|21. Fejezet|

53 4 0
                                    

-Ismerkedés a halállal-

A nemzetgyűlés nemeseit bebörtönzik, és helyüket a katonaság tagjai foglalják el. A csempészetet korábban az Első Belső Osztag birtokolta a Felderítő Osztag új technológia létrehozására használja, mint például a villám lándzsák. 

A Reiss-kápolna barlangjából származó izzó kődarabokat fényforrásként használják, növelve a termelékenységet, és lehetővé téve az éjszakai felderítő missziók számára, hogy kijelöljék a Shiganshina kerületbe vezető utat.

Eren új keményítő képességét arra használják, hogy létrehozzanak egy , ahol egykor Trost külső kapuja állt, amely elkezdi megtisztítani a titánokat a Maria-faltól.

A Felderítő Osztag növekvő népszerűsége sok fiatal katonát arra késztet, hogy besorozza vagy átcsoportosítsa.

"Két honapja koronázták meg Historiát. A lány gondoskodik az árvákról és a rászorulókról, a földalattiakról a falak pereméig. Levi-heichou támogatja őt, hisz ő is odalent nevelkedett. Amikor az embereknek szüksége van rá azt mondta, akárki és akárhol is legyen a segítségére siet. Ez-az amit Historia csinálni akar. Eközben Eren már egész jól halad a meg szilárdulási kisérlettel. Végül is Hange-san ki hajtja belőle a szuszt."

»»--⍟--««

Éppen civilbe jártam az utcát Kyoukával mikor egy idegen kadét lépett elénk.

-A nevem Vanetti Hisako! A 200-as osztagból!- tisztelgett előttünk a lány.

-Azzal bíztak meg, hogy keressem fel Brzenska Naot és adjam át neki ezt a levelet.- hajolt meg Kyouka előtt majd át nyújtotta neki az említett tárgyat. Kyouka át nyújtotta nekem, mire a kadét feje felvette a paradicsom színét. A levelet elolvasva az ált benne, hogy behívnak egy tárgyalásra Kenny Ackerman miatt. Szoltam a lánynak, hogy majd este találkozunk és, hogy sietek. Az épületbe be érve szembe futottam Hange-val és Levi-al. Az utóbbi szóvá is tette.

- Iparkodj! Öltözz ki.Tizenöt perced van! - közölte majd tovább sétált. Még gyorsabban szedtem a lábaimat. A szobámba beérve rögvest át is öltöztem majd ki is csaptam az ajtót és újra elkezdtem futni. A folyosóra befordulva meg is láttam a két személyt.

-Tizenöt percet mondtam. Ahelyett húszperc lett.- nézett rám a férfi majd a szemével végig mért.

-Hol a nyakéked?- kérdezte mire a nyakamhoz kaptam és kerestem az említett tárgyat. Hát nem a szobában maradt az egyetlen dolog amit kötelező viselni egy ilyen jellegű tárgyaláson?

-Menny, szaladj fel érte.- közölte Hange-san. Azonban mikor sarkon fordultam hallottam, hogy az ajtó kinyílik.

-Most fogok meghalni!- suttogtam majd lecsuktam a szememet.

Egy leheletet éreztem a nyakamnál majd egy dörmögő hang ütötte meg a fülemet.

-Majd arról gondoskodom én.- közölte a férfi majd átnyúlt felettem és a nyakamnál kezdett ügyködni. Mikor végzet a derekamra tette a kezét és szembe fordított magával. Szólásra nyitottam ki a számat de Levi megelőzött.

-Egy mukkot se!- utasította a férfi majd megfordult és elindúlt a szobába. A terembe be nézve megláttam Erwin és még egy embert.

A terembe két nagy ablak volt amiken kék színű függöny lógott. A helységbe egy kerekasztal volt még elhelyezve azon a jól ismert dobozka amit Kenny adott át nekünk és még két kipárnázott szék. A férfi rém emelte tekintetét majd intett. Betessékeltük magunkat és elfoglaltük a helyünket. Hange-san és Erwin rögvest az asztalnál álltak még én és Levi-heichou mögöttük. A terembe ott volt még Pixis parancsnok is. Az én kis iszákos pajtásom. A férfi mellém lépet és halkan odasúgott.

Az igazi otthonom? ( Levi ff. )/ Befejezett/Donde viven las historias. Descúbrelo ahora