Csak egy rajz. Csak egy átlagos iskolai beadandónak indult az egész. Park Jimin nem hitt a varázslatokban, de amint megpillantotta gondosan megtervezett ideálját a saját osztályában, hirtelen nem tudott mit reagálni rá. Ugyanaz a nevetés, stílus, és...
Ahogy kicsöngettek utolsó óráról, már be is dobáltam minden cuccom a táskámba, majd kabátomat magamra rángatva rohantam ki az épületből, hogy minnél hamarabb hazaérjek. Szerencse, hogy alig két utcányira laktam a romos épülettől, ami bármelyik pillanatban feladhatná a szolgálatot és összeomolhatna.
- Megjöttem - mondtam, amint beléptem a házba, majd lerugva magamról a cipőimet és a kabátomat a fogasra akasztva, siettem be a konyhába, ahol anya szorgoskodott a pultnál.
- Szia Jimin - köszöntött mosolyogva, majd egy apró puszit adott a fejemre és a liszt mérésével kezdett foglalkozni újból.
- Megyek rajzolni - vettem el az asztalról egy nyalókát, majd a szobám felé vettem az irányt.
Egy hete azt a feladatot kaptuk, hogy le kellett rajzolnunk az ideálunkat, plusz egy apró jellemzést is kell róla írnunk, hogy milyennek képzeljük el. Először a rajzzal szerettem volna kezdeni, hiszen ha az meg van, akkor könnyebben megy majd a többi. Napokig hozzá sem kezdtem a feladathoz, hiszen nekem nincsen semmiféle ideálom. Sosem randiztam senkivel, talán egyszer jött be valaki, de neki is volt valakije, szóval halott ügy volt. Bár az idő múlásával egyre több fiút néztem meg magamnak, mint lányt, ami egy kicsit nyugtalanított, hiszen nem értettem, hogy miért van így. Csak bámultam a fehér lapot, kezemben egy ceruzával, de semmi nem jutott eszembe. Végül egyik este nem tudtam aludni, ezért hajnalban kezdtem neki a rajznak, de meglepetésemre kezeim szinte maguktól kezdtek mozogni és hagytak nyomot a fehér papíron. Azóta minden délután ezen ügyködöm, hiszen azt szeretném, hogy tökéletes legyen a rajzom. Mindig is szerettem rajzolni, úgyhogy ez sem okozott nagyobb problémát. Egy hatalmas mosollyal ültem le az íróasztalomhoz és vettem kezembe a ceruzámat, amivel az alapokat is rajzoltam. Észre sem vettem, hogy milyen gyorsan telik az idő, arra eszméltem fel, hogy egy kész rajz fekszik az asztalomon. Eltátottam a számat, ahogy fejbecsapott a felismerés, hogy egy fiút rajzoltam le, méghozzá egy igazán helyes fiút.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Megnyaltam alsó ajkam és még ki tudja hány percig tanulmányozhattam az agyam kreálmányát, de tetszett. Határozottan tetszett, amit megrajzoltam és a technikájával is teljesen meg voltam elégedve.
- Kár, hogy ilyen helyes fiú nem létezik - sóhajtottam fel, majd egy mappába csúsztattam a képet, nehogy valaki meglássa a családból.
A holnapi nap folyamán megírom róla a külső és belső jellemzőket, majd már be is tudom adni és reménykedhetek egy ötösben, hiszen a határidő péntek. Szerencse, hogy még csak kedd van, így tényleg minden energiámat ennek tudtam szentelni, kicsit sem törődve a többi tantárggyal, amiből sorra írtuk a dolgozatokat.
Sziasztok! Egy újabb Jikookos bloggal jelentkezem. Remélem elnyeri tetszéseteket és velem tartotok a történet végéig!
