Fehér nyakkendő

51. Bátorság

Caleb régi szállása körül kihaltak voltak a Keleti utcái, egy lelket sem lehetett látni sehol. Nem csak a kis főtéren, ahol a porig égett ezüst Audi még mindig ocsmány mementóként őrizte a forradalom napját, hanem a környező épületek sötét sikátoraiban és teraszain is. A levegő súlyos volt a csendtől, mintha az egész körzet csak arra várt volna, hogy ismét kirobbanjon valami nagyszabású. Vagy valami borzalmas.

Mich is érezte a bőrén ezt a megfoghatatlan parázslást, a gyomrát összeszorító érzés pedig egyre inkább fokozódott, ahogy óvatosan ki-kinézett az omladozó épület tetőteraszának pereme mögül. Hogy miként került oda, azt ő maga sem igazán tudta volna megmondani, de kezdte jócskán megbánni, hogy megint felülkerekedett benne az a fránya de Malherbe bátorsága. Főleg, hogy már megint tilosban járt, ami miatt egyre inkább feszítette a bűntudat is a mellkasát.

– Apa meg fog ölni – jelentette be fátyolos, rezignált hangon, egy mély sóhaj kíséretében. – Dwighték meg fognak ölni. A salvák meg fognak ölni. CALEB MEG FOG ÖLNI!! – Mich egyre elkeseredettebben csóválta a fejét, ahogy elképzelte fájdalmas, kínokkal teli sorsát. Morgolódva emelte aztán a tekintetét a mellette leplezetlenül vigyorgó alakra, akinek legszívesebben lekaparta volna az arcáról azt az idegesítő mosolyt.
– Ez is a te hibád, Deston!! Nem hiszem el, hogy a saját bátyám, akinek elvileg okosabbnak és értelmesebbnek kellene lennie nálam, rávesz egy ilyen elképesztő hülyeségre!

A földön ücsörgő vádlott erre csak még inkább elvigyorodott, majd lazán megrázta a vállát, mintha csak egy bókot kapott volna, nem éppen egy komoly lecseszést.

– Most akarod látni a pasidat vagy nem akarod látni? – kérdezte somolyogva, enyhén megemelve a szemöldökét. Mich fehér arca azon nyomban pipacsvörössé változott.

– Nem a pasim! – hördült fel izzó arccal, majd pár másodperc után hozzátette. – Még nem az! És lehet nem is lesz, ha elcsesszük neki ezt az egészet. Szóval pofa be!

Deston ezen hangosan felnevetett, mire Mich dorgálóan belevágott a karjába. Új volt ez köztük, hogy ennyire nyíltan utalgattak a fiú szexuális irányultságára és Michnek egyáltalán nem tetszett, hogy a bátyja úgy szívja a vérét, mintha ez az információ mindig is nyílt titok lett volna kettejük között. Habár lehet az is volt, csak ő nem vette észre soha, mert mindig tagadásban állt önmagával. Az azért megnyugtatta valamelyest a szívét, hogy Des is ennyire elfogadó az egész témával kapcsolatban... csak ne lett volna közben egy ekkora szemét! Főleg, hogy ez most egyáltalán nem is tartozott ide!

Nem hiszem el, hogy ilyesmin poénkodik, amikor bármelyik pillanatban benézhetjük ezt az egészet!

Mich gyomra ismét görcsbe állt a gondolatra.

Egyáltalán nem szabadott volna sem neki, sem pedig Destonnak ott tartózkodnia a Keletiben. Mindössze véletlenül tudták meg – hála Deston egyik kriminológia szakos barátjának ismerősének az ismerősétől –, hogy a salvák aznapra tervezik a nagy rajtaütést a Keletiben tevékenykedő gengsztereken. Hogy ez az infó hogyan tudott kiszivárogni, az már önmagában rejtélyszámba ment és Michnek voltak kétségei az egész dolog igazságtartalmát illetően. De a fránya kíváncsisága ismét csak nagyobb volt, mint az ellenérzése, ráadásul nem akarta bevallani magának, de elképesztően aggódott Calebért. Az aggodalma pedig minden észérvet vagy logikát a háttérbe szorított.

Mi van, ha megtámadják őt az akció közben? Mi van, ha nem tudja magát megvédeni, mert azok a szemét salvák nem adnak rá még egy golyóálló mellényt sem? Mi van, ha odabilincselik egy autóhoz és valaki odamegy egy pisztollyal vagy késsel és...

Michben csak úgy kavarogtak a borzalmas gondolatok és majd' megőrült tőlük. Már a hétvége óta tudta, hogy ezt fogja jelenteni a vádalku, de teljesen más volt konkrétan tudni is az időpontot, amikor meg fog történni az akció, mint tudatlanul várni a fejleményeket. Ráadásul Destonon kívül senkinek sem beszélhetett erről, mert megállapodtak abban, hogy ezt nem fogják elmondani sem Dwightéknak, sem pedig a szüleiknek. Mindnyájan kiakadtak volna, és tuti lebeszélték volna őket az egész kiruccanásról. Vagy ami még rosszabb: csatlakoztak volna hozzájuk.