Fehér nyakkendő

34. Perfectus ad mortem

Phoebus templomában a házassági szertartás mindig délben kezdődött. A régi hit szerint a napisten ekkor teljes fényében ragyogott le az ifjú párra és minél erőteljesebben bocsátotta rájuk aranyló sugarait, annál nagyobb elfogadással és áldással járult hozzá a frigyhez. 

Ha a menyegzőt azonban borongós, sötét idő kísérte, az szörnyű balszerencsét és átkot ígért a leendő házastársakra.

Dwight őszintén örült, hogy az ő családja elsősorban a Mindenható szolgálatában állt és nem Phoebuséban. A Rainnel való házasságuk előtt így szerencsére nem kellett az időjárásjelentést bújnia vagy olyan idiótaságokkal foglalkozni, mint például aranyszínű nyakkendőt beszerezni, amely magába szívja a napenergiát. Ekkora baromságot.

Flóráéknál azonban más volt a helyzet, Innocentia és a férje a mai napig rendületlenül hitt Phoebusban. És Dwight tudta, hogy ez azt jelenti, hogy nagyon-nagyon megszívta és elképesztően kevés ideje van.
Mit tegyek? Egyáltalán nem biztos, hogy a nefasok Flóra esküvőjére terveznek valamit. Nyilvánvalóan ott lesz a létező összes perfectus, de mi van, ha valami felett elsiklottunk? Dwight nagyot nyelt. Ott motoszkált benne az a fránya gondolat, hogy Caleb a Rendszerbe akart bejutni. Raint a Rendszerhez szállították, amikor jól ellátták a baját. De mi értelme lenne ott bármit is csinálni, amikor most nem lesz ott senki? Clerence pedig enyhén utalgatott rá, hogy öldöklést és vérontást terveznek.

És még a többieket is meg kéne találnom. Hol lehet Lionell, Deston, Mich és Rain? Atyavilág, ekkora rohadt nagy szívást!

Dwight mély levegőt vett, majd elhatározta magát. Úgy döntött, hogy elindul visszafelé az úton, amelyen Calebbel jött, majd a templom felé veszi az irányt. Nem szarakodhat a kóválygással, úgy sem találná meg a többieket, mert fogalma sincs, hogy hol lehetnek és hol kéne keresnie. Az egyetlen járható út az esküvő, aztán majd lesz, ami lesz.

Már csak az a kérdés, hogy hogy a fenébe érek oda időben, GYALOG? A francba...

Dwight érezte, hogy nem kevés kellemetlenség vár még rá, mire eléri az úti célját. Azonban dübörgött benne az adrenalin, a düh és a Sieger vér, és tudta, hogy oda fog érni, ha beledöglik is.

Már csak azért is, mert Caleb még kurvára tartozott neki egy magyarázattal és most már látni akarta a saját szemével az egész idióta tervét.
És ha törik, ha szakad, ő akkor is látni fogja.

xxx

Mich egy kisebb kartongyűrű közepében ült, miközben a huszadik hologramgépet próbálta meg bekapcsolni. Persze tudta, hogy egy eleve halott ötlet az egész, mert a zsírúj csomagolásban lévő termékeknek zérón volt az akksija és természetesen a pincében nem volt egy konnektor vagy egy töltőállomás sem. Pedig elég lett volna pár százaléknyi töltöttség is, és máris fel tudtak volna menni valamelyik kütyüvel az internetre segítséget kérni.
Mich egyre idegesebben lökte félre magától a kibontott csomagokat, miközben mellette Rain egész máson ügyködött. Sikeresen szétszerelt egy teljes polcot és immár négy fémrudat tartott egymás mellett a kezében.

– Ez az egyetlen megoldás, Mich. Engem most már kurvára nem érdekel. Ki kell jutnunk innen, és ha kell, akkor... – Rain hirtelen elhallgatott, majd a de Malherbe felé nyújtott két rudat. – Ha kell, akkor tisztességtelenül játszunk mi is.

Mich nagyot nyelve vette át a „fegyvereket". Elég sokszor átbeszélték ezt az éjszaka folyamán, de akkor még Rain is úgy látta, hogy semmi esélyük. Caleb embereiből egy tucat volt az épületben, és hiába sikerülne akár kettőt-hármat félreállítaniuk, a többiek rögtön közrefognák őket. Ráadásul Michnek nem voltak önmagáról tévképzetei: a százhatvanöt centijével és filigrán testalkatával aligha jelentene kihívást bárkinek is a csatlósok közül. Az én fegyverem a nagy pofám, nem az öklöm. Mégis hova gondolok?