Fehér nyakkendő

8. Türkiz szemű szörnyeteg (Special)

– Tisztázzunk valamit!

A mutatóujjammal felé bökök, Rain pedig elkezd rajtam vigyorogni, pedig nincs ebben semmi vicces! Kapd be, én most teljesen komolyan akarok beszélni!

Az ágyamon fekszünk, fogalmam sincs, hogy miként kerültünk ide, de itt vagyunk. Nagyon közel, legalábbis számomra idegesítően közel. Szemben velem egy türkiz szemű szörnyeteg, és olyan hülye pofával vizslat, hogy legszívesebben behúznék neki.

– Hallgatlak – mondja a hülye, és továbbra is bárgyú mosollyal néz rám. Nekem meg miért van ilyen melegem? Nagyot nyelek. Mit is akartam mondani?

– Szó-szóval. – Ez nem volt valami meggyőző kezdés. – Most nehogy azt hidd, hogy mi most izé... – Gratulálok, már fogalmazni sem tudok. – Tehát, jó veled... smárolni. Ez tény. Vagyis minden bizonnyal velem jó smárolni, bocsánat, hülyén fogalmaztam.

Engem minden bizonnyal fejbe kéne lőni. Ez nagyon bénán hangzott, és látom, hogy alig bírja visszafojtani a röhögést. Komolyan ekkora pancser vagyok? Érzem, ahogy a bal karom, amivel támaszkodok, elkezd remegni. Na ne. A végén még azt hiszi, hogy ilyen nagy hatással van rám. Az pedig ugye elég nagy hazugság lenne, nem? Akkor miért remegek? Ez csak a seggfej, igaz?

Nagyot nyelek, majd összeszedem magam. Igen, elvégre komolyan akartam ezt megmondani.

– Szóval, csinálhatunk ilyesmiket... de szeretnélek jobban megismerni.

Végre kimondtam. Nem is volt olyan nehéz, de vajon mit szól hozzá? Úgy látom, kissé felhúzza a szemöldökét. Hm, talán azt hitte, hogy két csóktól majd a falnak megyek és beadom a derekam? Hát nagyon téved, ettől nekem jóval több kell. Még csak azt sem tudom, hogy miket szeret, mi a kedvenc kajája vagy mi a kedvenc színe. Mármint nem mintha érdek... na jó, nem hazudok magamnak, tényleg érdekel. Elvégre már feladtam a harcot: igen, érdekel Rain, és igen, tetszik nekem, habár ki az a hülye, aki nem veszi észre, hogy milyen jól néz ki? Jaj, csak ne nézne rám azokkal a gyilkos kék szemekkel. És már megint mosolyog. Minden bizonnyal felfogta végre, amit mondok.

– Ezek szerint te randizni szeretnél velem. – Mindezt olyan könnyedén jelenti ki, hogy eldobom az agyam. Micsoda?

– Ne forgasd ki a szavaimat!

– Ez nem kiforgatás, ez értelmezés. – Aha. Miért hiszed azt, hogy annyira okos vagy? Rohadtul nem ezt mondtam! Már közbevágnék, de ez a szemét képes kinyúlni és megsimogatni a hajamat! Hát én meghalok. – De ha gondolod, akár most is elkezdhetjük az ismerkedést, tündérbogár.

Nos.... Valamiért egy kedves álom jut most eszembe. Egy kedves álom, amelyben nagyon jól megismerkedtünk. Amelyből olyan kínos volt az ébredés. A fenébe már, miért ezen gondolkozom? Ki kell vernem a fejemből... Kiverni... Na, komolyan!

– Mi a baj? Valami rosszat mondtam? – Szólal meg a gyilkos türkizszemű szórakozottan. Biztos megint nagyon hülye fejet vághatok, de hát ő nem tudja, hogy mik járnak a fejemben! Hála az égnek. Azonban hirtelen elneveti magát, mintha leesett volna a tantusz. – Jaj, te kis perverz.

– Mi-micsoda? Kussoljál! Még hogy én? Te kezdted el ezt az ágyba csalogatós, nyomulós szöveget! – A hangom valamiért olyan magas, hogy vetekszik egy szoprán hangú operaénekesnőjével. A magas C-t azonban még nem érem el. Gyakorlás teszi a mestert, nem? Azonban ez a rövidke áriám is elegendő, hogy Rain ismét jól szórakozzon rajtam.

– Én csak felajánlottam, hogy kérdezz rólam valamit, én meg válaszolok. Tudod, ismerkedés. De látom ez nem jutott el a csoffadt agysejtjeidig.

Nagyon vicces. Bocsánat, hogy félreértettem a kétértelmű mondatodat. És nagyon remélem, hogy leszoksz a „tündérbogarazásról", mert nagyon idegesítő. Legszívesebben mindezt hangosan is kimondanám, de megint megelőz.