- Nem is olyan nyomorék ez a Mark gyerek - mondta Gain, miután Sungwoo és az említett hazamentek.
- Na, miből jöttél rá? - kérdezte Jungkook.
- Sokat beszélgettem vele az este folyamán és igazából jó fej, de sajnos foglalt, szóval kereshetek mást magamnak - vonta meg a vállait, miközben magára vette a cipőjét.
- Foglalt? - ráncoltam össze a szemöldökeimet.
- Ja, azt mondta, hogy egy ideje kavargat már valakivel
- Akivel még az egyik buliban smárolt? - kérdeztem, mire megvonta a vállát.
- Remélem nem komoly a kapcsolat, mert eléggé rég voltam már együtt valakivel - kacsintott egyet. - Na de megyek, nem szeretnélek feltartani titeket semmiben. - kacsintott egyet, majd egy gyors öleléssel elbúcsúzott mindkettőnktől és már el is tűnt a látókörünkből.
- Szerinted Mark és Gain összeillenek? - motyogtam, miután Jungkook becsukta az ajtót.
- Szerintem Mark túl jó lenne Gainhoz - vonta meg a vállait.
- Igazad van, de azért ráfélne már a lányra egy normális kapcsolat.
- Ahogy Markra is - értett velem egyet, mire bólintottam egyet.
- Talán egymásra találnak majd - simított végig az arcom jobb oldalán Jungkook.
Bólintottam egyet, ezzel lezárva is tekintettem a témát, hiszen nem szerettem volna erről beszélni. Sokkal jobban lett volna kedvem máshoz, hiszen rajtunk kívül senki más sincs a házban, az alkohol pedig meghozta a kellő hatását, nem mintha amúgy nem kívántam volna iszonyatosan Jungkookot.
- Ugye tudod, hogy miénk az egész ház? - haraptam be alsó ajkam, amint közelebb csúszott hozzám.
- Tudom - mosolyodott el, majd kicsit sem húzva az időt, szűntette meg a közöttünk lévő távolságot.
Ajkait azonnal mozgatni kezdte, de nem kapkodott el semmit, sőt feltűnően gyengéd volt velem. Sóhajtottam egyet, ahogy megéreztem kezét, ami időközben a mellkasomat kezdte a lehető legóvatosabban simogatni a pólóm alatt.
- Nem lenne kényelmesebb, ha a szobádban folytatnánk? - suttogta ajkaimra, mire bólintottam egyet, hiszen az ágyam azért még is csak nagyobb, mint ez a kanapé.
Felpattant a kanapéról, majd minden figyelmeztetés nélkül az ölébe vett. Lábaimat összefontam a hátánál, kezeimmel pedig a nyakánál bizonyosodtam meg arról, hogy nem fogok leesni róla. Persze ő is tartott, csak neki a lépcsőkre is figyelnie kellett, ezért most az egyszer bevállaltam a majom szerepét. Időközben ajkai ismét megtalálták az enyémeket és most már jóval durvábban csókolt, ami engem teljesen feltüzelt. Egy apró nyögés hagyta el a számat, amikor a vártnál kicsit erősebben tett le az ágyamra. Ismét fölém mászott, majd a szám helyett, most a nyakamat vette célba. Oldalra fordítottam a fejemet, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz, amit ő azonnal ki is használt.
- Van egy ötletem - motyogta a bőrömre, ezzel egy jóleső bizsergést kiváltva belőlem.
- Micsoda? - kérdeztem tőle, mire perverz mosolyra húzta a száját.
- Van egy fölösleges öved? - ült rá az derekamra, mire nyeltem egy aprót és bólintottam egyet. - A legalsó fiók. - mutatottam a ruhásszekrényem mellé.
- Király - kacsintott egyet, majd felkelt rólam és az említett hely felé indult.
Szívem hevesen kezdett dobogni és piszkos gondolatok jutottak eszembe, amint megtalálta a keresett tárgyat és felém fordult. Ismét a derekamon foglalt helyet, majd egy szenvedélyes csókra hajolt hozzám. Kezeimet a hajába túrtam és játszadozni kezdtem a tincseivel, miközben nyelveink örömtáncot jártak. A pólómért nyúlt, én pedig értettem a célzás, a kezeimet a fejem fölé emeltem, így könnyen meg tudott fosztani a zavaró ruhadarabtól.
![](https://img.wattpad.com/cover/136374008-288-k872207.jpg)
VOCÊ ESTÁ LENDO
it's just a drawing ~ jikook | ✔
FanficCsak egy rajz. Csak egy átlagos iskolai beadandónak indult az egész. Park Jimin nem hitt a varázslatokban, de amint megpillantotta gondosan megtervezett ideálját a saját osztályában, hirtelen nem tudott mit reagálni rá. Ugyanaz a nevetés, stílus, és...