Fehér nyakkendő

2. Szánalmas átlag

– Dwight úrfi, maga dohányzott!

A fiú épphogy csak kinyitotta a szemeit, már rögtön egy igen ideges szolgálóval találta szemben magát. Pontosabban fogalmazva Vince-szel, a személyi inasával.

Egy pillanatig el kellett gondolkoznia, hogy hol van és mi történt. Az előző nap emlékképei azonban örökre tudatába égtek.

– Hány óra van? – kérdezte álmosan, nem is törődve inasa dühével. Arcát megdörzsölte, majd fordult egyet az ágyán, ekkor azonban kellemetlen meglepetés érte. Először csak elmosolyodott, majd ez a mosoly egyre inkább egy ideges vicsorgásba csapott át.
– EZ MIT KERES AZ ÁGYAMBAN?

Az „Ez" a kiabálásra megrezzent, izmai megfeszültek. Dwight számára csak most vált nyilvánvalóvá, hogy az „Ez" nem hord ruhát.

– Ho-hol a ruhád!? – kérdezte dadogva, mire az "Ez" kinyitotta türkiz szemeit, de csak azért, hogy tekintetével átdöfje Dwight fejét.

– Kussoljál már be, nem látod, hogy még aludnék?!

Remek. Dwight életében ez a reggel is mesésen kezdődött, és az egészben a legszebb, hogy Vince-t cseppet sem zavarta a kiabálásuk. A negyvenes éveiben járó férfi csak hátrasimította őszes haját, úgy tett, mint aki nem is hallotta volna az előző szócsatát.

–Tíz óra van, Dwight úrfi. Ha lehetne, akkor Rain úrfival együtt fáradjanak az étkezőbe. Kikészítettem a ruhájukat. Előtte azonban fürödjön le, uram, mert bűzlik a dohánytól. Engedelmével, most távozok – hadarta azon a kimért, mély hangján, majd elment.

Dwight legszívesebben utána ment volna, hogy eligazítsa a szolgálót, de jelenleg azzal volt elfoglalva, hogy az ágyában fekszik egy meztelen férfi. Egy meztelen férfi, vagy inkább fiú, aki mindössze két évvel volt idősebb nála, és aki történetesen a férje.

– Keljél, baszod – ütött a hátába ébresztő gyanánt, miközben kezdte nagyon kényelmetlennek érezni a szobáját, és legfőbbképpen az ágyát.
– Ne ütögess, baszd meg! – Rain álmosan szitkozódott, de arcán látszott, hogy lemondott a további alvásról. Nem lehetett egy korán kelő típus, habár ezen az éjszakán nem is volt rá lehetősége, hogy kialudja magát. Dwight is nyűgös volt, kelletlenül mászott ki a biztonságot jelentő meleg párnák közül.
– Mikor jöttél vissza? – kérdezte számonkérően, majd arca gyanakvó lett: – Még arra a kérdésemre sem válaszoltál, hogy miért nincs rajtad ruha?!
– Mi ez, valami vallatás? Neked is jó reggelt, tündérbogaram.
– Fogd be, és válaszolj.
– Akkor most melyiket? – Rain felnevetett. Ugyan nem akart már korán reggel ironizálni, de rájött, hogy Dwight mellett csak így tud létezni. A fiatal srác viselkedése ugyanis kikövetelte az ilyenfajta reakciót. Persze ezt a másik nem nagyon díjazta. Bizonyára nem ehhez van szokva az elkényeztetett kis segge. – Egyébként miért, valami problémád van? Így szeretek aludni.
– Fúj. Akkor viszontlátásra, mától fogva a vendégszobában alszol. Most pedig elmegyek zuhanyozni.
– Felőlem! Azt csinálsz, amit akarsz!

Oké. Dwight idegesen megragadta a kikészített ruhadarabokat, majd elvonult a szobájából nyíló fürdőbe. Az ajtót természetesen erősen bevágta, sőt, még a kulcs elfordulása is hallatszott a zárban. Rain csak megvonta a vállát.

– Elkényeztetett hülyegyerek – mormogta, azzal az éjjeliszekrény apró nyílásába nyúlt. Még az éjszaka folyamán berejtette oda a cigijét, igazából miatta bűzlött a szoba a dohányszagtól. Furcsának találta, hogy a perfectusok világában mennyire ellenzik a cigarettát.

Ezen azonban most nem akart gondolkozni. Sőt, semmin nem akart. Tudta, hogy mindössze ez a pár perc jár neki, így nem várakozott: meggyújtotta bagóját, majd élvezettel pöfékelt.