Amíg emlékszel rám ✓

2.13.

JUNGKOOK

Hogy változhat meg valakinek az élete egy pillanat alatt? Egyszerűen. Na, de hogy változhat meg valaki ugyan így? Még egyszerűbben. 

Jobb oldalamon feküdve az alvó Bo arcát tanulmányoztam. Mellette hevertem az ágyon, hallgattam egyenletes szuszogását és mikor mocorogni kezdett, feljebb húztam rajta a takarót mielőtt felébredt volna. Egy szemhunyásnyit sem aludtam, az agyam megállíthatatlanul járt mindenen. Hogy mennyire szeretném megcsókolni újra, hiszen az a két alkalom kevés volt ahhoz képest amennyi ideig vártam rá. Most éreztem úgy, hogy nem tudok betelni vele pedig az érzéseink egyformák voltak, ugyan azt akartuk. Talán emiatt volt még nehezebb kontrollálnom magam. A másik ami nem hagyott nyugtot az a visszatérés gondolata volt. Tőlem függ szinte, attól mennyire hamar rukkolok elő egy új dallal. 

A szöveg a konyhaasztalon hevert, Bo oda tette le és ott is hagytuk. Namjoon levelét az éjjeliszekrényének fiókjába tette, nem hagyta szem előtt. Biztos voltam benne, hogy még sokszor el fogja olvasni. 

Zsibbadni kezdett a jobb oldalam, próbáltam óvatosan helyezkedni, nehogy felkeltsem Bo-t, aki most félig az oldalára fordult és kezét átvetette a mellkasomon. Muszáj volt halkan nevetnem a teljesség érzése miatt, amit akkor éreztem. Felszabadított, eltörölte minden aggodalmam a jövővel kapcsolatban, persze csak átmenetileg. Akkor és ott nem hagytam, hogy bármi más a figyelmemet terelje. Bal kezemmel az alkarját simogattam és úgy zuhantam az álmok közé, amik minden jó ellenére sem voltak olyan boldogítóak, mint a valóság. 

BO

Egyedül ébredtem. Hazudnék ha azt mondanám, nem voltam szomorú emiatt de amint megéreztem az ajtórésen keresztül beszűrődő illatokat, a csalódottságom elpárolgott. Hirtelen az ajkaimhoz kaptam, azonnal a tegnapi nap emlékei rohantak meg és akaratlanul is sóhaj hagyta el a szám. Tényleg megtörtént. A közös vacsora Namjoon-nal, a dalszöveg és a levél cseréje, a csókok...az, hogy vissza kaptam az emlékeimet. 

Ülő helyzetbe tornásztam magam, lassan ránehezedtem a lábaimra és kibicegtem a konyhába, ahonnan az illatok származtak. 

- Te jó ég, már megint nem szóltál - Jeongguk hitetlenkedve tett le a mogyoróvajas kést a pultra. - Direkt megmondta az orvos, hogy... - mielőtt átgondolhattam volna mennyire nem lehet vonzó reggeli lehelettel elfogadni egy csókot, az ajkaimat az övéire nyomtam és úszkáltam abban a felüdítő érzésben. 

- Ennél valóságosabb már nem is lehetne - lehajtott fejjel fordultam meg, kezemmel takarva a szám. - Ne haragudj a... - bocsánatot szerettem volna kérni a kellemetlen élményért, de Jeongguk megragadta a csuklóm és vissza fordított maga felé. 

- Azt hiszed érdekel? - húzta el a száját játékosan. - Előbb reggelizz! 

- Kicsit később, előtte szeretném rendbe szedni magam. 

- Ugyan minek? Szerintem semmi baj nincs veled - miközben ezt mondta, ujjai a fürtjeimmel játszottak. Lényegre törően oda pillantottam. 

- Nem tudom megrökönyödjek-e azon, hogy hetek óta nem moshattam hajat, mégis hozzám érsz. 

A szemöldökei összeszaladtak, viccesen nézett ki de ugyanakkor komolyan is. 

-Kész kín szenvedés volt nem hozzád érnem. 

A szavaitól zavarba jöttem de jól estek és kezdett kiengedni a bennem bujkáló feszültség. Lefejtettem magamról a kezeit és a fürdőszoba felé indultam.

- Most akarod? - szólt utánam.

- Egy percet sem vagyok hajlandó tovább várni - válaszoltam. Nevetve lezárta a gázt, nehogy oda égjenek a palacsinták majd utánam sietett. 

Kellett is a segítsége, nem tudtam volna egyedül hajat mosni. Mivel csak a hajmosás volt a soron, a pizsama nadrágomat levettem és lejjebb húztam az amúgy is túl méretes pólót magamon. Leültem a fürdőkád mellé helyezett székre a kádnak háttal és megvártam, amíg Jeongguk beállítja a megfelelő vízhőfokot. 

