it's just a drawing ~ jikook | ✔

21. fejezet

A mosdókagyló szélébe kapaszkodva bámultam magam a tükörben, vagyis inkább a nyakamat. Az előbb történtek nyomot hagytak a fehér bőrfelületemen, ami eléggé feltűnő volt. Nem nevezhetném nagy foltnak, de az ember szeme megakad rajta, ha szembe találkozik velem. Óvatosan megérintettem a véraláfutásos helyet, de azonnal felszisszentem, hiszen fájt, ha hozzáértem. Még most sem tudom felfogni, hogy ez tényleg megtörténik velem. Úgy érzem, hogy sohasem fogom megérteni, hogy Jungkook hogyan képes valakit megcsókolni úgy, hogy nem érez iránta semmit. Gondolatmenetem egy halk kopogás szakította félbe, amitől megugrottam, hiszen túlságosan elvesztem a gondolataimban, plusz nem számítottam rá, hogy kopogni fog.

- Igen? - pillantottam rá, mire kérdőn nézett rám.

- Mit csinálsz? Szeretnék már aludni. - dörzsölte meg a szemeit, majd egy ásítás kíséretében visszaindult a szobájába.

Némán követtem őt, majd szó nélkül feküdtem le a földre. Ekkor éreztem csak meg, hogy mennyire álmos is vagyok igazából, mert szemeim automatikusan csukódtak le.

- Jó éjt Jimin - hallottam meg Jungkook hangját, de választ már nem kapott rá, hiszen engem azonnal elnyomott az álom.

**

A fejem sajogására riadtam fel, de nem mertem megmozdulni, hiszen minden apró cselekedet miatt szét akart szakadni az említett testrészem.

- Jungkook? - suttogtam erőtlenül és összeszorítottam a szemeimet, hátha így kiűzöm a fájdalmat.

- Mi az? - hallottam meg a hangját, mire megkönnyebbültem.

- Nagyon fáj a fejem - szorítottam össze a fogaimat, hiszen még beszélnem is fájt.

- Hozok neked gyógyszert - kelt fel az ágyáról, majd magamra hagyott.

Nagyon ritkán szokott fájni a fejem, de amikor fáj, akkor annyira, hogy képes lennék belehalni a fájdalomba. Szinte éreztem, ahogy dübörög a fejem, de nem tudtam elképzelni, hogy a másnaposság vagy valami teljesen más miatt. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el, de hallottam az ajtó csukódását és éreztem, hogy Jungkook leguggol a matrac mellé.

- Ezt vedd be - nyújtotta felém a gyógyszert majd jelezte, hogy jó lenne, ha fel tudnék ülni. - Hoztam hideg borogatást. Anya azt mondta, hogy az ilyenkor elvileg sokat segít. - tette a poharat az asztalára, miután bevettem a fehér tablettát.

- Anyud tudja, hogy itt vagyok? - pislogtam nagyokat, mire ő csak egy aprót bólintott, majd homlokomra terítette a vizes rongydarabot, ami rendkívül jól esett a felhevült testemnek.

- Nem lesz semmi baj - simított végig az arcomon, majd egy apró puszit adott a szám szélére és felkelt mellőlem. - Próbálj meg aludni aztán, ha felkelsz már semmi bajod nem lesz. - biztatott, mire egy apró bólintás kíséretében behunytam a szemeimet és minél hamarabb el szerettem volna aludni, mert kezdett ismét lüktetni a fejem.

Fogalmam sincs, hogy végül sikerült-e visszaaludnom, de amikor következőre kinyitottam a szemeimet, már nem fájt a fejem annyira, de azért még éreztem, hogy tompán lüktet. Összeszorított szemekkel ültem fel a matracon, majd körbepillantottam a szobában, de senki sem volt ott rajtam kívül. A telefonomért nyúltam, ami délután fél négyet mutatott, én pedig elképedve bámultam az órát, hogy szinte átaludtam, a mai napot. Vettem egy mély levegőt, majd feltápászkodtam a matracról és az ajtóhoz léptem. Jungkook azt mondta, hogy az anyja itthon van, szóval nem feltétlen szerettem volna kimenni a szobából. Kikandikáltam a szobából, de senkit sem láttam és semmit sem hallottam. Átgondoltam, hogy milyen lehetőségeim vannak és végül arra jutottam, hogy meg kell keresnem Jungkookot. Próbáltam a lehető leghalkabban lépkedni, de fogalmam sem volt, hogy merre kellene őt keresnem. Először a fürdőbe mentem, de senkit sem találtam ott, ahogy a nappaliban és az ebédlőben sem. Hangokat hallottam a konyha felől, szóval úgy gondoltam, hogy biztos ott lesz majd, de arra nem számítottam, hogy az anyjával találom magam szembe. Szinte ledermedve figyeltem a nőt, aki szintúgy nem számított a megjelenésemre.

