Szívzűr a gimiben ✅

Thirty-seven

WESTON

Nem bírom felfogni, hogy Charlie eljött. De mégis hogy? Sétált volna? De mégis miért? Fel nem fogom, hogy aggódhatott ennyire értem. A szülei tudják? És ez a süni vagy mi? Annyi kérdésem lenne, legszívesebben rázúdítanám az összeset, de inkább csak meg akarom ölelni. Azóta meg akarom ölelni, hogy megpillantottam az ablakból. Tényleg teljesen hihetetlen, hogy itt áll kócosan és kissé összefagyva a konyhánkban. Nem illik ide. Nem megszokott, hogy itt van.

Mintha csak valami jelenés lenne.

Leteszi a pultra a poharat, és én is leteszem a sünit, aminél édesebb ajándékot még soha életemben nem kaptam. Nem is tudom, hogy jutott eszébe plüsst hozni nekem, talán soha nem is volt plüssöm... Teherautókra emlékszem meg legóra, de ha volt is, hát mostantól egész biztosan ez lesz a kedvencem. Charlie bizonytalanul rám néz, én meg egyszerűen már nem bírom tovább távol tartani magam tőle, ösztönösen nyúlok felé. Meglepi őt a váratlan közelségem, de nem húzódik el. Hagyja, hogy átöleljem. Átkulcsolom a felsőtestét és szorosan magamhoz húzom. A nyaka és a válla hajlatába temetem az arcom és jó mélyen magamba szívom az illatát. Olyan jó illata van. Olyan jó, hogy a karomban tarthatom. Órákig tudnék ölelkezve állni vele a konyhánkban.

De aztán ő valamiért kuncogni kezd. Ez egy szokása, ami szinte már meg sem lep.

- Most mi az?

- Tudom, hogy őrültnek tartasz. - Motyogja bele a mellkasomba.

Még jobban magamhoz szorítom.

- Igen, annak. - Vallom be őszintén. - Tényleg soha nem gondoltam volna, hogy képes vagy megjelenni csak úgy a semmiből az ablakom előtt. Ez új szintre emeli az őrültséged.

Erre nem szól semmit, amit nem tudok hova tenni. Általában imád beszélni. Arra gondolok, hogy talán rosszul érzi magát amiatt, hogy idejött. Tényleg elég fura, de engem teljesen elolvasztott vele. A tudat, hogy annyira aggódott, hogy képes volt éjszaka idejönni... Fel se bírom dolgozni, de valamiért úgy érzem, hogy ezt meg kell hálálnom neki. Olyan jó, hogy van, és hogy itt van. Annyira jó a karomban tartani. Összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy mennyit vívódhatott az ablakom előtt. Nem engedhetem, hogy azt higgye, bármi baj van vele.

- Tudod mit? - Suttogom a hajába, majd aztán bele is puszilok. - Én nagyon szeretem az őrült embereket.

Erre hitetlenül felnyög. - Gondolom...

Nagyon aranyos, amikor morcos. Muszáj mosolyognom tőle.

- De tényleg, főleg az ilyen csinosakat.

Erre már fel is nevet, majd elhúzódik. Gyémánt szemekkel néz fel rám, teljesen elgyengülök tőle. Tényleg alig tartanak meg a lábaim.

- És ez a süni... - Mondom, mire újra elpirul, nekem meg muszáj megcsókolnom a pirulásának a helyét.

Hideg az arca. Megfagyott nekem odakint.

Hagyja, hogy összecsókoljam mindkét oldalt, közben a kezem le sem veszem róla. Nem, ha már itt van előttem és megérinthetem. A haját, a karját simogatom.

- Mi van vele? - Kérdezi végül gyenge hangon.

A tudatában vagyok annak, hogy vágyik rám. Látom abból, ahogy rám néz, a mozdulataiból érzem, és ez teljesen megrészegít.

- Nagyon édes. - Nyögöm, és magamhoz húzom őt.

Ismét megcsókolom az arcát, majd a nyakát, és imádom, hogy megtehetem. A nyakára több csókot is nyomok. Sóhajtozik a karomban és emiatt úgy érzem, muszáj tovább csókolgatnom ott, csakhogy abba ne hagyja.