Az igazi otthonom? ( Levi ff. )/ Befejezett/

|51. Fejezet|

♛-Mosoly, öröm, gyász-♛

Azt hiszem, a legkönnyebb dolog az életben az, hogy feladjuk, bármi is legyen az, amire koncentrálunk, vagy amiben reménykedünk, a legnehezebb dolog az, hogy folytassuk, de folytatnunk kell.

Levi szemszöge:

  852; április 9 

A hely ahol elvileg fogva tartják Naot bosszantóan védve van. És ezzel akkor szembesültünk mikor Erwin által hozott vakarcsok nem tértek vissza a felderítésről. Egy heves vita után eljutottunk oda, hogy megrohamozzuk a bunkert. Jelen pillanatban bevettünk egy nagy blokkot és most nyomulunk előre.

-Faszom! Újabb adag.- állítottam le a csapatot. 

-Ezek nem fogynak el?- kérdezte Xavy miközben az orrnyergét masszírozta. Örültem, hogy önként és dalolva csatlakozott az expedícióhoz. Bár most szívesebben dolgoznék egyedül, de be kellett látnom, hogy ez most nem menne. 

-Egy ember se maradjon élve!- adtam ki az utasítást mire rögvest megrohamozták a katonákat. 

-Két teljes órán át szopattak minket. Két óra egy emeletért. Két óra és oda a fele csapatunk.- csapott a falba Hange. Hange kis híján eltörte az orrom mikor megtudta, hogy mi történt. Ő leginkább hátul harcolt, vagy épp a korházi övezetben tevékenykedett. Az ő esetében sem volt kérdés, hogy csatlakozik. Rengeteget veszekedett és ordibált velem, teljesen jogosan. 

-Megtorlás.- suttogtam majd tovább indítottam a csapatot.  

-Levi, itt kínoztak nem olyan rég valakit.- ált elém Erwin és egy szürke tincset adott a kezembe. Kiharcolta, hogy mellettem legyen. Kibaszottúl ott merte hagyni a főhadiszállást az összes pénzes majommal együtt, hogy itt legyen. Köztudott, hogy Erwin mindig is velünk harcolt, nem pedig hátulról dirigált, de ez még engem is meglepett.

-Az összes ember aki meg merte érinteni vagy csak máshogy nézett rá, Levágom mind két végtagjait, az egyik a seggükben a másik az anyjuk szájában fog landolni. Ti értéktelen szarok!- indultam el az erősítés után.    

-Levi!- fogta meg a vállam a szőke, mire azon nyomban kikaptam onnan.

-Nem bíznál bennem egy kicsi?- ordibáltam rá.

-Kérdezed ezt egy olyantól aki még soha sem akart megölni? - rázott vissza a jelenbe a férfi mire beállt közénk a néma csend. 

-Induljunk.- törte meg a csendet a négyszemű.   

Nao szemszöge:  

A félelem bennünk lakozik. Mint a remény, az öröm vagy a szeretet. Ezek mind különlegessé tesznek minket. De a félelem talán a legfontosabb mind között. Mert a félelem nélkül nem tudnánk, hogy legyünk bátrak. A félelem tesz minket hőssé. 

-Valaki jön. Hallod, valaki jön. Szedd már össze magad! Hallod?-Ébresztgetett valaki  a távolból. Egy kis idő után jöttem csak rá, hogy Marcel próbál életben tartani. 

-Nem akarom! Nem akarok vissza menni!- suttogtam és ezzel egy időben már patakokban folytak le a sós könnyeim. 

-Emlékezz mit mondtam: Az élet nem arról szól, hogy várjunk, hogy elmúljon a vihar, hanem arról, hogy hogyan táncolunk az esőben.- jött a túloldalról a napi idézetem. Semmi energiám nem maradt, hogy ellenáljak. 

-Faszom! Kúrvára bejutottak! Porig égetem ezt a szart! Mind itt fog megdögleni! A kúrva életbe is.- szaladt át valaki a folyosón. Mire észhez tértem annyira, hogy fel fogjam mit is akarnak tenni késő volt. Egy hatalmas nagy robbanás jelezte, hogy az épület hamarosan csak egy romhalmaz lesz.