- Jó napot én Park... - kezdtem el zavartan, de szavamba vágott.

- Park Jimin vagy, tudom. Jeongguk említette már. - mért végig tetőtől talpig, amitől még jobban feszengeni kezdtem. - Fáj még a fejed? - pakolta tovább az edényeket rám sem nézve.

- Nem. Köszö... - kezdtem el, de ismét a szavamba vágott.

- Gyógyszert nem szabad megköszönni, mert nem fog hatni - erőltetett egy mosolyt magára, ami tele volt gúnnyal.

- Rendben - pislogtam zavartan és nem nagyon tudtam, hogy mit is kellene csinálnom.

- Jungkook elment boltba. Hamarosan megérkezik, addig eszel valamit? - kérdezte, majd a hűtő felé vette az irányt.

- Igen - bólintottam egy aprót, de továbbra sem mertem megmozdulni.

Felsorolta, hogy mik közül választhatok, majd felajánlotta, hogy ehetek akár müzlit is, azonnal belementem, mert nem mertem volna nemet mondani neki. Most már kezdtem megérteni, hogy Jungkook miért nem szerette volna, ha találkozok az anyjával. Nem mondanám, hogy bunkó volt velem, csupán távolságtartó, olykor pedig lenéző. Persze megértettem, mert most találkoztunk először és úgy aludtam itt, hogy ő nem is tudott róla, de valahogy úgy képzeltem el, hogy kedves és nagyon aranyos lesz. Amikor meghallottam a bejárati ajtó hangját, nagyot dobbant a szívem és reménykedtem abban, hogy Jungkook jött meg, nem az apja. Eléggé ciki lenne, ha két idegen emberrel kellene eltöltenem fél órát úgy, hogy nem vagyok egyiknek sem szimpatikus. Amikor megláttam Jungkookot egy nagy kő esett le a szívemről, hogy kell újabb órákat kínos csendben eltöltenem.

- Megjö... - lépett be a helyiségbe, de amint megpillantotta, hogy mindketten itt vagyunk, kissé ledermedt. - Fáj még a fejed Jimin? - pakolta le az anyja mellé a szatyrokat.

- Még egy kicsit, de már nem vészes - erőltettem magamra egy apró mosolyt.

- Értem, akkor mi most vissza is megyünk a szobámba - biccentett az ajtó felé, mire szó nélkül követtem őt.

- Nem kellett volna kimenned a szobából - sóhajtott fel, miután már az ágyán ültünk.

- Bocsánat, én csak téged akartalak megkeresni - pillantottam zavartan rá.

- Mindegy, nem baj. Sajnálom, ha anyám bunkó volt. Eléggé távolságtartó tud lenni azokkal az emberekkel, akiket eddig felhoztam magamhoz. Nem sokkal találkozott, de akikkel igen, azokkal eléggé lenéző volt. De nyugi, apa nem ilyen. Ő jó fej és eléggé jól kijön mindenkivel. - mosolyodott el, mire bólintottam egy aprót.

- Nem mondott semmi olyat anyud, szóval minden oké.

- Ennek örülök, mert eléggé le tud égetni - nevetett fel kínjában.

- Felőlem mondhat bármit, az úgysem változtat a véleményemen rólad - pillantott rá, mire féloldalas mosolyra húzta a száját.

- Ennek örülök Jimin - simította el az arcomba lógó tincseimet, majd fejemet oldalra fordította. - Szerinted megláthatta a szívásfoltot a nyakadon? - nyúlt az említett testrészhez, mire felszisszentem, hiszen még mindig érzékeny volt.

- Nem hiszem. Nem olyan sokszor nézett rám. - motyogtam, bár figyelmemet Jungkook jobban lekötötte, aki beharapott ajkakkal figyelt engem.

- Akkor jól van. Nem kellene lassan hazamenned? A szüleid biztos aggódnak már érted. - tette egyik kezét a combomra.

- D..de - köszörültem meg a torkom.

- Nem vagy másnapos? - hajolt közelebb hozzám, mélyen a szemeimbe nézve.

- Nem - tartottam a szemkontaktust, ami egyre jobban kergetett az őrületbe.

- Én sem - suttogta szinte az ajkaimra, majd egy mosoly kíséretében, birtokba vette azokat.