|4. Fejezet|

70 4 0
                                    

- Kit akarnak?-

Reggel Misa ébresztett azzal, hogy hozott nekem betét bugyit. Meg köszöntem majd el is vonultam a fürdőbe. Misa addig is felébresztette Kyoukát. Szegény szobatársam alig aludt az éjjel. A lány el kisért reggelizni és közölte, hogy az óra után fogja bejelenteni Reko-san azt, hogy át költözünk.

Ez így is lett. Az óra végén bent tartott minket és közölte, hogy pakoljunk össze ebéd után így tehát tettük, amit kért. Kyouka azért rá kérdezett, hogy miért kell ezt tenni így tettetve azt, hogy mi erről nem is tudtunk. Mikor végeztünk a pakolással Reiko jött be a szobába. Csak úgy szeltük át a lépcsőket. Az épület tetejére érve konstatáltam, hogy valószínűleg tetőtéri szobánk lesz. Senkit nem láttam erre fele. Bár Reiko azt mondta, hogy nem csak mi leszünk itt ahhoz képest senki sincs. Egy szobába tessékelt be minket. A helységbe szétnézve konstatáltam, hogy ez egy nagy szoba. A szobában három ágy volt egymás mellett. Szintén három szekrény tele egyen ruhával. Nyári és teli ruha is volt benne. A helységben volt még két ablak és egy polc könyvekkel. A szobából nyílt a fürdő. A fürdő rendezett volt. Egy kád, WC és egy mosdókagyló is simán elfért. Igaz a fapadló recsegett, de tűrhető volt. Viszont nem sokáig csodálhattuk mert várt minket egy újabb óra, ami most tánc volt. Mit ne mondjak nem volt könnyű. Csóri Kyouka annyiszor káromkodott, hogy a tizedik után már nem számoltam.

Este fele már nem éreztem jól magam ezért ki hagytam a vacsorát és hamarabb feküdtem le aludni. Éjjel arra keltem, hogy valaki mászkál a folyosón. Próbáltam minél halkabban ki kelni az ágyból és oda osonni az ajtóhoz. A fal túloldalán egy mély férfihangot véltem fel fedezni.

-De fogd már fel, hogy kell a lány te híg agyú. A lánynak az apja egyáltalán tudod ki? - Hallgattam a férfit és próbáltam ki találni, hogy kit keresnek.

-Pont leszarom ki az apja én csak azt mondom, hogy nyírjuk ki. Könnyeb lesz, mint hogy elcipelni és meg fenyegetni. Kinyírjuk majd elküldjük az apjának a fejét és rögtön itt lesz higgy nekem te félig agyhalott idióta. - Mondta a másik férfi. Kezdtem úgy érezni, hogy ha lebukok akkor nagy bajban lehetek, ezért már nem akartam többet hallgatódzni, de akaratlanul is meg hallottam még egy mondatot.

-A parancs azt mondja, hogy hozzuk el!- Válaszolta ingerülten a férfi.

- Hogy nyírjuk ki a ribancot?-kérdezte az előző kijelentést semmibe véve.

- Amikor elkezdődik a bál. Ha ott lesz a bálon akkor ott elraboljuk, ha nem akkor itt. - Hallottam, hogy elmennek ezért én is gyors vissza bújtam az ágyba.

Reggel elmeséltem mind két lánynak és ki faggattam őket az apjukkal kapcsolatban. Kyouka apja egy paraszt volt, akit kevesen ismertek szóval őt kizártuk. Jött Misa:

-Hát az én apám egy befolyásos ember volt, aki pénzel foglalkozott. Azonban nekem nem mesélt a belsős ügyeiről. - Misa apját még nem zárhattuk ki mivel keveset tudunk róla. Meglehet, hogy nem is minket kerestek hisz van még bőven lány itt.

- Na és a te apád Nao? - Kérdezte Misa.

- Az én apám nem lehetet hisz a felderítő egységben szolgált majd onnan haza jött és csak inni tudott, majd elment. Többet nem láttam. Őt is ki zárhatjuk. - Mondom a lánynak majd felálltam az ágyról és elkezdtem fel alá járkálni. Szerencsére van időnk ezért úgy döntöttünk, hogy még el nem érkezik a bál napja addig is vigyázunk Misára. A bál éjszakáján meg majd kiderül, hogy mi lesz. Három nappal a bál előtt fog kiderülni, hogy kik is mennek ezért valószínűleg vagy van egy be súgó, aki majd át adja ennek a két embernek az infókat vagy szimplán belsős emberek. Hisz az se kizárt, hogy a konyhán dolgoznak és ezért szeretnének vagdosni. Ott van még Shingo és Tetsodou is. Lehet nekik is közük van ehhez. A nap további része kicsit feszülten telt, de próbáltunk nem arra gondolni, hogy lehet, hogy le akarják vágni valamelyikünk fejét.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok. Ez egy kicsit rövidebb rész lett, de valahogy le kellet zárnom az idő ugrás miatt. A következő részben fog majd elkezdődni igazán a kaland rész.

Ruki-chan <3

Szavak száma: 668

Az igazi otthonom? ( Levi ff. )/ Befejezett/Where stories live. Discover now