Amíg emlékszel rám ✓

3.3.

JUNGKOOK

Alkohol, tömény cigaretta füst és áporodott levegő szagától szédelegtem. A fejemre húzott kapucni kitakarta az arcom nagy részét, így zavartalanul dönthettem magamba a Soju-t. A dorm-hoz közeli italozóban ültem, az agyam kezdett végre kitisztulni a sok gondolattól és lenehezülni az alkohol okozta tompaságtól. Bo gyűlölne ezért. Ha megtudná, hogy egy kocsmába menekültem előle és a történtek elől, megvetve. Én is megvetem magam. Sose voltam az az alkoholizálós fajta, nem bírtam az italt. 

A negyedik pohárkával húztam le, a szesz újra és újra végig égette a belsőm, de minden húzásnál egyre könnyebb volt fintorgás nélkül elviselni. 

Mielőtt eljöttem volna a kórházból, felhívtam Sejin-t, hogy délre a dorm-ban leszek mert beszélni akarok vele. Ahhoz képest, tíz perc múlva delet üt az óra és én fényes nappal már szinte matt részegre ittam magam. Ennyi alkohol bőven elég volt a szervezetemnek, ami nem volt hozzászokva. 

- Hát nem kamu hírek voltak. Jeon Jeongguk tényleg egy kocsmában issza el az eszét - egyből arcot társítottam a mogorva hanghoz. Ajaj! 

- Meghívlak egy körre, de utána mennem kell - néztem féloldalasan Namjoon-ra. 

- Viccelsz? Ennyi pohár után kész csoda lesz, ha lábra állsz - intett a pultosnak, aki egy nagy pohár vizet hozott és letette elém. Képzelem milyen íze lenne most. - Mi a fene ütött beléd? 

- Belém? Bo-ba mi ütött? Azt hiszi el akarom hagyni. 

- Egy ilyen eset után azt mondtad neki, hogy vissza költözöl a dorm-ba. Mit kellett volna hinnie? - biztosan beszéltek egymással, miután eljöttem. 

- Megmondtam neki, hogy szeretném ha ő is velem jönne. De a cuccait mégse pakoltathattam össze anélkül, hogy bele ne egyezne. 

- De a tudta nélkül döntöttél a visszaköltözésről. Ne őt ostorozd amiatt, amiről most te tehetsz. Bo-nak is épp annyira nehéz, ha nem nehezebb, mint neked. Most pedig - közelebb tolta hozzám a pohár vizet. - idd meg ezt, aztán húzzunk innen, mielőtt ide csődül fél Dél-Korea. 

Egy szuszra lehúztam a vizet, amitől hirtelen hányingerem lett. Öklendezni kezdtem, a kocsmában minden szempár rám szegeződött és megalázva éreztem magam. Mondjuk, erről is én tehettem.

- Ki ne dobd a taccsot! - Namjoon maga után húzott, egyenesen ki a kis épület elé ahol már vártak a fotósok és a gyorsan kapcsoló rajongók is. 

- Ba-bassza meg! - a következő pillanatban, ahogy a szavak elhagyták a szám, az út széle fölé görnyedve adtam ki magamból a gyomrom savas tartalmát. 

~*~

- Ebből mégis hogyan mossalak ki, elárulod? - Sejin érthető módon ideges volt. Alig telt el a látványos gyomorürítésem óta fél óra, a híroldalak máris tele voltak a fotóinkkal. Persze azt nem tudták, hogy Namjoon csak azért jött be oda mert ki akart hozni. A videó felvételek tagadhatatlanul azt a látszatot keltették, hogy mindketten  egy nap kellős közepén isszuk le magunkat, én pedig a mérték fogalmával sem vagyok tisztában. 

- Csak hagyd szó nélkül. Úgyis baromságokat fognak írni, mindegy mit nyilatkozol - émelyegtem, a beszédem akadozott és csakis akkor tudtam megszólalni, ha a fejem a két térdem között pihent. 

- Jimin és Hoseok ma délelőtt a te cuccaiddal állítottak be ide. Mitől gondoltad meg magad? 

Erre nem akartam válaszolni. Az agyamat megrohamozták a rémes emlékek, felfordult a gyomrom.