it's just a drawing ~ jikook | ✔

60. fejezet

* Jungkook POV *

Bármennyire is utáltam jelenleg Sungwoot és haragudtam rá, egyszerűen képtelen voltam magára hagyni őt. Nem tudtam, hogy pontosan mi történhetett, de iszonyat hálás vagyok azért, hogy mindketten túlélték. Viszont Sungwoo arca megsérült, valószínűleg már sosem fog eltűnni, a műtét okozta hatalmas heg. Amikor felhívott Jimin anyja, tudtam, hogy valami nincsen rendben. Nagyon kedves és segítőkész volt, elmondta, hogy melyik kórházban vannak és, hogy melyik osztályon. Azonnal felhívtam Markot, majd a lehető leggyorsabban ide jöttem. Amikor megláttam Jimint, nem bírtam ki, hogy ne sírjam el magam. Az arca tele volt lila foltokkal, a fején pedig egy hatalmas kötés volt. A szülei tájékoztattak, hogy minden rendben vele, valószínűleg csak a fejét üthette be, de Sungwooval már más a helyzet. Már javában műtötték, amikor odaértem. Soljin, Sungwoo édesanyja és Junho, az apja a műtő előtt vártak, én pedig csatlakoztam hozzájuk és csak ekkor tudatosult bennem, hogy nem veszíthetem el Sungwoot. Vele nőttem fel, ő a legjobb barátom és nem halhat meg. Képes lettem volna mindent megbocsátani neki, csak élje túl ezt az egészet és majd, ha pár év múlva visszatekintünk erre az esetre, akkor csak egy jót nevessünk ezen az egészen. Amikor végeztek a műtéttel, azt mondta az főorvos, hogy stabil az állapota, a nehezén már túl van. Azzal is próbált minket bíztatni, hogy hamarosan magához fog térni, de azért adjunk egy kis időt neki, hiszen egyszer már leállt a szíve és ne várjuk el, hogy azonnal felébredjen. Amikor megpillantottam Jimint felém sétálni, megkönnyebbültem, hogy vele tényleg nem történt semmi komolyabb. Nem tehetek róla, de ismét könnyek potyogtak végig az arcomon, bármennyire is utáltam sírni. Nem akartam elengedni őt soha, hiszen csak most kaptam vissza. Fogalmam sincs, hogy mennyit várhattunk Sungwoora, olyan volt, mintha megállt volna az idő. Éjfél is elmúlt már, de eszünk ágában sem volt hazamenni. Egyedül Jimin szülei vitték haza Jaehyunt, hiszen neki ettől holnap még suliba kell mennie, viszont Mark és Jimin velem vártak, ahogy Sungwoo szülei is.

- Magához tért - lépett ki egy fehér köpenyes férfi Sungwootól. - Be lehet hozzá menni, de beszélni még nem nagyon fog. És, ha lehet, akkor ne nagyon emlegessék a balesetet neki, nem tudjuk, hogy mi lesz a reakciója rá.

- Rendben! Köszönjünk! - mondta könnyes szemekkel Soljin, majd azonnal bementek a fiukhoz.

Mi hárman pedig tovább vártunk, hiszen nem akartunk pofátlanok lenni és megzavarni őket. Jimin egész végig az ujjait tördelte és a szája szélét rágcsálta, azért a kezéért nyúltam és összekulcsoltam az ujjainkat. Rám pillantott, majd egy mosolyt erőltetett magára.

- Mondanom kell valamit - szólalt meg, mire kérdőn pillantottunk rá Markkal.

- Mi az? - kérdeztem.

- Mielőtt történt a baleset, Sungwoo elárult nekem valamit - nyelt egy aprót, nekem pedig a létező összes rossz dolog az eszembe jutott.

- Mit? - kérdezte Mark.

- Nem feküdtem le vele. Csak csókolóztunk, de utána leállított, mert bűntudata volt. Ezután mondott még valamit, de arra nem emlékszem, pedig tudom, hogy mondott valamit. - pillantott rám.

Kitágult szemekkel és eltátott szájjal bámultam, hol Jiminre, hol Markra. Nem tudtam, hogy komolyan mondta-e, amit mondott vagy csak hülyéskedett, de az arcából kiindulva halálosan komolyan beszélt.

- De, akkor miért nem mondta el, hogy az egész csak hazugság volt? - kérdezte Mark, mire Jimin megvonta a vállait.

- Nem tudom.

- Erre szerintem akkor térjünk majd vissza, amikor már nem ebben a rohadt kórházban leszünk - szólaltam meg én is, mire mind a ketten bólintottak egyet.

