléggé rosszul esik, hogy nem tudtam róla. Gondolj csak bele! Ott voltunk a múltkor is, ott sörpongoztunk együtt te, én és ott volt Greta is! Milyen érzés lehetett neki? Ha belegondolok, rajtad nem is látszott semmi... Én legalábbis nem vettem észre semmit.

A kirohanásom után gyorsan elfordulok, hogy ne lássa a szememben égő hülye könnyeket. Akkora szívás, hogy ilyen könnyen megerednek a könnycsatornáim! Ez egész biztosan valami abnormalitás nálam.

Nem sírok. Nem sírok. Nem sírok.

- Lottie, de hát... - Valamivel gyengédebben szólal meg most, biztosan ő is észrevette, hogy elérzékenyültem. - De hát semmi komoly sem volt köztünk azzal a lánnyal! Én nem áltattam őt semmivel, ahogy a többi lányt sem. Ha fájt neki, azt sajnálom, de egyszerűen nem tudok mást mondani.

Hallom a hangján, hogy gyötrődik, de hát hiába... Mindaz, amit mond, csak még rosszabbá teszi az egészet.

- Szóval neked egyik lány sem jelentett semmit? És ezzel akarsz vigasztalni? Jó kilátásaim vannak.

Keserűen nevet fel, majd hirtelen felül az ágyon, így már viszonylag nagy lesz köztünk a tér.

- Basszus! - Káromkodja el magát. - Mégis mit vársz tőlem? Én is csak ember vagyok.

- Tudom.

- Nekem is vannak hibáim, és folyton hibázok is, megbántottam már vagy egy tucat lányt azzal, hogy nem éreztem eleget vagy nem is tudom... Azt, amit ők. De azt hiszem... - Rám pillant, a szeméből pedig lehengerlő őszinteség süt. - Téged sosem tudnálak bántani.

Ezen úgy meglepődök, hogy majdnem leesek az ágyról.

- Ezt meg hogy érted?

- Hogy érteném? - Neveti el magát újra.

Tényleg fogalmam sincs, hogy érti. Én is csak egy ugyanolyan lány vagyok, mint a többi. Illetve nem tudhatja, hogy mi bánt majd meg engem...

- Tényleg nem tudom. - Mondom ki hangosan is, mire a szemembe nézve felsóhajt.

- Szerintem te hamarabb fogsz megbántani engem, csak ennyit akartam ezzel mondani.

Ezzel telibe talál.

Hiszen mit csinálok most is? Jézusom! Éppen megbántom őt. Számon kérem, hogy miket csinált akkor, amikor még fikarcnyi esély sem volt rá, hogy köztünk valaha is legyen bármi. Piper-nek igaza volt. Tudtam jól már az elején, hogy ki Weston Everett, hogy a suli összes csaja odáig van érte, hogy ő és a bátyám folyton csak csajoznak. Milyen ember vagyok én, hogy mindezt a fejéhez vágom most, amikor jól láthatóan megbántom vele? Hirtelen ráébredek, hogy ez nagyon gáz a részemről, mert nekem a múltjával nincs semmi dolgom. Lehet, hogy elképzelni sem tudom, mennyire fájdalmas, amikor Weston szakít egy lánnyal, és biztosan rettenetes, gondolom, minden szakítás az, de azt tudom, hogy sosem tenne semmi szörnyűséget, hiszen arra nem képes. Arról meg, hogy nem szerette őket, hát arról igazából nem tehet. Nem túl jó jel ugyan, de nem tehet.