Szívzűr a gimiben ✅

Fifty-five

CHARLIE

Teljesen elveszek a hullámokban rám törő érzésekben. Weston puha ajka olyan csábító és olyan finom, hogy nem bírok elszakadni tőle. A parfümje illata folyamatosan megcsapja az orromat. Kezeivel mindenhova odaér. Teljesen letapogatja minden porcikám, a combjaimba, a fenekembe markol, közben pedig elégedetten hümmög... Én pedig olyan boldog vagyok, hogy a fellegekben járok... Boldoggá tesz minden édes hangjával, apró érintésével, ahogy az ujja hegye a bőrömhöz ér... A finom és a kicsit durvább, kapkodó érintései is arról árulkodnak, mennyire vágyik rám, hogy milyen értékes vagyok.

Sok-sok perc múltán kicsivel hátrébb húzódok. Mágikus hatással van rám a tekintete, szinte leterít, ahogy a mély, sötét szemeit az enyémbe fúrja. Enyhén eltátott, nedves ajkakkal néz rám. A haját teljesen összekócoltam, és annyira, de annyira helyes így, hogy nem bírom felfogni, hogy velem van, hogy én élhetem meg vele ezeket a pillanatokat. És váratlanul rám talál a gondolat, hogy sosem éreztem még magam ennyire szerencsésnek.

- Mi az? - Weston suttogva teszi fel a kérdést, mintha csak attól félne, hogy véget ér a pillanat.

- Semmi, csak... - Alig bírom szavakba önteni a gondolataimat. - Nagyon boldog vagyok.

Weston először csak hitetlenül néz rám, majd pedig szélesen elmosolyodik. Felnyújtja az egyik kezét, ujjaival megcirógatja az arcom.

- Gyere velem haza!

Annyira meglep a kérése, hogy majdnem felkacagok.

- Hogy?

Közelebb húz magához, a hajamba fúrja az arcát, vesz egy mély levegőt.

- Komolyan. - Erősködik. - Anya dolgozik, csak mi ketten lennénk.

- Figyelmeztettelek, hogy még vissza akarok menni a buliba. - Ellenkezek, mire valósággal felmordul. - Különben is... Nem léphetünk le csak úgy!

Áh, igazából ezt még biztosan nagyon meg fogom bánni, hiszen valójában sehol máshol nincs kedvem lenni. De mégis... Az eddigi távolságtartása után még mindig nem nagyon értem ezt a mostani helyzetet. Még mindig fogalmam sincs, hányadán is állunk egymással, viszont azt tudom, hogy valami erős kötelék alakult köztünk. És érzem, hogy ezt ő is érzi, mégha nem is akarja megnevezni, akkor is.

Hátra hajol, csillogó szemeivel értetlenül néz fel rám.

- Akkor maradj itt, majd én szólok a többieknek, hogy leléptünk.

- Mi? - Most már tényleg felnevetek. - Úgy érted, hogy Mason-nek is?

Elhúzza a száját, majd ő is felnevet.

- Jó, lehet, hogy egy újabb monoklival térek vissza, de visszatérek.

Most már mindketten nevetünk. Átfuttatom a kezeim a göndörkés fürtjein, mire váratlanul abbahagyja a nevetést és lehunyja a szemét.

- Te őrült vagy. - Jelentem ki, mire még mindig csukott szemmel elmosolyodik.

- Mert megőrjítesz.

Beleborzongok a szavaiba.

- Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy nem igazán hiszek neked.

Erre újra felpattan a szeme. Aggodalmasan néz rám és várja, hogy folytassam. Meg is teszem.

- Tudom, hogy egy óriásit hibáztam Cindy buliján, amiért jogosan haragudtál meg... De az elmúlt napokban teljesen úgy viselkedtél velem, mintha minden olyan lenne mint régen,mintha nem lennék más neked, csak Mason húga, semmi több.