8 Vámpír 1 Helyen [BEFEJEZETT][BTS]

Sajnálom

           Zsófi szemszöge

Hallottam meg találtad a családodat, nost milyen csak melegekkel lenni? Kérdezi lenézően, megfordultam szemébe néztem, egy ravasz mosolyra húzta száját, míg bennem jobban szét áramlot a méreg.

-Nem érdekel honnan tudod, de ha még egyszer, szádra mered venni így a családomat, nem lesz jó vége, és ezt az erdőbe intézzük el.-  Mondtam neki idegesen.

-Szóval igazam van.-  Mondja miközben vigyorogva bólogat, Jisoo oda akart súgni valamit amit nem értettem.

-JISOOO Ne szólj BELE ez a MI Harcunk!- Ordítja  le szegény lányt, próbáltam ésszerűen gondolkozni, ami szerencsére ment, még nem ment el teljesen az eszem, hogy ne essek ennek a szemét alaknak. Felakar húzni, azt várja, abból akar erőt gyűjteni, az én mérgemből, na abból nem fogsz te szar ember.

-Nem tudom, hogy azok-e, de nem zavarna- Mosolyogtam el, és igen ez őszinte mosoly volt, a szemem könnyes volt ugyanis a düh ott jött ki, ha nem is a kezemnél. Meglepődött, láttam arcán nem tud hírtelen mit mondani. Nagyon nézet engem, erelyét próbálta rajtam használni, ami félig sikerült, hisz meggyengűlt a lábam, és a földön térdeltem. Ohh... hogy mindenkinek van valami képessége csak nekem nincs, vagyis nem ilyen. Török ülésbe leszenvedtem amgam, majd lehunytam a szemeimet, pihentem egy kicsit. Éreztem a talajt, mi milyen távolságra van tőlem, és azt is éreztem miközben felém közeledik. 

-Most meg kapod amit érdemelsz!-  Szól hozzám, kinyitottam a szemem, és igen egy ököl lett volna az arcomba, öklömet meg szorítottam, majd behunytam szemeimet. Már csak annyit érzel , hogy kicsi szellő és nagy csattanás, Minho elrepült láttam a talajon keresztül. 

-ELÉG!- Ordította el magát D.O. Gyorsan felálltam, ahogy Minho is, majd néztünk fel az erkélyre, igen itt van egy erkély amit teljesen el is felejtettem, ott voltak Namjoonék és D.O elég mérgesnek tűnt. 

-Nem erre tanítottalak benneteket, ugye tudjátok?!-  Ordít velünk D.O

-Igen.-  Mondtuk egyszerre. 

-Ezt ami köztetek van megbeszélitek, küzdelem nélkül.-  Mondja D.O. Hát ha le itattnának talán akkor beszélnék ezzel az alakkal de akkor se szépen, ezek után. 

-Gondolom nem akarjátok, hogy az osztály elsőről lekerüljetek a magatartás miatt, vagy hogy elhadjátok az intézményt!-  Mondja nekünk D.O.

-Nem.-  Mondtam neki, miközben meghajoltam, Minho is így tett, majd D.O elhagyta az erkélyt. 

-Nem válltozott semmit D.O.-  Huppantam le a földre.

-Hát nem.-  Mondja Minho miközben a földre terül.

-Huh,  jó gyorsan váltotok hangulatot.-  Mondja Lisa.

-Elmentem, a következő órán ne számítsatok rám.-  Mondtam, miközben feláltam, táskámat hátamra kaptam.

-A tóhoz mész?-  Kérdezi Minho.

-Nem.-  Mondtam neki.

-Gwang professzor termébe megyek.-  Mondtam neki.

-Azt hittem a toronyba.-  Sóhajtot nagyot Jisoo.

-Ott buli szokott lenni, és múltkor áh... mindegy, pussz nektek.-  Mondtam, miközben puszit dobtam nekik, majd kiléptem a teremből, a folyosókon lépkedve kerestem meg a termet ahol meditálni szoktunk órákon, szerencsére senki se volt ott, így nyugisan ültem le egy párnára, majd kezdtem a csendet hallgatni, és koncentrálni. 

Az előbb történtek jöttek elő, igaz Minhoval mindig össze veszünk majd megbeszélés nélkül, leszünk újból jóba, mi mindig így működtünk, amit D.O nem tud ezekszerint még most sem megérteni, mi ketten ezen már rég túl tettünk, hogy ez van. 

