Szívzűr a gimiben ✅

Seventeen

CHARLIE

Épp egy kórházi ágyon fekszem, miközben anya a folyosón telefonál. A fejem még mindig hasogat, de legalább már nem szédülök...A kezem viszont, hát a kezem az megzúzódott. Mondjuk nem tudom, hogy hogy, amikor elvileg a fejemre estem. Mason például nagyon rendes bátyj módjára egyenesen kiröhögött miután megtudta, hogy csak néhány hét gipszre és egy kis pihenésre van szükségem az agyrázkódás miatt. Folyton azt mondogatta, hogy jó kemény fejem van, és hogy még senkit se látott fejjel a talajra érkezni. Hogy fejjel fogtam fel az esést. Meg hogy reméli lefényképezte valaki, mert beleteteti az évkönyvbe. Meg hogy kiskoromban is fejre ejtettek, és most legalább van esélyem rá, hogy kigyógyulok a mentális betegségből, amiben azóta szenvedek. Mert elvileg két fejre esés az kioltja egymást.

Ha lesz elég erőm, akkor megölöm.

Mondjuk...Na, jó nem ölöm meg. Otthagyta az egész meccset és a csapatot, hogy beszálljon mellém a mentőbe. Azért ez elég rendes volt tőle. Még akkor is, ha onnantól kezdve végig csak oltogatott. Végig tartotta a kapcsolatot Cindyvel és a többi pomponlánnyal, de nekem csak annyit mondott el, hogy a meccset végül elvesztettük, ami nagyon szomorú, de azt is mondta, hogy azért még nincs veszve minden.

- Apád nem sokára érkezik, már úton van, csak még meg kellett várnia a műszak végét. - Csukja be maga mögött halkan az ajtót anya. - Nem hagyhatta ott, mert a helyettese nem tudott bejönni. Annak meg a napokban születik meg az első gyereke, és tudod, hogy megy ez, nem akar lemaradni róla. A másodikról már könnyebben lemarad az ember.

- Aú! - Reagálok gyorsan tekintve, hogy én is másodszülött vagyok.

Anya csak legyint a kezével.

- Óh, na, tudod hogy értem!

Felsóhajtok. - Megvan már a telefonom?

- Piper tette el a többi cuccoddal együtt, de hamarosan behozza neked. - Magyarázza. - Apád felveszi idefelé jövet.

Értetlenül ráncolom a homlokom, miközben anya keres egy széket magának, amit az ágyam mellé húzhat. Bent tartanak megfigyelésre éjszakára, és gondolom, ő is itt marad velem.

- Nem értem... Órákra vagyunk otthontól. Piper nem ment haza a meccs után a busszal?

- Nem. Felhívott, hogy be akar jönni hozzád, ezért ott maradt a másik iskolával ünnepelni, és megvárja apádat, hogy vele együtt jöjjön be. Később majd haza visszük.

Kérdőjelek cikáznak a fejemben, de azért mosolyra is húzódik a szám.

- Ott maradt a tigrisekkel? Egy tigris bulin van?? - Kérdezem hitetlenül inkább csak magamtól, mint anyától. - Piper aztán tud élni!

A fejemben ekkor képek sora jelenik meg egy vad tigrises buliról, amint Piper éppen pasizik és sört iszik egy vizipisztolyból. Örülök neki egyébként, de azért elég szar, hogy én meg ágyhoz vagyok kötve.

- Majd meggyógyulsz és te is csatlakozol hozzá! - Próbál vigasztalni anya. - De első a gyógyulás!

Azzal pedig megszorítja a kezem.

- Az én hibám volt az egész! - Bukik ki végül a számon.

- Ugyan! Balesetek történnek. Ennek valamiért így kellett lennie.

Erre már nem válaszolok, inkább ráhagyom, mert nem igazán tudnám neki elmagyarázni a bennem dúló érzelmi vihart. A balesetből nem sokra emlékszem, csak arra, hogy az ég világon mindenki körülöttem van és iszonyatosan fáj a fejem, aztán meg már a mentő... De azért arra emlékszem, tisztán és kivehetően emlékszem, hogy Weston a vállára kapta May-t, és hogy valószínűleg csak egy vagyok neki az iszonyat sok közül.