Az igazi otthonom? ( Levi ff. )/ Befejezett/

|42. Fejezet|

♛-Pogácsa-♛

Reggel keltett Levi és egy óra múlva már úton is voltunk. Az út kellemesen telt Annie és Armin társaságában, ám ami viszont a kapitányt illeti, nos ő egy kicsit be volt feszülve. Szinte a homlokára volt írva, hogy mennyire haragszik Anniéra. Bár nem csodálom, hiszen a lány ölte meg a csapattagjait. Azonban Armin, ő jól kezelte a helyzetet. Látszik rajtuk, hogy sok időt töltöttek egymással és egy hangon pendülnek.

Levi ezek után is hozta a féltékeny formáját. Mondanom sem kell, mindenki tudja, hogy 3 méter különbség sem lehetett közöttünk. Egész úton a férfi árgus szemekkel ellenőrzött, hogy be tartom-e a kívánt távolságot. Be vallom őszintén, hogy zavarba ejtően imádtam arra gondolni, hogy a férfi ennyire közel akar magához tartani. Ahogy a gondolataim egyre jobban belevésődtek eme csodálatos gondolat körbe annál jobban színeződött el az arcom.

-Akkor beszéljük át a tervet utoljára!- Kezdett bele Annie.

-Ti az északi kapun fogtok átkelni és amint átjutottatok le adjátok a jelet és indultok is. Amit reggel adtam térkép azon rajta van minden. Mivel pénzt nem tudok nektek adni így ezt magatoknak kell orvosolni. Gyanítom nem lesz gond, ahogy elnézlek titeket, van tapasztalatotok. Mindezek után a kijelölt kerületen belül fogunk mozogni és találkozni. Amint letelik a kiszabott idő bejelentelek titeket és megkezdődik az előtárgyalás. Amint az sikerülni fog bevárjuk Erwint és talán Historiát is majd mindenki végzi a dolgát. - fejezte be a mondandóját a lány mire a férfin kívül mindenki hevesen bólogatni kezdett.

Minden úgy alakult ahogy azt a lány eltervezte. Gond nélkül bejutottunk az országba. Igaz sokáig még szart sem láttunk az országból mert egy nagy erdőn keresztül mentünk, de nagyon élveztem. Mikor a térkép és a szemünk is azt mutatta, hogy megérkeztünk egy nagyobb faluba rögvest elkapott a pánik. Nem azért mert nem oda valónak tűnök, szimplán az új emberek és az azokról való eddigi képmás miatt amit eddig róluk felépítettem. Ahogy egyre beljebb sétáltunk egyre több szempárt éreztem magamon. Mivel annyira féltem, hogy lebukunk a lehető legközelebb sétáltam Levi mellett. Az sem javított a helyzetünkön, hogy egy kisgyerek a lábamnak szaladt aminek hatására Levi felkarjába karoltam, mire ő csak a derekamnál fogva közelebb húzott magához.

-Oi! Szaros kölyök!- intézte Levi a gyerek számára a mocskos szavait. A kis idegen nem zavartatta magát inkább engem kezdett el bámulni.

-Közelebbről még szebb a hajad!- nézett fel rám csillogó szemekkel mire leesett, hogy miért éreztem magamon ennyi szempárt. A hajam színe. És ahogy szét néztem itt mindenkinek fekete vagy barna haja volt.

-Sajnálom, aranyom. Még nem tanulta meg, hogy hogyan is viselkedjen idegenekkel.- érkezett meg a kislány anyja.

-Nem történt semmi baj, asszonyom. Bóknak vettem a kijelentését.- nevettem el halkan magam, mert nem tudtam, hogy mennyire számít bóknak az amit mondott a lány.

-Helyes. Megérdemli, itt igazi ritkaság az ilyen hajszín. Örülhet a maga barátja, hogy ilyen kincs van a kezei között. Remélem méltóan is viselkedik önnel. Az én férjem egy hercegnőként bánt velem még anno. - nevetett fel a nő is mire bele pirultam a kijelentésébe. (Bezzeg, ha tudná, hogy épp a felettesem áll mellettem és el szokott picsázni, ha épp nem megy valami elsőre.)

Levi csak megforgatta a szemeit majd meg ragadta a csuklómat és húzni kezdett. Gyorsan még integettem az anyukának és a lányának majd a férfira meredtem. Egy ideig még saját kezűleg húzott maga után, de egyszer csak valami miatt elengedett majd a fejével intett, hogy kövessem.

-Elvileg hamarosan ki érünk a faluból és egy közeli kis erdőben meghúzzuk magunkat majd holnap reggel elindulunk abba a körzetbe, ahol majd jelentéseket fogunk kapni attól a csitritől.- Indult ki a faluból mikor is nekem eszembe jutott egy régi emlék.