- Melyik sampont szeretnéd? - nekem kettő volt itthon, mégse akartam egyiket se.

- A tiédet. 

Langyos víz melegítette át a fejbőröm, leírhatatlan érzés volt ennyi idő kihagyása után. Finoman, gyengéden mosta át a hajam vízzel majd egy kevés sampont nyomott a tenyerébe. Épp csak annyit, hogy habzani kezdjen és az előbbieknél is óvatosabb mozdulatokkal belemasszírozta a hajamba, ügyelve arra a bizonyos hegre. Lejjebb kellett hajolnia hozzám, a nyaka az arcom előtt volt és az a hozzá köthető mentolos illat áradt a bőréből is. Nem tehettem a vonzás ellen, újult erővel csapott fel bennem és a következő pillanatban ujjaim már a derekán pihentek. 

- Adj fél percet amíg kimosom a hajadból a sampont - tettem amit kért, elengedtem. 

Miután elzárta a vizet, lazán összefogta a hajam, hogy kifacsarja amennyire lehetett. Ajkai a homlokomon jártak, két kezével megkapaszkodott a kád peremében mikor a kezeim vissza tértek oda, ahol az előbb olyan jó helyet találtak maguknak. 

Szóval ezt nevezik őrült szerelemnek. Nem tudod tartani a távolságot, nincs elég önkontrollod. Engedhetsz magadnak és a másik is ugyan azt érzi, amit te. Ennél sosem lehet jobb. 

Fölém tornyosulva hajolt le hozzám, tarkójára csúsztattam a kezeimet. Elfeledkezve a kinti reggeliről, a hajamból csöpögő vízről meg a tényről, hogy még mindig nem mostam fogat, Jeongguk elmélyítette a csókunkat és nem tűnt úgy, mint aki hamar abba kívánja hagyni. Egyáltalán nem bántam. 

NAMJOON

Telefoncsörgésre keltem. A kijelzőn meglepetten láttam meg Sejin nevét, továbbá két beérkezett üzenetet Taehyung-tól. Rosszat sejtettem. Álmosan dörzsöltem meg az arcom és vissza dőlve a párnák közé, fogadtam Sejin hívását. 

- Felkeltettelek, ha minden igaz.

- Hatalmas igazság, de mellékes gondolom. Történt valami?

- Ami azt illeti, még nem  - még nem. Utáltam ezt a két szót együtt használva. - Egyelőre ne szólj a  többieknek. Minsoo-ról van szó. 

Erre a névre összeugrott a gyomrom. Részben annak a lánynak a lelkén száradt a mi karrierünk, ami nyilván nem okozott nagy gondot se neki, se az ügynökségének. 

- Mi van vele?

- Találkozót akar Jungkook-kal, négyszemközt beszélne vele. Az ügynöksége felkeresett ezzel a kéréssel, azt mondtam továbbítom de előbb neked akartam mondani.

Egyből beigazolódott a korábbi rossz megérzésem. A plafont bámulva próbáltam rájönni, hogyan jöhetne ki ebből jól a fiú, akinek kezdett nagyjából egyenesbe jönni az élete. Ötletem sem volt mit akarhat Minsoo ennyi idő után tőle, mit tartogat még a kellemetlen meglepetésein kívül? 

- Sejin - nem hagyhattam, hogy megint padlóra kerüljön anélkül, hogy kísérletet tennénk a megakadályozására. - Add át Minsoo-nak vagy az ügynökségének, bánom is én, hogy előbb velem kell beszélnie! Csak azután találkozhatnak.

- Jó ötlet ez? 

- Miért, az jó ötlet lenne ha csak úgy minden előzetes óvintézkedés nélkül elé vetnénk, mint valami áldozatot? Egyszer már elintézte - tiszteltem a nőket. Ők voltak a múzsáim, ők adhatták meg nekünk a szerelmet, amiből ihletet merítettünk nap, mint nap. De Minsoo-t nem tudtam úgy tisztelni, mint másokat. Belőle hiányzott a gerinc. 

- Rendben. Értesítelek a fejleményekről. 

Miután megszakadt a hívás, kis habozás után megnyitottam Taehyung üzeneteit. Reméltem, hogy valami jobb hírrel keresett fel. 

Taehyung: " Hívd fel Yoongi-t, amilyen hamar csak tudod! "

Taehyung: " A picsába is, alá akar írni egy szerződést. "

Akkora pofonokat tud adni az élet, épp csak nem vágod hanyatt magad tőlük. Az majd akkor következik, ha a pofonok után magadhoz térsz és rájössz, nem vagy képes egyedül uralni a kialakult helyzetet. De akkor már késő. Mindig túl későn jön rá az ember...