Az igazi otthonom? ( Levi ff. )/ Befejezett/

|14. Fejezet|

♛- Kis pihenő -♛

Miután összeszedtem magam megkerestem a gyengélkedőt. Egy nagy épülethez irányítottak. A helységbe beérve rögvest le szólítottam egy ott dolgozót.

-Elnézést! Tudna segíteni nekem, egy embert keresek. A neve Nakamura Kyouka. - Kérdeztem a férfit aki odalépett egy polchoz majd leemelt arról egy füzetet, majd lapozgatni kezdte.

-Nakamura Kyouka, 104-es kadét? - Nézett rám mire bólintottam.

-Emeleten jobbra, a 19-es terembe. Fent mondja el a maga nevét és a beosztását. Ott be fogják engedni. - Mutatta az utat a lépcső felé. Rögvest fel szaladtam és a recepcióhoz szaladtam.

-Mit szeretne, hölgyem?- Kérdezte egy nálam jóval idősebb férfi.

-A nevem Brzenska Nao, Felderítő Osztag katonája. Szeretnék be menni Nakamura Kyoukához.- Nézek kérdően a férfira aki kutat valamit a kezében tartó lapok között majd bólint.

-Már szóltak, hogy jönni fog. Még pihenésre van szüksége. Az állapota stabil. Megengedem, hogy bent maradjon nála huzamosabb ideiig. A 19-es terembe találja. - Hadarja el majd megköszönöm és már rohantam is. Mikor megtaláltam a szobát nagy sebeséggel csaptam ki az ajtót. A szobában volt hat ágy abból csak az utolsóban voltak. 

-Kyouka?- Kérdeztem, de nem hallotta mivel békésen aludt. Az ágyához húztam egy széket majd leültem rá. Csak bámultam a lányt. Kicsit le volt izzadva. A tenyeremet a homlokához tettem és éreztem, hogy láza van. Kerestem egy tiszta rongyot amit bevizeztem majd a homlokára helyeztem. Utána megfogtam a kezét és vissza ültem.

-A testvérem vagy és szeretlek, ez az igazság. Különböző életeket élünk. Csak az ég tudja mi is történt velünk. Ha térden állva halnék meg te lennél az aki megment és ha te vízbe fulladnál, neked adnám a tüdömet, hogy lélegezhess.- mondom ki majd folytattam.  

-Nem akarlak többé elhagyni! Amíg én itt vagyok senki sem bánthat. - suttogtam magam elé.  

 Már vagy öt órája itt ülhettem mikor mocorgásra lettem figyelmes. Ébredezni kezdett. Kinyitotta a szemeit és próbált felülni. Mivel nem volt olyan erős ezért segítettem. 

-Úgy örülök, hogy élsz.- ugrottam a nyakába. Persze mikor felnyögött elhajoltam. Biztos fájt neki. 

-Reméltem, hogy még látlak. -  mondta ki az első mondatát. Mindkettőnk szeméből folyni kezdtek a könnyek. Még beszéltünk pár szót majd megjött az ebéd. Kyouka kérte, hogy hozzak neki almát mivel nem eszi meg azt levesnek nevezett moslékot. Így hát elkezdtem a várost járni.

 A várost járva sok kisgyerekkel találkoztam akik szaladgáltak és élvezték a mesés időt. Velük együtt örültem én is. Végre felszabadulhattam egy kis ideiig. 

- Aranyoskám, vegyen friss gyümölcsöt!- Mondta kedvesen egy idős asszony a bódéja mellet elhaladva. Megálltam hát és szétnéztem. 

-Gyönyörű almái vannak, asszonyom. Viszek párat a gyengélkedő társamnak. - Álltam meg előtte és válogattam ki pár darabot.

-Mennyi lesz?- kérdeztem miután a nő belerakta egy zsákba a fél tucat almát. 

-Jaj, aranyoskám felejtse el. Köszönöm, hogy megvéd minket. Az unokáim rajonganak magukért. Ha kérhetem tisztelegne nekik? Mindig ez tetszett nekik.- Mondta mosolyogva a nő majd bólintottam. A nő elment én addig egy kis pénz tettem az asztalra.  Nemsokkal később vissza tért a két unokájával. Először nem értették a helyzetet majd mikor meglátták a kabátomon lévő szárnyakat rögvest fel csillant a szemük. Az egyik kezemet a szívemre még a másikat hátra tettem. Csak úgy ragyogtak. Jó utat kívántak és vissza tértek a munkához. Én is jobbnak láttam el menni, Kyouka biztos vár. Ezzel a tudattal fordultam meg és indultam el. Két lépést ha tehettem mikor utánam szóltak.