Ha ez igaz és komolyan nem feküdtek le, akkor tényleg nem értem, hogy miért nem mondta el előbb, még azt is mondta, hogy mi volt az oka annak, hogy a farka után ment. Meg vagyok zavarodva és kezdem azt hinni, hogy sosem fogunk innen hazamenni. Csak egy pillanatra hunytam be a szemeimet, de sikerült elbóbiskolnom, amit nem szerettem volna.

- Jungkook - hallottam meg Jimin hangját, majd megéreztem két kezét a vállamnál, ezért megdörzsöltem a szemeit és kinyitottam azokat.

- Mi az?

- Bemehetünk Sungwoohoz. Soljin és Junho hazamentek, mert mindketten dolgoznak reggel, de én megígértem, hogy itt maradok, ahogy Mark is. - mondta, mire bólintottam egyet és felálltam a székről, hogy végre bemehessünk hozzá.

Elől ment Jimin, utána Mark, leghátul pedig én. Próbáltam nyugodt maradni, hogy ne lássa rajtam, hogy valójában mennyire kivagyok. Ahogy megpillantott minket, látszott rajta, hogy nem számított arra, hogy mi is itt leszünk. Egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, de utána azonnal Jiminre pillantott.

- Sajnálom Jimin - mondta, mire az említett, azonnal odasietett az ágyához és leguggolt mellé.

- Nem emlékszem semmire Sungwoo - motyogta.

- Én igen és nem a te hibád volt a baleset - erőltetett egy mosolyt magára, de olyan volt, mintha nem mondana igazat.

- Eléggé szarul nézel ki - tettem karba a kezeimet, mire rám pillantott.

- Voltam már jobban is - vonta meg a vállait válaszként.

- Lesz ez jobb is.

- Tudom - mosolyodott el, majd vett egy mély levegőt és behunyta a szemeit. - Amúgy mi lett a kocsimmal?

- Valószínűleg már a roncstelepen van - vontam meg a vállaimat, mire mindenki rám pillantott. - Mi van? - néztem értetlenül rájuk.

- Semmi - forgatta meg a szemeit Jimin. - Nem nagyon értek a kocsikhoz, de az eleje teljesen összetőrt, szóval nem tudom, hogy jelenleg merre van.

- Legalább túléltük - vonta meg a vállait. - Veled minden rendben, igaz? - kérdezte Jimintől, aki csak bólintott egy aprót.

- Velem minden rendben van.

- Nem láttam még az arcom a baleset óta, szóval nem tudom, hogy velem minden oké-e - nevetett fel keserűen.

- Minden oké - válaszoltam, majd leültem Mark mellé az egyik székre.

- Ha te mondod - bólintott egyet.

**

- Mi történt igazából? - kérdeztem Sungwootól, amikor Mark és Jimin elmentek valamilyen vizsgálatra, így ketten maradtunk.

- Nem vettem észre, hogy jön egy kocsi a másik sávban, én pedig be akartam kanyarodni, de sikeresen neki mentem a kocsinak.

- Szerinted ezt elhiszem? Sungwoo ne hazudj már nekem! - szorítottam ökölbe a kezeimet, hiszen egyáltalán nem akartam kiabálni vele.

- Jimin elrántotta a kormányt, ezért belementünk egy kocsiba. Tessék, most már örülsz?

- Ha már az elején nem hazudsz nekem, akkor talán nem feküdnél most itt és talán össze sem vesztünk volna te gyökér - pillantottam rá, mire ő bólintott egyet.

- Tudom.

- Akkor meg? Mi értelme volt kitalálnod, hogy lefeküdtél Jiminnel, ha meg sem történt? - kérdeztem.

- Hogy végre rá gyere arra, hogy szereted Jimint. Tudtam, hogy féltékeny leszel, ha megtudod, hogy lefeküdtünk, de nem gondoltam, hogy ennyire el fog fajulni a dolog.

- Hülye vagy Sungwoo - mondtam, hiszen erre nagyon mást nem lehetett.

- Tudom, Jimin is mondta már. Talán megérdemlem, hogy most itt feküdjek és ronda legyen az arcom, életem végéig. - kezdett játszadozni a takarója szélével.

- Nem érdemled meg - motyogtam, de ekkor nyílt az ajtó és pár orvos jelent meg, hogy megvizsgálják Sungwoot.

Már csak tíz rész van hátra a történetből :') Nagyon a szívemhez nőtt a történet, szóval nagyon-nagyon nehéz lesz lengedni....