Eszembe jutott mikor futottam Hyunwo elől, anyu halála helyszínére futottam, nem értem miért nem mentem be a suliba vagy a tóhoz miért nem mentem.  Majd be jött még egy helyszín, a tó, ott hülyülünk a barátaimmal és a családommal, szaltózgatunk ilyenek, de valami hiányzik, jobban megnézve mindent, nem tudtam rá jönni, nagyon zavart, és ez idegesített a legjobban, hogy nem tudtam, hogy mi. Mikor ez a kép eltűnt sípolni kezdet a fülem iszonyatosan. Be villant mikor Namjoon mondja "Nem tudtalak meg védeni" Miért van az, amikor anya előttem halt meg én is ezt érzem. Nem tudtam meg védeni, és magamat okolom-e miatt, vajon anya mit mondana? Azt hogy az én hibám, mi hibánk, vagy nincs semmi baj? Az a gond hogy már nem tudom meg. 

-Hogy-hogy egyedül vagy itt?-  Kérdezi meg Gwang professzor. 

-Egyedül akartam lenni.-  Mondtam neki, miközben próbáltam vissza esni abba az állapotomba mint ez előtt voltam.

-Egy olyan dolgot akarsz meg tudni, amit nem tudnak megválaszolni?-  Kérdezi.  

-Egyedül akarok lenni most.-  Mondom neki, miközben öklömet össze szorítom mégjobban.

-Gondolj arra a személyre, úgy sikerülni fog.-  Mondja, majd elhagyja a termet, király, ő is mintent tudd, amit te nem is akarsz azt is... Nya akkor próbáljuk meg ahogy mondta. Nagy levegőt vettem amit lassan fújtam ki, két mancsomat kicsi és laza ökölbe tartottam a comb-térdemen, majd elkezdtem anyára gondolni, egy csomó kép jött elő vele kapcsolatban, ahol együt vagyunk a medencébe, ahol engem tanít főzni, tanulunk együtt, ahogy apa bántja, de próbál mosolyogni, hogy ne lássam, hogy fáj neki, majd mikor leakarják szúrni előtte, még akkor is képes volt mosolyogni, csakis miattam. hírtelen minden elsötétül, majd egy fehér ruhás nőt látok meg szemeim előtt, látásom egyre jobban élesedik, és meg látom. EZ ANYA! De miért nem tudom megérinteni? 

-Zsófi!-  Szólit meg mosolyogva.

-Anya!-  Szólítom meg csodálkozva, de síró hangon.

-Van egy kérdésed nem?-  Teszi kezét arcomra. 

-Igen, mi mindketten Namjoonal azt gondoljuk, sajnáljuk hogy nem tudtuk egymást megvédeni, és zavar, hogy ezt te nem tudod már meg válaszolni, hogyan gondolod te, é..és ha most nem tudnék veled beszélni, nem tudnám neked ezt mind elmondani, hogy mi szeretünk, és sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni akkor.-  Mondtam neki, mikor a végére értem elsírtam magam. 

-Kicsim ilyen eszedbe ne jusson, hogy a te hibád! Ennek így kellet lennie és kész, a válaszom a rejtett kérdésedre az, hogy " Én meg sajnálom, hogy nem tudtalak benneteket megvédeni, szeretlek titeket, és ezt kérlek Namjoonak is mond el."-  Mondja nekem édesanyám.

-Re..endben.-  Mosolyogtam rá.

-Legyetek jók.-  Puszil homlokomra.

-T.e.e is. - Mondtam neki sírva, a fehér alak aki édesanyám volt, eltűnt. Én meg vissza tértem a jelenbe, fura volt, könnyeim csak folytak, és próbáltam feldolgozni az előbbit, tehát szeret minket, és ő is úgy gondolja ahogy mi, ami mondjuk úgy, hogy megnyugtatt. 

Elkezdtett rohadtul fájni a fejem, mintha beakarnának menni, még azszem anyu tanította, hogy kell kizárni, koncentrálni kell rá, hogy takarodjon ki, nem szabad beengedni, zárjam le az elmémet, törüküllésemet kicsit megszépítettem egyenesbe vágtam a hátamat, kezemet fejemről, vissza tettem térd-combra, majd próbáltam erre a láthatattlan falra koncentrálni amin nem juthat át semmi.

-Áh!-  Adtam ki hangot, hogy fáj nagyon, mintha kést szúrtak volna bele a fejembe, de nem, nem szabad beengedni, csak kárt okozna. Mintha árammal csaptam volna meg, vagyis én azt éreztem, de hogy benne mekkora kárt tettem jó kérdés. Próbáljunk kicsit lenyugodni, mély levegőket veszek, majd lassan kifújom, a fejfájásom emúlt, gondolom nem próbálkozik többet. 

-Zsófi!-  Hallom meg nevemet, miközben futást érzékelek, látom a talajt, ami nagyon legyengít, benézz az előttem lévő szobába, majd jön  tovább, és ennyit bírt az erőm, ez az egész egyedül léti dolog lefárasztott....