Szívzűr a gimiben ✅

Forty-five

CHARLIE

Könnybe lábad a szemem, ahogy Weston elhagyja a szobát. Nem hiszem el, hogy ez most komolyan megtörténik! Egyszerűen nem. Gondolkodás nélkül indulok meg utána. Átfurakszom magam a nappaliban állókon, közben pedig még hallom, ahogy Mason tömény íróniával azt motyogja:

- Hát ez nagyszerű!

Magamhoz veszem a dzsekim, majd még mindig pólóban rontok ki a házból. A szél faleveleket fúj az arcomba.

- Weston! - Kiáltok a már távolabb sétáló fiú után.

Jesszusom, mégis hogy képes ilyen gyorsan meglógni? Ez biztosan valami szuperképesség, amivel én egyértelműen nem rendelkezem. A neve hallatán megtorpan, majd hátrafordul. Jó, ezek szerint megvár. Séta közben belebújok a kabátomba.

Két lépéssel előtte állok meg, ő pedig rögtön le is támad.

- Tudod, nekem tényleg fogalmam sincs, hogy mi az ördög ütött beléd.

A hangja és az arca is fagyos. Nagyon fagyos. Az egyik szeme körül vörösre színeződött a bőr, és emiatt iszonyatos bűntudat fog el. Olyan szúrós szemekkel néz rám, hogy kedvem lenne inkább elbújni előle.

- Ne haragudj...

- Ne! - Szakít félbe idegesen. - Bele se kezdj! Csak bocsánatot ne kérj!

Zavartan nézek rá.

- Én megértem, hogy dühös vagy, és tényleg én sem értem, hogy odabent...

- Nem! - Állít le újból. - Azt hiszem, nem érted. Én nem dühös vagyok, én tajtékzok!

Ezzel már tényleg belém fojtja a szót. Némán meredek rá, míg ő kemény, haragos tekintettel állja a pillantásom.

- Én tényleg próbáltalak megérteni. - Folytatja kis idő múlva. - Komolyan. Azt akartam, hogy jó legyen neked. Megkértél rá, hogy ne mondjuk el Mason-nek a kettőnk dolgát, pedig én megtettem volna. Simán megtettem volna érted. Viszont te erre kértél és én belementem, pedig rohadt szar érzés volt hazudozni meg titkolózni a legjobb haverom meg a csapattársaim előtt.

Annyira váratlanul ér ez a rengeteg felgyülemlett düh, hogy komolyan mindjárt sírva fakadok, de nem tehetem. Tartanom kell magamat.

- A csapattársaimról már ne is beszéljünk! - Tehetetlenül lengeti a kezét maga mellett. - Amióta csak bulizni jársz, azóta rólad beszélnek, én meg még csak le sem állíthatom őket, mert titkolóznom kell, de amúgy... Mindezt fel se hoznám. Mindezt megbírnám emészteni, ha te nem lennél olyan átkozottul megbántva minden szarság miatt!

Gyengeponton találnak a szavai.

- Szarság? - Kérdezem egészen elvékonyodott, gyenge hangon.

Ekkor mintha valami megvillanna a tekintetében, valami gyengédebb érzelem, de aztán el is tűnik. Olyan hamar tűnik el, hogy nincs időm beazonosítani, aztán pedig már újra csak a mérhetetlen nagy harag marad.

Gombóc nő a torkomba.

- Igen, jól hallottad. Esküszöm, még életemben nem találkoztam olyan lánnyal, aki minden miatt képes haragudni! Konkrétan elvárnád tőlem, hogy szar embernek érezzem magam pusztán azért, mert előtted is volt életem! - Erősen gesztikulálva magyaráz. - Odabent a konyhában is faképnél hagytál, mert megtudtál valamit, ami nem tetszett, de aminek lényegében semmi köze hozzád.

Elhúzom a számat...Igaza van.

- És visszatérve a testvéredre... Mondtam neked, hogy ha eljön az idő, akkor én magam szeretnék vele beszélni, mert már az óvoda óta ismerem és nem szeretném, ha hátba szúrásként érné ez az egész, erre... Te magad szúrsz hátba engem! Képes vagy lesmárolni ott mindenki előtt, mintha ez az egész csak egy rohadt játék lenne! És most válaszolj nekem, Charlie, az? Egy rohadt játék neked ez az egész?