it's just a drawing ~ jikook | ✔

59. fejezet

- Igazából nem is feküdtünk le egymással, Jimin - szólalt meg Sungwoo tíz perc kínos csend után.

- Mi? - ráncoltam össze a szemöldökeimet.

- Csak kitaláltam az egészet. Miután a kocsimban csókolózni kezdtünk, leállítottalak.

- Mi van? - bámultam rá továbbra is értetlenül. - Most szívatsz?

- Nem. Nem szívatlak Jimin.

- Akkor miért mondtad ezt? Mi van? Nem értem ezt az egészet. - ráztam meg a fejem.

- Féltékennyé szerettem volna tenni Jungkookot, hogy végre felfogja, hogy milyen értékes is vagy valójában. Én nem számítottam arra, hogy így kicsúszik a kezem közül az irányítás és ez fog történni. - mondta teljesen higgadtan, de én kicsit sem voltam nyugodt.

- Szóval azt akarod mondani, hogy az elmúlt egy hónap konkrétan felesleges volt és, hogy hiába szenvedtünk Jungkookal? - kérdeztem vissza, hogy hátha félre értettem valamit, de ő bólintott egyet, én pedig kezeimbe temettem a fejemet.

- Sajnálom Jimin - simított végig a karomon.

- Olyan hülye vagy Sungwoo - motyogtam és még mindig nem akartam felfogni, hogy az egész csak egy hülye lecke akart lenni. - Miért nem mondtad el előbb akkor? Miért vártad meg, hogy minden ennyire elbaszódjon?

- Fasz tudja.

- Konkrétan fölöslegesen vesztél össze Jungkookal - pillantottam rá, mire ő bólintott egyet. - Akkor azonnal fordulj meg és menjünk el hozzá. - mondtam neki, de ő megrázta a fejét.

- Nem. Nem akarom, hogy még jobban megharagudjon rám.

- Ne idegesíts már. Komolyan mondom, hogy fordulj meg Sungwoo és menjünk Jungkookhoz. - nyúltam a kormányhoz, mire rácsapott a kezemre.

- Ne nyúlkálj Jimin, mert neki fogunk menni valaminek - förmedt rám, de én kicsit sem törődtem ezzel és újra a kormányhoz nyúltam.

Viszont azt nem vettem észre, hogy a másik sávban jön egy autó, amikor észrevettem, akkor már késő volt. Egy hatalmas csattanást lehetett hallani, majd arra eszméltem fel, hogy a légzsák kinyílt mellettem. Hirtelen fel sem tudtam fogni, hogy mi történt, de ekkor belenyilallt valami a fejembe. Amikor odanyúltam akkor tudatosult bennem, hogy vérzik a fejem. Ijedten Sungwoora pillantottam, de csak a fejét láttam, ami az ablaknak volt döntve, szemei csukva voltak, arca pedig tiszta vér volt. Fel akartam emelni a jobb kezem, de egyszerűen nem ment, mert nagyon zsibbadt.

- Su...Sungwoo - motyogtam, majd egy pillanatra elsötétült minden, de két kezet éreztem meg, amik kisegítettek a kocsiból.

- Jól van? Minden rendben? - kérdezte egy idősebb nő, de képtelen voltam válaszolni neki, hiszen a fejemben a hangos csattanás játszódott le folyamatosan és Sungwoot láttam a szemeim előtt.

- A.. a barátom. A kocsiban van. Sungwoo a kocsiban van. - motyogtam és fel akartam kelni a földről, de megszédültem, ahogy megpróbáltam felállni.

- Nyugodjon meg, mindjárt itt van a mentő és kiszedik onnan a barátját - mondta az ismeretlen nő, de ekkor elsötétült minden és csak a mentőautó fülsüketítő hangjára tértem ismét magamhoz.

Egy piros ruhás ember lépett hozzám és felsegített a földről, majd az egyik mentőautóhoz kísért és ellátta a fejemen keletkezett sérüléseket.

Mindenféle kérdéseket tett fel nekem, de egyszerűen nem jutott el az információ az agyamig, így nem tudtam válaszolni neki szinte semmire. Megpillantottam, hogy a mellettünk lévő kocsiból egy hordágyat emelnek le, majd Sungwoo kocsijához tolják.

- Mi.. mi történik? - kérdeztem riadtan és észre sem vettem, hogy időközben könnyeim potyogni kezdenek.

