Amíg emlékszel rám ✓

8

JUNGKOOK

A fiú agyát azonnal ellepte a sűrű köd, csak egy testet látott maga előtt. Az övé lehet most. Hol maradtak az érzelmei? Mikor hűlt így ki? Egyáltalán mi ez a tétovázás? 

- Csak remélni mertem, hogy nem másnak nyitok ajtót így - kuncogott Minsoo majd megragadta Jungkook kabátjának nyakát és annál fogva rántotta be a fiút a szobába. 

Kezekből és sóhajokból álltak, Jungkook elveszett az értetlenségben. Nem ezért jött ide. Nem is érzi, hogy jelen van teljesen, ez csak a teste. A lelke merre járhat? Minsoo határozottan az ágy felé mozdult, vonta magával őt és közben beleharapott a fülcimpájába. 

- Ezt... - Jungkook azt akarta mondani, hogy többet ne tegye, de a lány megismételte és kezdte egyre inkább vissza rántani a való világba. Aztán a tenyerei önkéntelenül rásimultak az idomokra és átkozta magát. Érezte a kényszert, hogy ő vegye át az irányítást, felvegye a hangulatot és az ösztönei szerint cselekedjen. De az ösztöneit kiütötte a bűntudat, ami belülről emésztette. 

- Mi a baj? Nem tetszem így? - Minsoo hangja túl sok volt. Jungkook elfordította a fejét, megszakítva ezzel egy alig elkezdett csókot. Nem erre az ízre számított, úgy érezte, a lány ajkai tompák, nem illettek össze az övéivel. 

- Kié az a szám, amit megadtál? 

Síri csönd telepedett rájuk. Jungkook meg volt győződve róla, hogy Minsoo belevigyorgott a vállgödrébe. Érezte. 

- Az enyém. Vagy talán rosszul írtad be a telefonodba? 

- Nem. Azt írtam be, amit mondtál. Csakhogy...

- Elveszel a részletekben, Kook - ettől a becenévtől kirázta a hideg és végleg eltűnt az előbb még pislákoló láng, ami elkapta egy kis időre. 

- Miért játszol velem? Mire jó ez? 

Ellépett a lánytól és lejjebb húzta magán a pólóját. Miközben a kabátját igazította, nem nézett Minsoo-ra, de nem is kellett. Hallotta, ahogy a lány hitetlenkedve elneveti magát és szinte látta maga előtt a gúnyos mosolyát is. 

- Vicces ezt pont tőled hallani. Azok után, amiket műveltél, komolyan meglep, hogy ilyen akár veled is meg történhet?

- Szóval leckének szántad? 

- Rád fért. De azt hittem te is érted a poént és majd együtt nevetünk ezen. Sok mindenben hasonlítunk...

- Hát, ebben nem. Rosszul hitted. Az a lány...

- Az a lány pillanatnyilag felkapott, de hamarosan elcsitulnak az indulatok és újra egy senki lesz, mint eddig. 

- Nem is ismered. - sziszegte Jungkook Minsoo arcába. A lány nem váltott hangnemet, nemtörődöm volt és lesajnáló. 

- Ahogy te sem. Én mondjuk egészen eddig azt sem tudtam, hogy lány. 

- Ez ami köztünk volt...mi...

- Sose volt olyan, hogy Mi, Jungkook. Nem ígértem semmit néhány találkozón kívül. Jól éreztük magunkat, valld be. Miért kellene ennél több? 

A fiú nem válaszolt azonnal. Rendezni próbálta a benne kavargó érzelmeket, a lehetőségeit kereste és már megbánta, hogy ide jött. 

- Úristen! - kapott a szája elé Minsoo és tenyerébe rejtette a mosolyát. - Te azt hitted, hogy...?

- Felejtsd el! Már itt sem vagyok. 

- Túlreagálod. Nevetséges vagy. Itt az alkalom, erre vártál nem? - Minsoo leült az ágyra és kissé széjjel nyitotta a lábait. 

Jungkook nézte, de nem érzett semmit. A szája nem kezdett el zsibbadni, hogy megérinthesse a lány bőrét. Már nem akarta közelebb érezni magához, nem kellett neki. Egy csettintésre minden elmúlt. 

- Felfordul a gyomrom tőled. 

Azzal kilépett a szoba ajtaján és több ki nem mondott szót lenyelve a lifthez igyekezett. 

~*~

Újra a dorm-ban volt. Hallotta, ahogy Yoongi és Jimin a konyhában veszekednek egy tál zöldséges tészta miatt, Taehyung-ot pedig futólag látta az edzőteremben Jin és Namjoon társaságában. Elő kapta a telefonját és sietve újabb üzenetet akart írni Bo-nak, de aztán látta a nem fogadott hívást. Mióta Minsoo ajtót nyitott neki és ő lelépett, nem nézett a telefonjára. Csak most látta, hogy aki próbálta elérni, a lány volt. 

- Nahát, téged is látni itt? - Hoseok meglepetten kukkantott ki a szobájának ajtaján. - Mi járatban voltál?

- Csak sétáltam egyet a friss levegőn. 

Jungkook: Visszahívlak mindjárt. Rendben van ez neked?

- Nincs kedved videó játékozni? Megvan az új...

- Bocs, de majd később inkább. 

- Te tudod. Előkereshetem azokat is, amikkel előző héten játszottunk, most tuti én nyerek mert...

- Nem érek rá, nem érted? Leszarom a hülye videó játékaidat, meg a kibaszott szabadidődet! - kiabált rá Hoseok-ra és amint befejezte a mondatot, már meg is bánta. 

Megbántotta a társát, aki se szó, se beszéd egy keserű mosollyal az arcán becsukta maga mögött a szobaajtaját. Jungkook a falnak dőlt, arcát a kezébe temette. 

Fél nap se kellett, hogy elveszítse maga felett az irányítást. Nincs kontrollja, amit pedig korábban remekül hasznosított az ilyen helyzetekben. Ideges, szétszórt és lobbanékony. Ezt teszi vele a bűntudat és a tehetetlenség. 

Magára zárta az ajtót. A ruháit a földre dobálta, elfeküdt az ágyon és koncentrált. Rendbe kell hoznia mindent. De hogyan kezdje el? Abban, hogy hogyan kell tönkretennie dolgokat, profi volt. 

A telefonja ismét jelzett, hogy üzenete érkezett. Hosszú ideig bámulta azt az egy szót, ami kiskaput jelentett számára. Nem ronthatja el. 

A búgó hang idegőrlően sokáig hallatta magát, majd megszűnt és egy kedves hang nyitotta a beszélgetést.