Szívzűr a gimiben ✅

Sixteen

A látottaktól kapott első sokk után rájövök, hogy sürgősen el kell jutnom innen. Elbotorkálok a csapattól, hogy valamivel messzebb, a lelátó egyik eldugottabb sarkában foglaljak helyet. Néhány másodpercig oda sem bírok nézni, majd amikor aztán mégis, úgy látom, hogy Weston végül tényleg otthagyta a lányokat, hogy fusson néhány kört még a meccs előtt, ahogy korábban is mondta. Figyelem, ahogy hosszú lépteivel szeli a füves pályát, közben pedig próbálom megfejteni a bennem feléledő érzéseket: csalódottság és düh. Ennyire megkavarta volna a fejem Weston? Féltékeny lennék? Nézem, ahogy egyik kör után futja a másikat, és minden egyes pillanattal csak rosszabbul leszek. Talán mindeddig teljes tévedésben éltem. Talán Weston is csak egy ugyanolyan nőcsábász, mint a bátyám, én pedig már elkezdtem belebolondulni. Hogy nézhettem be ennyire a dolgokat? Egyszerűen nem értem.

- Charlie! Hahó! – Egyszer csak Piper hangja üti meg a fülemet, amint épp távolról üvöltözik nekem, közben pedig a pomponját lengeti a levegőben.

Érzem, hogy zsong a fejem, miközben felállok, de nem tudom eldönteni, hogy a melegtől vagy a dühtől. Talán mindkettő. Különösen meleg nap a mai, mondhatnám úgyis, hogy tikkasztóan meleg.

- Olyan fejet vágsz, mint aki citromba harapott. – Állapítja meg, amikor mellé érek.

- Szerinted lehetséges, hogy Weston csak szórakozik velem?

Piper-t jól láthatóan nem éri váratlanul a kérdésem, ami csak még jobban szítja bennem a zavartságot és a dühöt.

- Őt és a társaságát ismerve nagyon is elképzelhető.

- Istenem, de hülye vagyok! – Sóhajtok fel elkeseredetten. – Én meg komolyan elhittem, hogy úgy vonzódik hozzám, mint senki máshoz.

- Ugyan már, Charlie, még semmi sincs kőbe vésve! Weston egy játékos, ahogy a bátyád is. Ne vedd magadra a hülyeségeiket! És ne vedd túl komolyan ezt az egészet, különben csak sérülni fogsz! Amúgy meg, ki tudja, mi lehet még ebből... Talán szerelem is.

Piper monológja végén önkéntelenül is felnevetek.

- Még hogy szerelem? Jó vicc! Most szét tudnék verni valakit.

- Inkább valamit. – Tanácsolja a lehető legnyugodtabb hangon a barátnőm. – Mint pomponkapitány, nem támogathatom az erőszakos viselkedést.

- Ez kész vicc! – Zúgolódok.

Nemsokkal a beszélgetésünk után hivatalosan is kezdetét veszi a cápák vs. tigrisek meccs, mi pedig a pomponjainkat lobogtatva, ujjongva vonulunk ki a pályára. Hiába Piper jó tanácsa, egyszerűen nem tudom nem komolyan venni ezt az egészet... Le sem veszem a szemem May-ről, aki most a szokásosnál is vidámabbnak tűnik. Hát persze, hogy az, hiszen Weston Everett néhány percig foglalkozott vele! Legszívesebben beszólnék neki valamit, de egyszerűen csak fortyogni tudok, mint valami tűzön felejtett teáskanna.

Közben kifutnak a pályára a fiúk is.

- MASON! – Ordítja pont a fülem mellett Cindy. – Hajrá, hajrá! Csak ügyesen!

Weston még csak rám sem néz, miközben elfut mellettünk. Vigasztal azonban a tudat, hogy senki másra nem nézett rá, még May-re sem. ( HÁ!! )

A hazai csapat érkezése után a mi pomponcsapatunk előadása következik. Képzelhetitek, mennyire le akarom már tudni ezt az egészet. El akarok bújni a világ elől, nem pedig egy mini szoknyában és egy hozzáillő mini felsőben ugrálni előtte.

- És...egy...és...két...és három! – Visítja ütemesen Piper, majd pedig felhangzik a már jól ismert zene.

Alakzatba állunk, majd néhány hosszú másodpercig úgy is maradunk. Én is felnyújtom mindkét kezem, közben pedig igyekszem nem nézni a közönségre, vagy a fiúkra. Akarva a akaratlanul viszont mégis megtalálja a tekintetem a Westonét, pont a szemembe néz!! Azonnal elrántom a fejem, még a nyakam is belefájdul a hirtelen mozdulatba.