- Megsérült a fehér kocsit vezető fiú, ön a hozzátartozója? - kérdezte tőlem, de én nem válaszoltam neki, hiszen ebben a pillanatban láttam meg Sungwoot, ahogy lélegeztető maszkkal tolják a mentőkocsihoz.

- Úristen - zokogtam fel és muszáj volt odarohannom hozzá, kicsit sem törődve azzal, hogy egyáltalán szabad-e. - Sungwoo... Sungwoo - zokogtam, amint megpillantottam, hogy éppen újraéleszteni próbálják.

Ekkor ismét elsötétült minden, az utolsó szó, amit hallottam, hogy elveszítettük.

**

Szemeim kipattantak, majd azonnal felültem, de a fejembe ismét belenyilallt valami.

- Jimin - hallottam meg anya hangját, mire összeszorítottam a fogaimat, hiszen a fájdalom egyre intenzívebb lett.

- Jimin hyung, jól vagy? - hallottam meg Jaehyun hangját is magam mellől, ezért vettem egy mély levegőt és kinyitottam a szemeimet.

- Mi.. mi történt? - motyogtam, hiszen az utolsó dolog, amire emlékeztem az az volt, hogy Sungwoo bevallotta, hogy nem is feküdtünk le egymással.

- Jimin, baleseted volt - mondta anya, de én nem értettem, hogy miről beszél. - Sungwoo belehajtott egy másik kocsiba. Nemrég fejezték be a műtétjét, az állapota már stabil.

- Mi? Te miről beszélsz?

- Minden rendben lesz - szólalt meg apa is, aki az ágy másik felén állt.

- Mi..én..muszáj látnom őt - dadogtam és összeszorított szemekkel és hatalmas fájdalommal, de felültem az ágyon.

- Nem szabad felkelned innen Jimin. Pihenned kell.

- Nem érdekel anya, látnom kell Sungwoot - motyogtam és leszedtem a létező összes izét magamról, amit rám tettek és konkrétan könyörögni kezdtem, hogy vigyenek el Sungwoohoz.

- Gyere Jimin, majd én megmutatom - nyúlt a kezemért Jae, miután kiléptünk az ajtón, azonnal jobbra fordult.

Nem érdekelt, hogy mennyire fáj a fejem, az sem, hogy mi lesz velem, de egyszerűen muszáj volt látnom őt. Felidegesített, hogy nem emlékeztem semmire. Olyan, mintha képszakadásom lenne. Ahogy befordultunk az egyik folyosóra megpillantottam Jungkookot és Sungwoo szüleit.

- Itt van Jimin - kiáltotta el magát Jaehyun, mire minden szem rám tegeződött.

- Jimin - motyogta Jungkook, majd azonnal felkelt a székről ahol eddig ült és odarohant hozzám. - Istenem Jimin, jól vagy? - nyúlt remegő kezekkel az arcomhoz, mire éreztem, hogy ismét elsírtam magam.

- Én... én jól, de Sungwoo? - kérdeztem tőle, mire életemben először láttam, hogy Jungkook sírni kezd.

- Most műtötték meg, az arca... az arca súlyosan megsérült - szipogta, mire egy pillanatra megszédültem, de Jungkook még időben megtartott és odavezetett a székekhez.

- Én nem emlékszem, hogy mi történt - motyogtam és minden erőmmel azon voltam, hogy visszaemlékezzek a történtekre, de egyszerűen nem ment.

- Nyugodj meg Jimin - törölte le a könnyeimet az arcomról Jungkook.

- Annyira sajnálom - pillantottam Sungwoo szüleire.

- Stabil az állapota, szóval nem történt semmi komoly. A műtét sikeres volt, hamarosan majd magához tér és reménykedünk benne, hogy ő többre emlékszik, mint te. - sóhajtott egy hatalmasat Sungwoo apja, mire bólintottam egyet.

- Sajnáljuk Jimin, hogy ez történt - szólalt meg az édesanyja is.

Néma csendben ültünk, időközben anyáék is idejöttek. Rengetek vizsgálatra vittek, hogy száz százalékosan megbizonyosodjanak arról, hogy semmi komoly nem történt velem. Mark is megjelent kevesebb, mint fél órával később, majd ő is sírva fakadt, ahogy meglátott engem és Sungwoot, aki még azóta sem tért magához. Még mindig nem emlékeztem semmire és kezdtem úgy érezni, hogy sose fog eszembe jutni, hogy mi is történt pontosan.